
Július 6-ai számunkban az első szelvény megjelenésével indult a nyári nyereményjátékunk, melynek a jelmondata a következő volt: Tájékozódjon, művelődjön és játsszon a Hét Nappal! Akik megfogadták ezt a tanácsot, és velünk tartottak, azok tudják, a feladat a következő volt: hétről hétre meg kellett válaszolni a nyereményszelvényen látható kérdést, a szelvényeket összegyűjteni, és a játék végén egyszerre beküldeni szerkesztőségünkbe. Tíz nyereményszelvényt, két pótszelvényt és egy címszelvényt közöltünk. A feltett kérdésre a helyes választ mindig az aktuális lapszám egyik írásában találhatták meg.
Játékunkra több száz boríték gyűlt össze Vajdaság mintegy hetven településéről, de Belgrádból és Batajnicáról is voltak jelentkezők. A legtöbben Szabadkáról, Csantavérről, Óbecséről, Zentáról, Topolyáról, Magyarkanizsáról, Adáról, Hajdújárásról postázták a szelvényeket tartalmazó borítékokat, de érkeztek például Szivácról, Gunarasról, Bezdánból, Csonoplyáról, Versecről, Tamásfalváról, Völgyesről, Vajszkáról, Hódegyházáról is.
A szerencsének köszönhetően a nyerteseink is különböző településekről kerültek ki, Nagybecskerektől Békováig.
A nyertes borítékokat László Edit, a Hét Nap igazgatója, Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője és Kartali Róbert főszerkesztő-helyettes húzta ki, a szelvényeket Pekter Mess Csilla, Lajkó Ágnes és Szalai Attila ellenőrizte. A húzásról Hodolik Boglárka és Apró József készítette a Facebookon található videófelvételt.
A nyerteseknek gratulálunk, valamint arra kérjük őket, jelentkezzenek a 024/555-856-os telefonszámon, és Lajkó Ágnessel beszéljék meg a nyereményük átvételének módját. Köszönetet mondunk mindenkinek, aki beküldte a szelvényeket. Reméljük, a következő játékunkban is velünk tartanak!
Nyári nyereményjátékunkban a következő olvasóknak kedvezett a szerencse:
Okostévé:
Molnár Ede, Nagybecskerek
Táblagép:
Heinrich Orsolya, Királyhalom
Okosóra:
Ötvös Emese, Topolya
Réel kézművescsokoládé-csomag:
Dudás Szabó Erzsébet, Óbecse
Ignác Hajnalka, Szabadka
A Zvonko Bogdan borászat borai:
Kovács Berta, Tornyos
Ikonić Marija, Szabadka
Huszár Anna, Szabadka
Udvardi József, Csantavér
A Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomagja:
Bicskei Ilona, Felsőhegy
Hajagos Gizella, Tornyos
Egyéves Hét Nap-előfizetés:
Juhász Lassú Kornélia, Zenta
Gordos Matilda, Magyarkanizsa
Féléves Hét Nap-előfizetés:
Ördög Irén, Óbecse
Habi Bernadett, Békova
Varga Erzsébet, Temerin
Mihajlović Magdolna, Kelebia
Hét Nap-könyvcsomag:
Zahora Erzsébet, Zentagunaras
Futó Kitti, Szabadka
Lajkó Erika, Hajdújárás
Lábadi Zoltán, Muzslya
Hét Nap-ajándékcsomag:
Torma Elvira, Szabadka
Komjáti Árpád, Kispiac
Virág Etelka, Beodra