home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Jól halad a költségvetés idei megvalósulása
Kartali Róbert
2022.08.10.
LXXVII. évf. 32. szám
Jól halad a költségvetés idei megvalósulása

Szabadka város az év első felében mintegy 3,78 milliárd dinár bevételt valósított meg, mely az idei költségvetés 46,5%-a. A város vezetői a költségvetés kiadási oldalán ennél takarékosabban bántak a pénzzel, a tervezett kiadásoknak ugyanis mindössze 42 százaléka lett felhasználva az év első hat hónapjában. A város költségvetésének a január 1-jétől június 30-áig terjedő időszakra vonatkozó megvalósulásáról szóló beszámolót a csütörtökön megtartott városi képviselő-testületi ülésen fogadták el, melyen összesen 35 napirendi pont szerepelt.

A város költségvetésének megvalósulása tekintetében a számok több mint pozitívak — értékelte dr. Pásztor Bálint, a vkt elnöke az ülést megelőző sajtótájékoztatóján. Mint mondta, ez három körülménynek tudható be.

— Egyrészt szeretnék köszönetet mondani a polgároknak, hogy fizetik az adót, elsősorban a vagyonadót. Az idén javult a vagyonadó befizetésének a mértéke az előző évekhez képest, ami annak tudható be, hogy a polgárok még fegyelmezettebben tesznek eleget az adófizetési kötelezettségüknek. Másrészt köszönettel tartozunk a Szabadkán működő gazdasági társaságoknak, cégeknek, hiszen a bérek után kifizetett adó egy része a városi költségvetésbe folyik be, és a Szabadkán működő cégek a nehéz gazdasági körülmények ellenére is meg tudták tartani a munkaerőt, rendszeresen adnak fizetést az embereknek, mely után fizetik az adót, és ez a városi költségvetés bevételi oldalának egy jelentős tétele. Harmadrészt pedig a városvezetőségnek is jár a köszönet, mert jó gazda módjára irányítja a várost, ami azt jelenti, hogy takarékosan, minden dinárnak megvan a helye, nincsenek fölösleges kiadások.

Hasonlóan értékelte a számokat Kern Imre, a város alpolgármestere, aki szerint ez egy rendkívül jó eredmény, és azt mutatja, hogy jó volt a költségvetés tervezése, jól irányozták elő a lehetőségeket a források szempontjából, valamint a költségeket is. Hozzátette, hogy jelenleg a költségvetésnek nincsenek olyan kötelezettségei, amelyeket már ki kellett volna fizetni, ez pedig egy nagyon fontos mutató. Ezért úgy értékeli, hogy a költségvetés megvalósulása mind jövedelmi, mind költségügyi szempontból nagyon jó.

Az ülésen emellett elfogadták két részletes szabályozási terv módosítását is, az egyik a városközpontra vonatkozott, itt technikai jellegű módosításokról volt szó — összegezte Pásztor Bálint.

— A módosítás hosszabb távon lehetővé teszi a korcsolyapálya befedését, illetve egy föld alatti parkoló kiépítését a Szabadegyetemnél. A másik részletes szabályozási terv pedig a Szegedi út, illetve a Jovan Mikić út környékére vonatkozik.

Kern Imre hangsúlyozta, hogy a városrendezési tervek nem konkrét projektumok kivitelezéséről szólnak, hanem lehetőséget teremtenek különféle tervek megvalósulására.

— Az, hogy szükség van a mélygarázsra Szabadkán, valószínűleg mindenki számára érthető. Hogy ki lesz a beruházó, és mikor, azt majd meglátjuk. Próbálunk úgy találni beruházót, mint Belgrád vagy Újvidék, ha másképp nem, akkor külföldi partnerek bevonásával. Az, hogy be kellene fedni a kis stadiont vagy építeni egy jégcsarnokot, számunkra már harminc-negyven éve világos. Hogy erre mikor lesz lehetőség pénz szempontjából, azt majd meglátjuk.

Ezenfelül elfogadták a közvállalatok tavalyi évi működési tervének a megvalósulási fokáról szóló jelentéseket, illetve jóváhagyták a tavalyi évi nyereség elosztásáról szóló döntéseket az összes közvállalat esetében. Egyet leszámítva az összes közvállalat nyereséget valósított meg, ennek felét befizetik a városi költségvetésbe, s a pénzből újabb projektumok megvalósulása válik lehetővé.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..