Joel Corry x Jax Jones: Out Out ft. Charli XCX & Saweetie — Skrillex, Justin Bieber & Don Toliver: Don't Go
Joel Corry x Jax Jones: Out Out ft. Charli XCX & Saweetie
Joel Corry szinte pillanatok alatt robbant be a zenei világ legnagyobbjai közé. Mindez akkor történt, amikor megjelent az állóvizet rendesen felkavaró Head & Heart című azóta már világslágere. Ilyenkor a nagy kérdés midig az, hogy a hirtelen jött ismertséget az előadó meg tudja-e lovagolni, azaz mindenki azt várja, a következő dala meg tudja-e ütni a mércét. Ez sokaknak nem sikerül, neki viszont összejött, nem is akárhogy, hiszen második számában rögtön két gigasztárral dolgozott együtt, név szerint David Guettával és Raye-jel, akikkel közösen vették fel a BED című dalt, mely, mondanom sem kell, ismét hatalmasat ment.
Most megint egy izgalmas ponthoz érkeztünk, már mindenki várta ugyanis, hogy mi lesz a harmadik. Nos, nem kellett sokat várnunk, máris megérkezett az Out Out. Ez pedig több szempontból is érdekes. Figyelembe kell vennünk, hogy a feldolgozások és a kollaborációk éráját éljük. Joel ezúttal minden modern és divatos lehetőséggel élt. Egyrészt azért, mert feldolgozott új dalának alapja egy egykori gigasláger, a francia Stromae szerzeménye, az Alors on danse, másrészt azért, mert ismét ismert és sikeres emberekkel vette magát körül. Az új szerzeményben az extravagáns Charli XCX karakteres hangját kombinálta Saweetie rapbetéteivel, és mindezt úgy fűszerezte meg, hogy bevette a buliba még a világhírű brit DJ-producert, Jax Jonest is.
Mindezeket tudva, egy ismert és menő zenei alapra ráépíteni egy új dalt ennyire ismert és menő emberekkel, nem lehet nagy tévedés. A végeredmény augusztus 27-én debütált a YouTube-on, és jelenleg 1 milliós megtekintésnél jár. Csak idő kérdése, mikor robban be a rádiók világába.
Skrillex, Justin Bieber & Don Toliver: Don't Go
Hihetetlen, hogy egyes előadók mekkorát tudnak robbantani. Gondoljunk csak bele, ma már nem is annyira idegen a dubstep nevű zenei irányzat. Még ha nem is ismerjük a műfajt, már biztosan hallottuk a kifejezést. Az pedig, hogy a világ ezt megismerhette, jelentős részben a híres DJ-producernek, Skrillexnek köszönhető, akire jellemző, hogy mindig izgalmas együttműködéseket hoz össze. Dolgozott már együtt Diplóval, Ellie Gouldinggal, és még sorolhatnám.
Az egyik legsikeresebb kollaborációja 2015-ben jelent meg. Ez volt a Justin Bieberrel közösen jegyzett Where Are Ü Now című dal, melyre azóta csaknem 2 milliárdan voltak kíváncsiak. Bizony. Nem millió, milliárd!
Skrillex hat év után, úgy tűnik, ismét a régi haverját vette elő, merthogy legújabb dalában, a Don’t Goban Justin Bieber szerepel, valamint az amerikai rapper, Don Toliver. És hogy miről szól az új szám? A következőt olvastam róla: a Don’t Go egy őszinte vallomás arról, hogy mindegyikünknek milyen fontos a párunk, azaz a másik felünk, és sosem akarjuk elveszíteni.
A végeredmény pedig nyilván nem lehet rossz, hiszen nem mehetünk el a mellett a tény mellett, hogy Skrillex egy nyolcszoros Grammy-díjas lemezlovas/producer.
Kép: www.edmtunes.com