home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Jön Gašić?!
2016.11.13.
LXXI. évf. 45. szám

A volt védelmi miniszter a legesélyesebb a BIA igazgatói székére — Közös jelölt —
Az oroszok is csatlakoznak, nem kell vízum Kínába — Új képviselőcsoport

A volt védelmi miniszter a legesélyesebb a BIA igazgatói székére

A Blic és a Kurir információi szerint a Biztonsági Információs Ügynökség (BIA) új főnöke Bratislav Gašić volt védelmi miniszter lesz. Mint ismeretes, a Szerb Haladó Párt magas rangú funkcionáriusa Aleksandar Vučić személyes jóbarátja, és tavaly egy szexista megjegyzése miatt menesztették. A miniszter egyik sajtótájékoztatóján a B92 televízió újságírónője a munkavégzés alatt leguggolt, hogy a mögötte lévő kamerák elől ne takarja el a minisztert, aki ennek láttán azt mondta: „Szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek.”

Gašić a tavalyi helikopter-baleset kapcsán is gyanúba keveredett, a március 13-án Szurcsinban lezuhant katonai helikopter felszállására ugyanis Predrag Bandić vezérezredes adott engedélyt, Bratislav Gašić honvédelmi miniszter parancsára (a gép a Nikola Tesla reptér közelében lezuhant, a személyzet összes tagja és egy beteg kisgyermek is szörnyethalt). 

Az exminiszter Aleksandar Đorđevićet váltaná a BIA éléről.

Nemrégiben egy egész fegyverarzenált találtak Aleksandar Vučić rezidenciája közelében. Nebojša Stefanović belügyminiszter tájékoztatója szerint a fegyverek egy olyan helyen voltak elrejtve a bokrok között, ahol a kormányfő szolgálati gépkocsijának egy útkanyar miatt le kellett lassítania. Az arzenálban rakéta-gránátvető, kézigránátok és precíziós (orvlövész) puska lőszere volt. Többen a BIA mostani igazgatóját tették felelőssé az ügyért. Most pedig mindez ürügy lehet Aleksandar Đorđević menesztésére és Gašić kinevezésére. (Blic)

Közös jelölt

November 4-én tartották meg Belgrádban az ellenzéki pártok és mozgalmak találkozóját, melyen a tisztességes elnök- és helyhatósági választásokhoz szükséges feltételek megteremtéséről tárgyaltak. A találkozót kezdeményező Veselinović a Beta hírügynökségnek elmondta, csak azokat a politikai szubjektumokat hívták meg, akik sem közvetlen, sem közvetett módon nem támogatják az aktuális rezsimet. Hozzátette, összesen tizenhét politikai tényezőt hívtak meg a találkozóra, a többségük pedig jelezte részvételét.

A tanácskozók hajlottak rá, hogy közös elnökjelöltet indítsanak a közelgő szerbiai elnökválasztáson, viszont konkrét nevek nem merültek fel. A találkozón arról is szó esett még, hogy nem tisztességesek a feltételek, hiszen a másként gondolkodók üldözésnek vannak kitéve, a média pedig a hatalom teljes ellenőrzése alatt áll.

A vajdasági székhelyű pártok és szervezetek közül a megbeszélésen csak a Magyar Mozgalom képviselői voltak jelen. (Tanjug)

Az oroszok is csatlakoznak, nem kell vízum Kínába

November 5-én Rigában aláírták a Belgrád—Budapest vasútvonal kiépítéséről szóló szerződést — számolt be Li Mancsang kínai nagykövet. Elmondása szerint a szerződésben az áll, hogy a Belgrád és Ópazova, valamint az Újvidék és a magyar határ közötti vasúti szakaszt a kínaiak építik, az Ópazova és Újvidék közötti részt pedig az oroszok. A munkálatok értéke mintegy 300 millió euró, az építkezésnek pedig a jövő évben kellene megkezdődnie.

A kínai nagykövet azt is elmondta, hogy Rigában egy vízumliberalizációs szerződést is aláírtak, mely Szerbia és Kína polgáraira is vonatkozik. Többé nem lesz szükség vízumra sem a Szerbiába, sem a Kínába való belépéskor. (B92)

Új képviselőcsoport

A múlt héten új frakció alakult a tartományi parlamentben. Az új csoportot alkotó képviselők közül Jelena Balašević és Amir Bislimi a Demokrata Párt listáján kerültek be a parlamentbe, viszont a párton belüli választások után kiléptek.

Arsen Kurjački az Elég Volt Mozgalom listáján szerepelt, de néhány nappal ezelőtt kizárták, Korhecz Tamás és Csonka Áron pedig a Magyar mozgalom az autonómiáért listán jutott be a tartományi parlamentbe. (Naslovi.net)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..