home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Jogászutánpótlás-serkentés ösztöndíjjal
Kartali Róbert
2021.08.05.
LXXVI. évf. 31. szám
Jogászutánpótlás-serkentés ösztöndíjjal

Mind a tizenhét elsőéves vajdasági magyar joghallgató megkapja az évi 1 millió forintos ösztöndíjat, négy éven át — jelentették be az illetékesek. Mint ismeretes, a Magyar Nemzeti Tanács Magyarország Kormánya Igazságügyi Minisztériumának jóvoltából az idén első ízben hirdethette meg a kezdő joghallgatók számára a vajdasági jogászösztöndíj-programot, mely pályázat megjelenésekor még arról szóltak a hírek, hogy tíz fiatalt tudnak majd támogatni. A lehetőségre tizenheten jelentkeztek, de az anyaországi támogatásnak hála senkit nem kellett elutasítani.

A hírt dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője — aki 2018 novemberétől közjogi, valamint jogelméleti tudományterületen egyetemi docens is —, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Lulić Emil, a testület hivatalvezetője, a pályázati bizottság elnöke jelentette be.

A jogászösztöndíjban részesülő hallgatók négy esztendőn át évi 1 millió forintot, azaz évente tíz hónapon keresztül 100 000 forintnak megfelelő dinárt kaphatnak kézhez, továbbá szerb nyelvi képzést is szerveznek számukra. A program nem zárja ki egyéb ösztöndíjak megpályázását sem, így megkaphatják a többi közt az MNT felsőoktatási ösztöndíját is, illetve egy év múlva már a demonstrátori ösztöndíjat is. Egy sikeres joghallgató tehát teljes egészében le tudja majd venni szülei válláról a taníttatása okozta anyagi terhet.

— Azt gondoltuk, hogy az első évben elegendő lesz a tíz ösztöndíj. Örömmel tölt el, hogy tévedtünk, hiszen tizenheten jelentkeztek, ez pedig azt bizonyítja, hogy vannak olyan elhivatott vajdasági magyar fiatalok, akik hajlandóak itthon, szerb nyelven jogászszakmát tanulni — mondta Pásztor Bálint. — Szeretnék köszönetet mondani az igazságügyi minisztériumnak, illetve a programot lebonyolító Magyar Nemzeti Tanácsnak, mert lehetővé tették, hogy egy fiatalnak se kelljen azt mondani, hogy az idén mégsem részesülhet az ösztöndíjban. Így a pályázati bizottságnak sem volt nehéz dolga, mert az utolsó jelentkező alatt lehetett ezt a bizonyos képzeletbeli vonalat meghúzni. Ez feljogosít bennünket az optimizmusra, mert ebből az következik, hogy jövőre minimum húsz ösztöndíjból tudunk elindulni, és ha minden évben tudjuk tartani ezt a számot, akkor néhány év múlva meg lesz oldva a vajdasági magyar jogászutánpótlás.

Pásztor Bálint hozzátette, a részarányos foglalkoztatás érdekében megteremtették a jogszabályi hátteret, és a vajdasági magyar jogászok körében ismeretlen fogalomnak számít a munkanélküliség. Elmondása szerint nincs olyan nap, hogy egy-két közvállalatból, önkormányzatból vagy magáncégből ne kérdeznék őket, tudnának-e jogászt ajánlani, akit azonnal munkába állíthatnak.

Az MNT ösztöndíjprogramja 2011-ben indult el, ez most egy sajátos modellértékű, új lehetőséget villant fel — emelte ki Hajnal Jenő. Ez arról árulkodik, hogy a jövőben nyilvánvalóan más hiányszakmára is ösztönzik majd a fiatalokat, amiről úgy érzik, hogy nagyon fontos és jelentős. Megerősítve őket mindabban, ami ide kötheti őket, mind a munkájukban, mind a családjukban, mind pedig a boldogulásukban — tette hozzá.

— Az Újvidéki Egyetem Jogi Karára öt hallgató iratkozott be, a többiek az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karának szabadkai kihelyezett tagozatán tanulnak tovább — tudtuk meg Lulić Emiltől, a pályázati bizottság elnökétől. Hozzátette, egy pályázó hallgató még nem juttatta el a beiratkozásról szóló bizonylatát, mert csak a következő vizsgaidőszakban felvételizik. Ő feltételesen kapta meg az ösztöndíjat, azaz csak akkor részesül a támogatásban, ha sikerül beiratkoznia.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..