Mire beköszönt, megcsömörlünk a fény hiányától, a hidegtől, az ünnepek után nehezünkre esik a munka, az iskola, alig van pénzünk, gyötör az influenza, kedvetlenek vagyunk. Ezernyi oka van, hogy ne szeressük! Ráadásul iszonyúan hosszú, utána meg itt a február, legyen bármennyire rövid is...

Engem is elkapott a világvége-hangulat. Legyen már tavasz! És amikor olyan mélyre jutottam az önsajnálatban, hogy elviselhetetlenné vált, leültem, és összeírtam, mennyi szépséggel ajándékozott meg. A januáröröm-listám első három helyére ezek kerültek:

1. Szánkózás és hóangyalok

Nem is emlékszem már, mikor szánkóztam legutóbb! Az egynapos, januári „tartós” hó estéjén aztán előszedtem a kamrában búsuló szánt, a kihagyhatatlan piros, kockás takaróval. Az estebéd után a szánkózás ígéretére villámgyorsan elkészült a lecke, s irány az utca! Egy csodálatos zsákutcában lakunk, melyben egy gyönyörű íves kanyar is akad. A hó csillogott, az ég vakított felettünk, a levegő frissen, hidegen tiszta volt, a szánkó sebesen siklott, kacagtunk és sikoltoztunk, jólesően kifáradtunk, zsákutcahosszban hóangyalkákat csináltunk. De jó, mi még szeretünk játszani! — hallottam az elégedett mondatot, ahogy feküdtünk a nagy fehérségben.

2. Olyan jót fogunk beszélgetni! — interjú a volt tanárnőmmel

A másnap reggeli havas eső nekem is betett, morgolódva kerülgettem a jeges latyakot, miközben gyalogoltam a múzeum épülete felé. Aztán a rosszkedvem egy csapásra elszállt, amikor a hangulatos, kicsi irodában Ninkov K. Olga művészettörténész, volt tanárnőm elém tette a forró török kávét, s elkezdtünk beszélgetni arról a csodálatos gyűjteményről, amelyet az első világháborús festőink hagytak ránk. Az interjú elején arra kértem, meséljen egy kicsit magáról, hogyan szeretett bele a képzőművészetbe. Olyan jót fogunk beszélgetni! — mondta, s valóban! Miközben tanári munkájáról beszélt, megkérdezte, hogy emlékszem-e arra, hogyan tanított meg bennünket nézni és látni, felfedezni a képzőművészeti alkotásokban rejlő ezernyi szépségét. Hogyne emlékeznék! Mindig egy csomó könyvvel érkezett az órákra, mutatta a képeket, kérdezett, gondolkodásra késztetett, megtanított észrevenni és látni a szépet. És milyen csodálatos élmény volt ennyi év után erről beszélgetni, illetve interjút készíteni vele!

3. Anyukám születésnapja

Január 26-án hetvenegy éves lett az anyukám. Csodálatos érzés, hogy reggelente még mindig ő ébreszt, s amikor csörög a mobil, egy kicsit úgy ébredek, mint egy gyerek. Amikor elmegyek hozzá, kávét főz, mint régen. S amikor sikerül megnevettetnem vagy az ajándékkal örömet szereznem neki, visszafiatalodik az én gyerekkori anyukámmá.

Örömökben gazdag februárt kívánok mindenkinek!