home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Isten nevét dicsérem, szívem csupa hála
Martinek Imre
2019.06.30.
LXXIV. évf. 26. szám
Isten nevét dicsérem, szívem csupa hála

Református Énekek XVIII.; MÜPA – 2019. — Budapesti tudósítónktól
 

Június 29-én, Péter és Pál napján került megrendezésre a budapesti Művészetek Palotája (MÜPA) Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében a sorrendben tizennyolcadik, Református Énekek elnevezésű koncert-istentisztelet.

A külön kiemelt névnaptár már azért is jelentőséggel bírt, mivel a rendezvény megálmodója, létrehívója és közel két évtizeden át lelkes mozgatója Böszörményi Gergely koncertigazgató, mellesleg a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke a nyitóköszöntőjében a jelen lévő születés- és névnaposokat is köszöntötte, mely gesztushoz énekhanggal a gyülekezet a 134.zsoltár harmadik versével („Megáldjon téged az Isten…”) csatlakozott. Maga a rendezvény egyébként a Kárpát-medence keresztény/keresztyén közösségeinek legnagyobb egyházzenei ünnepe, melyre a valódi ökumené jegyében érkeznek emberek.

Megkülönböztetett köszöntő illette dr. Bácskai János urat, Ferencváros polgármesterét; dr. Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki református püspök urat, lelkészt és közírót; Adorján Gusztáv urat, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a nyíregyházi kórház főigazgatóját; Fekete Vince urat, felvidéki református főgondnokot; Kocsis Fülöp urat, a hajdúdorogi görög-katolikus érsek-mitropolitát, illetve az Unitárius Egyházat képviselő nt. Léta Sándor urat. Továbbá Steinbach József urat, dunántúli református püspököt, aki a hangverseny zárópillanataiban az imát és az elbocsájtó áldást mondta.


A szerző felvételei
 

A korábbi esztendők, benne pedig a Stereo Kft. által szervezett rendezvények bevett gyakorlatát követve, az idei koncert-istentiszteleten is folytatódott az önkéntes pénzadomány gyűjtése a kárpátaljai rászorulók megsegítésére.

— Mindarról a szolgálatról, amire az Úristen 2000-ben elhívott, alkalmanként előadást tartok Hitünk vállalása a templomban és a templomon kívül, világi helyen címmel. És itt a lényeg! — osztotta meg további gondolatait az egybegyűltekkel Böszörményi Gergely koncertigazgató. — Azt mondjuk, hogy az IGE él, s ha él, akkor Jézus parancsa „…menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket” nem csak a tanítványoknak szólt, hanem nekünk mindannyiunknak is feladatunk terjeszteni az evangéliumot. Járjunk templomba, de menjünk ki a templomból! A biztonságos elefántcsont tornyainkból világi helyekre, ahol olyanoknak is elmondhatjuk az ÖRÖMHÍRT, akik nem Jézus tanítását követik.

A koncert-istentiszteleten hagyományosan a 350 fős Kárpát-medencei Egyesített Kórus énekelt, melynek énekhangi szolgálatához négy alkalommal a mintegy 1700 fős közönség is felzárkózhatott. Kuriózum, hogy az idei repertoárba néhány új ének, a megvalósulás küszöbén lévő legújabb és hivatalos református énekeskönyvből is bekerült.

A zenei blokkok elején elhangzó bibliai Bemegyek az Úr házába; Segedelem kérése nehéz időkben; Az Úrnál nyugszik meg lelkem és Az Úr dicséretre méltó alaptematikájú Igéket Máté László, a Tatai Református Egyházmegye esperese válogatta. Tolmácsolásukat négy esperes vállalta fel: Gaál Sándor a Nyírségi-, Tóth András a Pápai-, Baksy Mária az Abaúji és Balogh Attila az Ungi (Kárpátalja) Református Egyházmegye esperese. Az estet ezúttal Szotyori Nagy Gábor orgonaművész vitte a hátán, karnagyi feladatkörben pedig Jámbor Zsolt, Berkesi Boglárka, Arany János és a felvidéki Süll Kinga szolgáltak. Összetartozásunk kifejezéseként a Nemzeti imát a gyülekezet ezúttal is egymás kezét fogva énekelte.  

A hirdetések között kaptuk továbbá a 2020.évi rendezvények tervezett időpontjait is. A XVII. Református Zenei Fesztivál (RZF) május 29-e és 31-e között, a XIX. Református Énekek pedig július 4-én várja közönségét.

Az idei rendezvény védnökei a Magyarországi Református Egyház és egyházkerületei, Ferencváros Önkormányzata, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap voltak.


Közreműködő kórusok és karnagyaik:

Debreceni Kollégiumi Kántus – Berkesi Sándor
Psalterium Hungaricum Kórus – Arany János
Központi Református Kórus – Berkesi Boglárka, Erdélyi Dániel
a Dunántúli Ökumenikus Kórus melynek törzsét a székesfehérvári Csomasz Tóth Kálmán Énekkar alkotja – Dóczi István, Imre Enikő, Varga Áron
Baptista Központi Énekkar – Oláh Gábor
Nyírségi Református Kórus – Kissné Mogyorósi Pálma
Kelenföldi Református Énekkar – Alföldy-Boruss Csilla
Kecskeméti Református Általános Iskola Gyermekkara – Jámborné Márkus Emőke
Kecskeméti Grádics Kórus – Jámbor Zsolt
Abaúji Református Egyházmegye Kórusa – Baksy Mária
Koltói (Partium) Kamarakórus – Fülöp Gábor
a felvidéki Fiatal Reformátusok Szövetségének Cantato Domine kórusa – Süll Kinga

Vajdaság színeit Délvidéki Református Énekkar néven, a bácskossuthfalvi református kórus és a felfiatalított torontálvásárhelyi Dalárda összefogódzása képviselte. Beke Edit és Tóth Zsolt karnagyok felkészítésében. A formáció a hangverseny másnapján a Budapest-Svábhegyi Református Egyházközség gyülekezetének vasárnap délelőtti, úrvacsorával is teljessé tett istentiszteletén szolgált.

Helyszíni fotóink előbb a főpróbán, majd egy röpke szusszanást követően – a hangverseny sűrűjében készültek.

Az Úr kegyelméből – Soli Deo gloria!


Még több kép!▼

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..