home 2024. július 14., Örs napja
Online előfizetés
„Jobban ki tudom fejezni magam mozgásban”
Szerda Zsófia
2024.06.02.
LXXIX. évf. 22. szám
„Jobban ki tudom fejezni magam mozgásban”

Crnkovity Gabriella az Újvidéki Színház színművésznője, koreográfus, és az idén ő rendezi a Tanyaszínház előadását. Egy felkérésnek köszönhetően lett belőle koreográfus, s azóta több előadás mozgásáért felel. Örökmozgó, néha mégis igényli a csendet és az egyedüllétet. Láthatjuk a többi közt a Történt egyszer Újvidéken, az Antigoné — Be szép dolog puhára esni és a Neoplanta című előadásokban is. A kávét koffeinnel és koffeinmentesen is issza.

* Éppen most játszottátok le a Történt egyszer Újvidéken című előadást. Hogyan érzed magad ilyenkor, amikor már lekerül a smink, a jelmez?

— Hát kellemesen fáradtan. Az előadás előtt ugyebár próbánk is volt, aztán smink, öltözés, ráhangolódás, de most már elmúlt minden ilyenkor jelentkező kis idegeskedés, minden fölös energiát kiadtam magamból, csak nyugi van, és jóleső fáradtság. De minden előadás után más érzet van bennem. A Történt egyszer Újvidéken fizikailag és mentálisan is elég kimerítő azért. De például az Antigoné után inkább lelki kimerültség van bennem.

* Akkor olyan is van, hogy ilyenkor nincs kedved emberek közé menni, inkább a hátsó ajtón kisurranni?

— Mindig ez van. (Nevet.) Csak nem mindig tehetem meg. Én egy kicsit introvertáltabb vagyok, ezért kell nekem előadás után egy jó félóra, amikor egyedül lehetek, úgyhogy fent szoktam maradni egy kis időt az öltözőben. A zsivaj, a zaj, az idegesség, a sok ember ilyenkor kikészít. De ez nem csak a színházra vonatkozik, az életben is igénylem, hogy legyen mindennap egy óra, amikor nem szól hozzám senki, és én sem szólok senkihez. Kell az az egy óra csend.


Fotó: Srđan Doroški

* És milyen a napod előtte, ha tudod, hogy este játszani fogsz?

— Sok mindentől függ. Attól, hogy melyik előadásról van szó, hogy hol játsszuk, próbálunk-e közben másik darabot, és még sorolhatnám. Amiből ilyenkor sok kell, az a kávé. Egy-két koffeines és sok koffeinmentes. Mert hiszek a placebo erejében, és működik is. Nagyon szeretem a kávét, de ha túl sokat iszom, akkor nagyon ver a szívem. Úgyhogy felfedeztem a koffeinmentes változatot. Megvan az én kis helyem, ahol előadás előtt bekészülök, ez nem az öltözőben, hanem az átjáróban van, ahol nincs senki. Ugyanaz a problémám ugyanis előadás előtt, mint utána (nevet), hogy nem szívesen beszélgetek senkivel. Oda leülök a kis koffeinmentes kávémmal, a szövegkönyvvel, s átismétlek mindent, bebeszélek, ha szöveges előadásról van szó, mert nagyon zavar, ha nem pontosan úgy mondom a szöveget, ahogy az le van írva.

* Több évig asztaliteniszeztél, fontos számodra a mozgás, a sport. Ez most is így van, és rendszeresen űzöl valamilyen sportot?

— Fontos a mozgás és a sport, de most csak vágyom a rendszerességre, időm nincs rá. A színpadon fontos, hogy milyen a megjelenésed, de ami még fontosabb, az az állóképesség. Ha jó kondiban vagyok, jobban is érzem magam. Most, hogy már van gyermekem, megváltozott a prioritási listám. Most örülök, ha tudok lopni egy kis időt a mozgásra, de nem mindig fér bele. Talán ha kevesebbet aludnék, de akkor meg ideges leszek, úgyhogy ez van. 


Fotó: Cornel Putan

* A színészet mellett egy jó ideje már koreográfusként is jegyzünk. Hogyan lett belőled koreográfus?

— Ez az egész Lénárd Robi hibája, hahaha! Volt egy diákszínpados előadás, s úgy alakult, hogy olyan jeleneteket készítettem, amelyek mozgásosak voltak. Ezt látta Robi, aki éppen akkor készítette a Fáma a biciklistákról című előadását, és felkért, hogy ha már van hozzá affinitásom, próbáljam ki magam, csináljam én az előadás koreográfiáját. Szívesen mondtam neki igent, s élveztem is a munkát. Na jó, meg is szenvedtem vele rendesen. Kiderült, hogy mivel balkezes és ballábas vagyok, minden koreográfiát bal lábra készítettem, ami a többségnek, a jobblábas színészeknek nem olyan jó. Ez eszembe sem jutott volna, mert az én agyam így működik, szóval sok mindent meg kellett tanulnom, s a mai napig tanulok.

* Jártál valamilyen képzésre is, vagy csak elkezdtél nagyon sok táncot nézni?

— Még nem sikerült tanfolyamra vagy iskolába beiratkoznom, de szeretnék. Tömérdek videót néztem meg. Ohad Naharinhoz mindig visszatértem, imádom a munkáit. De Pina Bauschtól a mai kortárs koreográfusokig mindent megnéztem és megnézek, hiszen inspirálnak. A koreográfiáimat pedig a tükör előtt állítom össze, elcsenve egy-két mozdulatot a nagyoktól, hozzátéve a magamét. Például a pingpongos alapállás minden koreográfiámban visszaköszön, ez úgy látszik, ösztönös. Komolyabban sajnos soha nem táncoltam, de mindig érdekelt. Mostanában azt érzem, hogy sokkal jobban ki tudom magam fejezni mozgásban. Sőt, egyre kevésbé van igényem arra, hogy szóban fogalmazzam meg a mondandómat. Ez lehet, a korral jár, de azt hiszem, bennem mindig is megvolt. Sokáig sajnáltam, hogy nem táncos lett belőlem, de lehet, hogy ha így történik, akkor az a fajta ösztönösség nincs meg, amely most talán igen.


Fotó: Cornel Putan

* Ha ki kellene tenned a kirakatba egy előadást, melynek te készítetted a koreográfiáját, melyik lenne az? 

— Kettőt emelnék ki, és persze mindkettő lehetne jobb, 100 százalékosan soha nem vagyok megelégedve semmivel, szóval a már említett Biciklisták és a Handabasa, avagy a fátyol titkai lenne ez a kettő, utóbbit László Sándor rendezte. Sokat dolgoztunk rajta, és olyan dolgokat próbáltam ki a zentai csapattal, amilyeneket eddig nem. 

* Az idén te rendezed a Tanyaszínház előadását. Izgulsz?

— Nagyon. Azt még nem árulhatom el, melyik előadást készítem, Oláh Tamás van a segítségemre, s egy olyan régi történetet porolunk le, amely ma is aktuális, és úgy jó, ahogy van. Sokan lesznek az idén kint a Tanyaszínházban, tizenkilencen, úgyhogy olyan szöveget kerestünk, amely mindenkinek jó. Ez egy szép történet, erősen érint kisebbségi témát is, szerelmi szál is van benne, tánc és zene, szóval remélem, jó lesz. Nagyon-nagyon izgulok, mert ez óriási felelősség. Félek az időszűkétől, mert szeretném a tőlem telhető maximumot beletenni. S szeretnék egy kreatív próbafolyamatot, ahol mindenki kreatív énje belekerül. Szóval van bennem egy megfelelni akarás magamnak és másoknak is. De szeretném megmutatni a történet szépségét.


Fotó: Srđan Doroški

* Nincs túl sok női rendező. Szerinted ez megkönnyíti a dolgod, vagy jobban kell teperni nőként a színház világában?

— Kell teperni, de éppen most próbálunk Miloš Lolić rendezővel, s az egyik próbán feljött ez a téma, mire a fiúk azt mondták: de hiszen tele a színház olyan előadásokkal, amelyek nőkről szólnak. S belegondolva igazuk van. Vannak női főszerepek, szerepek is, csak az a baj, hogy sok a színésznő, s általában egy előadásban egy vagy két nagyobb női szerep van. Közben pedig múlik az idő, úgyhogy vagy eljátszod, vagy nem. Női rendező is kevés van, de én nem is tartom magam rendezőnek, csak szeretem csinálni. Egyébként ha idősebb férfiakat kell instruálnia egy nőnek, nem biztos, hogy rögtön bizalmat szavaznak neki, meg kell érte dolgozni. Amiből lehet tanulni, de meg is gyötörheti az embert. Én nagyon érzékeny vagyok, tudok sérülni, ha csúnyán szólnak hozzám. Szóval ezzel nem tudok mit kezdeni, s sajnos volt már rá példa.


Fotó: Srđan Doroški

* Ha már nagy női szerepek, az Újvidéki Színház Antigoné — Be szép dolog puhára esni című előadásában te játszod a címszerepet.

— Ez egy nagyon érdekes próbafolyamat volt. Nekem mint Antigonénak kevés szövegem van, belülről kellett megélnem a gyászt, haragot, mindent, és ez elég keményre sikeredett, meg is betegedtem, pedig ritkán vagyok beteg. Gyászoltam már, s akkor is ugyanez történt. Jött a fizikai tünet, a betegség. Minden próbán nagyon mélyre kellett menni. S nem volt rossz ezt megélni, tanulni belőle, kipróbálni milyen eljutni ennyire mélyre, szóval nagyon izgalmas folyamat volt, s számomra ez a fontos. Hogy sikerüljön közös nevezőre jutni. Egy próbafolyamat során szeretem, ha belőlem dolgoznak, azt viszont nem, ha csak elvesznek, de nem adnak. Ilyenkor elfáradok, és a kiégés határára kerülök. Ez esetben nem ez történt.

* Kit tartasz mesterednek, ki az, akinek a véleménye a mai napig sokat nyom a latban számodra?

— László Sándort mondanám elsőként, mindig hozzá térek vissza, nagyon sok jótanáccsal segített diákként is, és utána is. Mindig volt egy olyan mondata, amely előrevitt, vagy ráirányította a figyelmem valamire. A másik tanítóm pedig a fiam. Mondhatni, a mesterem. Tőle tanultam a legtöbbet magamról. Ez is egy váltópont az életemben, mert folyamatosan visszatükröz engem, általa látom, hogy én milyen vagyok, úgyhogy jelenleg ő a mesterem.


​​​​​​​Fotó: Srđan Doroški

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..