Ha egy másik égitest „kolonizálása” szóba kerül, szinte mindenki a Marsról vagy egy azt megelőző holdbázisról beszél. A vörös bolygó lenne a B terv, a Hold pedig az ugródeszka. Viszont lehet, hogy van egy harmadik jelölt is, mely bizonyos szempontból jobban hasonlít a Földre, mint bármely más szomszédunk. Egy narancssárga ködbe burkolt világ, ahol metántavak csillognak, a víz pedig olyan keményre fagyott, mint a bazalt. Ez nem más, mint a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán.
Ha kilépünk a felszínére, ahelyett, hogy egy nagy, nehéz, merev szkafanderben szinte vákuumban botladoznánk, mint máshol, itt egy sűrű légkör vesz körül bennünket, és csak (nagyon) meleg ruhára és oxigénmaszkra volna szükség. A Titán atmoszférája főként nitrogénből áll, felszíni nyomása nagyjából másfélszerese a földinek. Még körforgása is van, akár a Földnek — igaz, víz helyett metáneső és -hó esik. A vastag légköre természetes sugárvédelmet nyújt, melynek hiánya a Mars esetében súlyos gond, mivel a ritka levegő alig szűri a kozmikus sugárzást, így a telepeseknek a talaj alá kellene költözniük. A Titánon a sűrű levegő és az alacsony gravitáció furcsa kombinációt eredményez. Elméleti számítások szerint egy ember viszonylag kis szárnyfelülettel nagy távolságra is képes lenne siklani az egén. Ez annak is köszönhető, hogy egy 80 kg súlyú ember a Marson 30, a Holdon 13, a Titánon viszont csupán 11 kg-osnak felelne meg.
Az iránta megnyilvánuló érdeklődést a Cassini—Huygens-küldetés alapozta meg, mely részletes adatokat küldött a felszínéről és a légköréről. Kiderült, hogy a Titánon folyékony metán- és etántavak találhatók, valamint rendkívül összetett szerves molekulák. Kutatók szerint a kémiai folyamatok bizonyos értelemben a korai Föld viszonyaira emlékeztetnek. Persze nem arról van szó, hogy ott erdők vagy élőlények volnának, hanem arról, hogy azok a kémiai folyamatok, amelyek a Földön az élet kialakulásához vezettek, ott is jelen vannak.
A NASA következő nagy terve ezen a téren a Dragonfly-küldetés. Mivel az Ingenuity a Marson olyan szépen bizonyított, ide is egy hasonló drónt küldenek, mely 2028 körül indul. Ez nem csupán egyetlen leszállóhelyet vizsgál majd, hanem repülve több pontot is. A cél annak feltérképezése, milyen szerves vegyületek találhatók a felszínen, és mennyire alkalmas a környezet összetett kémiai reakciókra. A Dragonfly lényegében egy mozgó laboratórium lesz.
Persze a Titán sem paradicsom. A felszíni hőmérséklet körülbelül –179 Celsius-fok. Itt a víz nem folyadék, hanem kőkemény jég, a hideg pedig állandó mérnöki kihívás. Csak összeshasonlításként: a Földön a legalacsonyabb hőmérséklet –90 és –80 fok között mozog. Minden infrastruktúra folyamatos fűtést igényelne, a napenergia pedig a Szaturnusz távolságában alig használható. A Titán tehát nem egy meleg otthon. A jelenlegi emberes tervek ezért továbbra is a Marsra összpontosítanak. Elon Musk és a SpaceX programja a vörös bolygót célozza mint az első valódi bolygóközi kolóniát. A Mars közelebb van, az utazási idő rövidebb, a jelenlegi technológiával a Titán hat—nyolc éves útja helyett csupán hat—kilenc hónap. A Titán ezzel szemben inkább a tudomány hosszú távú befektetése. Nem a legkényelmesebb, nem a legközelebbi, viszont bizonyos szempontból stabilabb környezetet kínál, mint a Mars. Egy másik fontos kérdés az üzemanyag. A SpaceX Starship rakétarendszerének hajtóanyaga metán és oxigén. A Titánon metánból szó szerint tavak állnak rendelkezésre, oxigént pedig a vízjégből lehetne kinyerni. Vagyis az üzemanyag helyben is előállítható lenne. A Marson ugyan szintén tervezik az üzemanyag helyben történő előállítását, de ehhez bonyolult kémiai rendszerekre lesz szükség.
Lehet, hogy az emberiség első második otthona valóban a Marson épül fel, de elképzelhető, hogy hosszú távon nem a legközelebbi, hanem a legérdekesebb világ bizonyul majd a jobb választásnak.
