home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Január 30-a
Martinek Imre
2023.01.30.
LXXVIII. évf. 4. szám
Január 30-a

Ezen a napon hunyt el 1556-ban Sárváron Tinódi Lantos Sebestyén (született Tinódon, 1510 körül) magyar énekszerző, lantos. A XVI. századi magyar nyelvű történetírás, illetve a magyar epikus költészet első jelentős képviselője.

Feljegyeztetett, miszerint Tinódi műveinek a maguk korában (midőn többségben valának azok, akik olvasni ugyan nem tudtak, de szívesen hallgattak énekes előadásokat) is nagyobb volt a publicisztikai, mint a költői jelentőségük. Mi több, egyedül így, az általa választott verses-énekes feldolgozási mód révén remélhette csupán, hogy művei eljutnak a végvári vitézekhez. Azokhoz, akikhez elsősorban szólni kívánt.

Tinódi maga így vall céljáról az általa szerkeszett Cronica (teljes nevén: Cronica Tinódi Sebestyén szörzése című énekgyűjtemény; 1554-ben jelent meg nyomtatásban Kolozsvárott) előszavában:

„Ez jelönvaló könyvecskét szörzeni nem egyébért gondolám, hanem hogy az hadakozó, bajvívó, várak-, várasokrontó és várban szorult magyar vitézöknek lenne tanúság, üdvességes, tisztösségös megmaradásokra, az pogán ellenségnek mimódon ellene állhassanak és hadakozjanak.”

Történetíróként Tinódit lényegesen előkelőbb hely illeti a magyar irodalomban, mint költőként. Valójában teljes egészében feldolgozta Magyarország 1541 és 1552 közötti történelmét. Az általa leírtak minden ellenőrizhető esetben pontosnak bizonyultak.

(Külső hivatkozás: Wikipédia)

A jegyzet fotói Budapesten, a Népligetben készültek. 2022. augusztus 2-án. A hangzó melléklet hangszeres-énekes Tinódi-beszámolója Kobzos Kiss Tamás (1950—2015) előadásában hallható.

Fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..