home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Jön a Vihar!
Szerda Zsófi
2018.02.18.
LXXIII. évf. 7. szám
Jön a Vihar!

Hernyák György nem lett vasutas. Pedig lehetett volna. És nem lett szólóénekes. Pedig lehetett volna.

Sőt, színész sem lett, pedig az is lehetett volna, viszont a sors úgy rugdosta a kavicsokat a színpad másik oldalához vezető, kis utacskán, hogy rendező lett belőle. És tanár. Azaz, elmondása szerint ő nem tanár, mert a színjátszást — mondja — nem lehet tanítani. Szerintem minden olvasó érti, miről is beszélünk. Vagy mégsem?

— Ez egy hosszú történet, úgyhogy rövidítek rajta. A szüleim és a sógor, aki entellektüel volt, és vasutas, úgy döntöttek, belőlem is vasutas lesz. De lekéstük a felvételit egy nappal. A zenei középiskolában el szerettem volna végezni a szólóéneket a zongora szakirány mellett, ám mire meghoztam ezt a döntést, tele lett az osztály. Szabadkán láttam életem első színházi előadását, a Napfoltokat. Lenyűgözött. Eldöntöttem: színész leszek. Akkor még Budapestről jöttek ide a tanárok felvételiztetni. Nem vettek fel. Befejeztem Újvidéken a zeneművészetit, és még egyszer megpróbáltam a színészetet, azaz a felvételit Pesten. Nem sikerült. És akkor azt mondtam, hogy jó, elmegyek zenetanárnak. Elkezdtem tanítani Újzsedniken, és félévkor az egyik diáknak egyest adtam, mert nem járt órákra, szemtelen volt, semmit nem tudott. A gyűlésen kiderült, hogy ezt nem tehetem meg, hiszen ő a párttitkár fia. Na akkor és ott búcsút intettem a tanári karnak. Nem tudtam, mi akarok lenni, de tanár biztosan nem. Elmentem katonának, aztán Csantavéren, a Bartók Béla Művelődési Egyesületben vezettem a zenekart és a drámai csoportot.


Hernyák György (a szerző felvételei)

* Mikor került képbe a rendezés?

— Akkoriban jutott a kezembe egy újság, melyben azt olvastam, hogy Újvidéken lehet felvételizni színész és rendezői szakra. Eldöntöttem, megpróbálom. Készültem, mint egy félőrült, és fel is vettek a színészetre is, meg a rendezésre is. És akkor Boro Drašković tanár úr azt mondta, hogy sajnos mindkettő nem fér bele, válasszak egyet. Akkor azt mondtam, hogy legyen a rendezés. Hát így lettem rendező. A véletlenek idepofoztak.

* Jól tették. És most is rendezel, mégpedig William Shakespeare Viharját. Hogyan lehet, hogyan kell manapság egy klasszikushoz nyúlni, melyet már oly sokan megrendeztek a világ színpadain?

— Engem nem igazán érdekel, ki rendezte már meg előttem. Sőt, amikor elkezdek egy darabot úgyszólván fejben rendezni, még jobban kerülöm a korábbiak megnézését, mert ha ezeket lesném, akkor akaratlanul elkezdenének húzni valami felé, sajnálnám, hogy a látott jó ötleteket miért nem én találtam ki. És így nem lehet dolgozni. Most visszaugrom egy jó nagyot az időben. A Machbethet megrendezni nagy álmom volt. Shakespeare egyik legrövidebb drámája, tele jó mondatokkal. Annak idején Döbrei Dénes lett volna a koreográfusa. És akkor még úgy éreztem, hogy én nem vagyok elég nagy, hogy Shakespeare szövegéből akár egy mondatot is kihúzzak. Dénes győzködött, hogy ezt félre kell rakni a fejemben, mert ha szolgai hűséggel próbálunk valamit csinálni, az nem feltétlenül vezet jó irányba. Akkor megértettem. Ebből a tapasztalatból kiindulva dolgozom most is a Viharon. Nem posztdramatikus színházat művelek, mert ahhoz nem értek. Én még mindig azt tartom, hogy egy drámában kell hogy legyen összeütközés. Ha nincs, akkor vakarom a fejemet.

* Most a szabadkai Népszínház Magyar Társulatával dolgozol. Olyan csapattal szeretsz létrehozni egy előadást, amellyel már nagyon sokszor dolgoztál?

— Könnyen dolgozom azokkal, akiket már ismerek. Tudod, én már fáradok. Dolgoztam sokfelé, de ennek a csapatnak szinte a fele diákom volt. Egymás gondolatait is ismerjük. Nem kell órákat magyaráznom, hogy megértsék az instrukciókat, tudják, mit akarok, és én tudom, hogy ők mit akarnak. Ez egy kollektív munkafolyamat, ahol nem létezik jó módszer, nincs recept, mitől lesz jó vagy rossz. Mindenki azt csinálja, ami szerinte jó. Én szeretem, ha egy színész beleszól a munkámba. Mert úgy tartom, hogy bizonyos idő után a színész sokkal többet tud a szerepéről, mint én. Én a barátaimmal szeretek dolgozni, ez néha sikerül, néha nem. Amikor nem, akkor — mint a katonaságban — csak azt nézem, hány napom, órám van még a bemutatóig.

* Feleséged, Vicei Natália is színésznő. Amikor vele dolgozol, őt könnyebb vagy nehezebb instruálnod abból adódóan, hogy a többieknél jobban ismered?

— Azt hiszem, könnyebb. És nagyon szeretek vele dolgozni, mert jó színésznő. A munkát nem visszük haza, ám szükségszerűen beszélünk a próbákról, különösen akkor, ha együtt dolgozunk. Ez elkerülhetetlen.

* Egyébként van olyan, hogy rendezésálom?

— Nincsen. Nekem nem volt soha. Sőt! Számolgattam, olyan száz előadást, műsort, egyebet rendeztem életemben. Ebből úgy tizenkét-tizenháromra mondom azt, hogy vállalom, mert jól sikerültek. Körülbelül tizennégy-tizenötre pedig azt, hogy legszívesebben alá sem írnám őket, annyira rosszak lettek.

* Sokkal nehezebb egy színházi rendező dolga, mint, mondjuk, egy festőé, aki megteheti, hogy a sok kép közül csak a jól sikerülteket mutatja meg egy szélesebb közönségnek. A színházban a bemutatónak ki kell jönnie a meghirdetett dátumon.

— A színház mindig jelen idejű. A néző pedig vagy befogadja az előadást, vagy nem.

* Tanítasz az Újvidéki Művészeti Akadémián, viszont mesélted, hogy már a nyugdíjaséveidre készülsz. Hogyan emlékszel vissza a tanításra? Mit próbáltál meg a hallgatók fejébe verni?

— Azt gondolom, hogy ezt a szakmát, a színjátszást nem lehet tanítani. Mindig azzal kezdtem, hogy én nem vagyok tanár. Mit „tanítsak”? Hogy hogyan kell sírni, nevetni a színpadon, és hogy a néző felé fordulva kell játszani? Nem. Minden ember egy hatalmas ruhásszekrény. De ezt már sok interjúban elmeséltem...

* Ha szeretnéd, majd azt írom, hogy vitrin.

— Köszönöm. Tehát minden ember egy nagy vitrin, rengeteg kis fiókkal, és ott vannak az érzelmek is: gyűlölet, szeretet, szomorúság stb. Az én dolgom a fiatal kollégáktól elkérni a kulcsot (ha van nekik), és szép lassan kinyitogatni a fiókokat. Ha nem megy, akkor pedig feszítővassal. Ez ugyanaz, mint a színházban egy próbafolyamat. Ha nincs bizalom, csak egy fal közöttünk, akkor csattan és szikrázik minden. Én nem vagyok pszichológus. Én egy kolléga vagyok, aki megpróbálja kibányászni belőlük a dolgokat. És velük együtt nyílok én is. Vállalniuk kell azt, akik. Érdekes módon rengetegen nem tudnak gyűlölni. Vagy nem vállalják. És nagyon sokan nem tudják vállalni a szeretetet. Nem szeretem azt mondani, hogy mesterséget tanítok. Én színjátszást tanítok. Persze, van ennek mesterségbeli része is, melyet meg lehet tanulni: az összes drámát elolvasni, illetve megtanulni énekelni, beszélni, mozogni. Csakhogy a színjátszás nem erről szól. És nem lehet azt mondani, hogy a színház csak ez vagy az, semmi más. Különösen 2018-ban.

* Nézőként milyen előadásra mondod azt, hogy na ez nagyon jó volt?

— Hűha. Fogas kérdés. Nem tudom, mikor volt legutóbb katarzisom. Egy író például át tud élni katarzist, ha egy másik író szövegét olvassa?

* Nem hiszem.

— Na valahogy így vagyok ezzel én is. Beülök, és néha azt mondom, hogy na, ez nagyon jó, ez tetszik, milyen remek ötletekkel dolgozik a rendező. De nem esek le a székről. Viszont láttam már olyan előadást, amelyre azt mondtam, hogy hoppá, ez igen! Amikor azt éreztem belül, hogy na, ez a csávó megoldott valamit. Ilyen volt legutóbb Kokan Mladenović Híd a Drinán című előadása. Még mielőtt elkezdődött volna, azt gondoltam, ez a pasas nem normális. A Híd a Drinán-t megrendezni? Mondom, ezt megnézem magamnak, aztán lehet, unatkozni fogok néhány órát, mert lehetetlen színpadra adaptálni. Az első fél órában valóban untam magam egy kicsit, aztán egyszer csak beindult valami, s elkezdett magával vinni. Tele van jó ötlettel. Zseniális.

* Akkor kívánom, hogy a Vihar is egy olyan előadás legyen, amelyre büszkén nézel vissza te magad is, mi nézők pedig kíváncsian várjuk Prosperót és a többieket.

— Gyertek. A bemutatót március 9-ére tervezzük. Mi ott leszünk.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..