Ralbovszki Csaba és Greguss Zalán 2008-ban kezdték el irányítgatni az ifjú vajdasági Al Pacinókat és Meryl Streepeket. Most, hogy tizenötödik évét ünnepli a Grund, több programmal is készülnek: vetítésekkel, nyílt próbával, beszélgetésekkel.

Az első programpont pedig egy beszélgetés volt, a fent említett két színész úrral, akik sok éven keresztül egyengették a Fabula útját. Ralbovszki Csabát és Greguss Zalánt Nyári Ákos és Budimčević Krisztián faggatták, a csapat jelenlegi vezetői. Tizenöt még gombócból is sok — tudtuk meg az elején Ákostól, aki ezzel a frappáns mondattal máris felhangolta az estet, majd játékos feladatokkal színesítették a beszélgetést. Az első feladat pedig rögtön érkezett is: Csaba és Zalán mutassa be egymást. Csaba elmondta, a Fabula alapítása előtt is baráti kapcsolatban voltak, jól ismerték egymást, sokat járt Zalánékhoz, ahol egyszer úgy megfürdette Lilla lányukat, hogy nem látszott ki a habból.

— Zalán nagyon elkötelezett volt a Fabula Rasa mellett, s azt mondanám még el róla, hogy ő egy nagyon jó ember. Jól kiegészítjük egymást.

Zalán is néhány személyes infóval kezdte, például, hogy mindketten szeretik a Jamiroquai zenéjét, ő pedagógiát végzett, ezért ő volt a komolyabb, Csaba pedig a mókamester a munka során.

— Jól összetalálkoztunk mi ketten a Fabulában, sok szép év van mögöttünk — mondta Greguss Zalán.

S vajon miért mondtak azonnal igent a felkérésre? Csaba döntését megelőzte egy élmény Mezei Zoltánnal, aki megkérte, kísérje el a Széchenyi István Általános Iskolába, ahol diákszínjátszó-csoportot kell majd alakítania, aztán óra végén bejelentette, jövő szombattól Ralbovszki Csaba a tanárotok, jót fogtok dolgozni, s készítetek egy előadást.

— Azt mondta, neki erre most nincs elég ideje, elevenítsem fel az akadémián tanultakat, és menni fog. S el is készült az Aladdin és a csodalámpa. Utána érkezett a felkérés a Népkörtől.

Zalán fejében összefolynak az emlékek, hogy pontosan mikor találkoztak Csabával, de egyszer csak ketten voltak. Két színészt kértek fel, hogy ha az egyikük nem ér rá, ott legyen a másik. S a csapat nevét is azonnal kitalálták. Legyen benne a mese és a grund, hiszen ez a gyerekek játszótere.  

Zalán középiskolásként találkozott először a színjátszással, a KSZV-n minden évben felléptek, melyet akkoriban még a Népkörben szerveztek meg.

— Az első színpadi szereplésem a Népkör színpadán volt, és húsz évvel később felkértek, hogy vezessek ugyanitt színjátszó csoportot, tehát nem is volt kérdés számomra, hogy elvállalom.

Az első próbára mindketten emlékeznek, hiszen megvolt a tagtoborzás, és leesett az álluk, amikor megjelent negyvenhat gyerek, különféle korosztályúak.

— Összenéztünk, hogy ajaj, most mi lesz, rengetegen vannak, de elkezdtünk játszani velük, visszavedlettünk mi is gyerekekké, és elkezdődött a csoda — mesélik. A Fából vaskarika című előadás volt az első, melyet színre vittek.

A beszélgetést itt egy játékkal akasztotta meg a két moderátor, dátumok mellé kellett illeszteni előadáscímeket, majd felsorolni az összes többit, évek szerint. Szükség volt egy kis agytornára, de végül sikeresen sorba rakták az előadásokat. Néhány a sorból: East Balkan, Rovarok, A Pál utcai fiúk, A dzsungel könyve, Csongor és Tünde, Paravarieté, Páratlan Páros, Hair, Semmi, és még sok-sok előadás fémjelezte a két színész korszakát a Fabulánál.

A darabválasztásnál fontos volt, hogy a gyerekek számára is izgalmas anyagot dolgozzanak fel, Csaba elmondta, szerették a zenés előadásokat, így mindent jól megspékeltek zenével, tánccal.

— Tasnádi István drámaíróval jó viszonyban vagyunk, öt bemutató is készült a szövegeiből. Küldözgette nekem a jobbnál jobb szövegeket, volt miből választani. De figyelembe vettük azt is, hogy azoknak, akik a csapatban vannak, milyen szerepeket lehet kiosztani — mondta Zalán.

Ismét játék következett, fotórészleteket kellett felismerniük, melyek egy-egy jelmez- vagy díszletdarabot ábrázoltak. A találgatás közben is folyamatosan anekdotáztak, például kiderült, hogy több előadás díszletéhez is használták Csabának az építkezéséből fennmaradt, feketicsi diófából készült deszkáit.  

Ezután egy kicsit komolyabb témára váltottak a moderátorok, arra voltak kíváncsiak, volt-e olyan pont a sok év alatt, amikor azt mondták, elég volt.

Csaba a leválást említette: — A kicsikkel dolgoztam éppen, valamit magyaráztam Norbinak, majd odébb fordultam, és mondtam a másiknak, majd a harmadiknak, mire pedig Norbihoz visszafordultam, ő már az öltözőben lógott a radiátorcsöveken, és másodperceken belül a másik kettő is ott volt. Hát ekkor kértem meg Zalánt, hogy ha lehet, én csak a nagyokkal foglalkoznék, a kicsikhez nincs türelmem, nem tudom őket kontrollálni.

Zalán a COVID időszakában jött rá, hogy milyen jó, ha van egy szabad szombatja, s ekkor már érezte, hogy ami benne volt, azt már belerakta a huszon-egynéhány előadásba. S már nem értette a mai gyerekek nyelvezetét, hiszen szerinte mások, mint annak idején, ezért is jó, hogy korban hozzájuk közelebb állók vezetik a csapatot.  

— Persze azóta is itt vagyok, segítek, fényezek, hangosítok, ha kell, Hemivel (G. Erdélyi Hermina — a szerző megj.) még megcsináltuk a Semmi című előadást, én elkezdtem a Homokozót, de utána elengedtem. Úgy éreztem, most már a következő generáción a sor — mondta Zalán.

Ehhez a gondolathoz Csaba is csatlakozott. Elmondta, ő is érzett hasonlót, de a Fabula mindig is a szíve csücske lesz, mert ez egy óriási időszaka az életének, s örül, hogy nincs vége, most azok vezetik, akik 2008-ban még kis színjátszókként voltak tagjai a csapatnak.

A Fabula rengeteg fesztiválra és vendégjátékra utazott az évek során, tagjai több díjat is bezsebeltek. Csaba megjegyezte, nem értette, miért, de a zsűri valahogy mindig szétcincálta őket, mert a gyerekek nagyon jól csinálták, amit csináltak, de máshogy kezelték őket, keményebb kritikával illették a csapatot, amit nem mindig érzett igazságosnak. Zalán kifejtette, soha nem a díjakért vettek részt a fesztiválokon, s nem is buzdították a gyerekeket arra, hogy a díjért játsszanak. A találkozásokért volt jó megmérettetni magukat, emellett megnézhették egymást, ismerkedtek, és később többen más színjátszó csoportokban is játszottak.

A gyerekekből kiskamaszok, majd kamaszok lesznek, mely természetes folyamattal Csaba és Zalán is találkoztak, de nem vettek észre különösebb változást.

— Ti mindig rosszalkodtatok, és csintalanok voltatok, a kamaszkor nem lepett meg bennünket. Például a nyírbátori utazás, ahová két előadást vittünk, emlékezetes volt, mert negyven gyerekre vigyáztam egyedül — mondta Zalán. — Megbeszéltem velük, hogy a kicsik figyelnek a nagyokra, s csak akkor mehetnek el, ha én elengedem őket, és van velük egy nagyobb gyerek, a nagyok pedig vigyáznak a kicsikre, nem engedik el őket, csak ha én elengedtem. És működött. A többi csoportvezető csak nézett, hogy milyen könnyen megbirkózom a helyzettel. Szót fogadtak, és jó élmény volt az utazás — mesélte.  

Ismét játékra invitálták a két csoportvezetőt, ezúttal hangfelvételek alapján kellett beazonosítaniuk előadásokat.  

Zárszóként Csaba elmondta, folyamatos tanulás volt számára a fabulás időszak. A kimondott instrukciókat, mondatokat és tanácsokat ő maga is újra megtanulta.

— S a legjobb az egészben az volt, amikor láttam, hogy megcsinálják, amit kérek, s a jelenet elkezd élni. Számomra ez egy folyamatos tanulás volt.

Ákosnak és Krisztiánnak azt kívánták, hogy legyen számukra is olyan szép utazás a fabulás korszakuk, mint amilyenben nekik volt részük. Ehhez sok türelmet és tanulást is kívántak.

S hogy ne maradjunk játék nélkül a beszélgetés végén sem, a fiúk egy mozdulatsort kértek egy szabadon választott fabulás koreográfiából Csabától és Zalántól, akik ezt ügyesen, egy kis csavarral meg is oldották.