Ha már alkalmat adtak, elmélkedem egy cseppet a kaliforniai kihágási bíró igaz jó szándékról tanúskodó ítéletei felett.
A Justitiának eme ihletett istápolója a közlekedési vétkek elkövetőit nem küldi azonnal sittre, hanem inkább sétálni.
Ezt a sétát persze két szép korcs lábán teszi meg a delikvens.
Mi ebben a jujdejó?
Mondjam vagy kvizelegjek?
Nos, csak a pendelysúlyúak kedvéért:
A spacirozó a zöldben (nem legelőn, hanem zebrán!) fél másodperc alatt rájön: ha nem csipkedi magát, együtt vált színt a nadrágja és a szemafor.
Volt agressziótársai, akik még nem értek séta alá, úgy pattintják a járdára, mint a vízicsíbort.
Viszont így kívülállóként tekintve a gáztaposóra, világosan desifrálhatja eszelős tekintetében a testvérgyilkosi dühöt.
Feldúlt lélekkel, régi énjét rühellve iszkolhat a legközelebbi növényrezervátum felé, ahol gyermekek kergetőznek, miközben tenyerükből szelíd mókusok szemezgetik a magot, ott jönnek meg első világos pillanatai.
A hosszú kóma után felfedezi ujjait, a lábát, fejét...
(Sose hitte volna, hogy ezzel a mulatságos izével a nyakán ilyesmit is lehet mívelni.)
Otthon majd farkasétvággyal löncsöl. Lefekvés előtt nem kell tablettákat csipegetni, alszik, mint a békeszerződések aláírói.
Reggel frissen ébred, és esküszik mindenre, ami szent - az autójára ugyanis -, hogy többet nem ül autóba.
Rögtönzött statisztikánk kimutathatná, hogy az ekképpen elítélt száz bűnösből hatvan megjavult, s csak egy-kettőnél tapasztalható majd visszaesés.
Na és a többi? - kérdezik önök.
Azokat, kérem, elgázolják!