— Középiskolai tanulmányaim után kerültem Pestre, immár ötödik éve élek ott. Kezdetben nehéz volt megszokni a nagyvárosi nyüzsgést. Jelenleg már nem csupán a munkám, illetve a hivatásom köt oda — megszerettem a várost, és idővel sikerült elfogadtam az ottani életritmust. Budapest rengeteg szépséget rejt magában. Ennek ellenére nagyon szívesen jövök haza, Hódegyházára is. 

* Mennyire volt nehéz délvidéki magyarként beilleszkedned az anyaország életvitelébe?

— A középiskolában előfordult, hogy a társaim kellemetlen kérdéseket tettek fel. Budapesten sokkal egyszerűbben beilleszkedtem, nem érzem hátrányát annak, hogy délvidéki magyar vagyok. Természetesen nekem is, mint minden pályakezdőnek meg kell küzdenem a utamba gördülő akadályokkal — de ezek nem köthetők a származásomhoz.

* Ki a hazai példaképed?

— Jónás Gabriella színművésznő nevét említeném meg. Alázata, közvetlensége, nyitottsága az első pillanatban megragadott. Barátsága számomra nagyon fontos.

* Kedveled a nehéz szerepeket?

— Igen, minden nehéz szerep kihívás számomra. Főleg ha olyan személyeket kell megformálnom, akik nagyon távol állnak tőlem.

* Szívügyednek tekinted a jótékonysági koncerteket?

— Szívesen vállalok ilyen fellépéseket. Egy erdélyi gyermekotthon számára rendszeresen szervezünk jótékonysági rendezvényeket. Folyamatosan részt veszek az adományok gyűjtésében és azok Erdélybe juttatásában.

* Egy színésznek összhangba kell hoznia a magánéletét a hivatásával. Gondolom, ezzel te is egyetértesz.

— Igen, teljes mértékben. Nincs meghatározott munkaidőm, szabadúszóként sokat utazgatok. Egyelőre még nehéz a hivatást és a magánéletet összeegyeztetnem.

* Örökmozgó típus vagy. Merre tovább?

— Egyelőre a színházban igyekszem a tudásomat kamatoztatni, tapasztalatot szerezni. A gyógypedagógiai képesítésről még nem mondtam le, de tisztában vagyok vele, hogy a továbbtanulás és a színház is teljes embert kíván.