home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Ismét erőszakos tiltakozás alakult ki Belgrádban
MTI
2020.07.09.
LXXV. évf. 28. szám
Ismét erőszakos tiltakozás alakult ki Belgrádban

Erőszakos tiltakozásba torkollott szerdán is a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések ürügyén kialakult demonstráció Belgrádban, és tüntettek Újvidéken is.

A tiltakozók a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket, valamint kukákat borogattak és gyújtottak fel. A rendőrség könnygázgránátokkal igyekezett oszlatni a tömeget. A törvényhozás épületéhez lovas és kutyás rendőröket is kirendeltek. Mivel a tiltakozók kedd este a parlament épületébe is megpróbáltak betörni, a belügyminisztérium az ország egész területéről Belgrádba rendelte a rendőröket, hogy a kiemelt kormányépületeket védjék.
Ellenzéki politikusok kedden és szerdán is igyekeztek a tömeg élére állni, ám a tiltakozók elzavarták őket. Szerdán Sergej Trifunović színészt, a Szabad Polgárok Mozgalmának vezetőjét néhány száz méteren át üldözték, aki végül vérző fejjel távozott a helyszínről. Boško Obradović, a szélsőjobboldali Dveri mozgalom vezetőjét pedig saját állítása szerint a rendőrök verték meg.
Az ellenzéki politikusok a közösségi médiában is utcára szólították az embereket, hogy kifejezzék elégedetlenségüket Aleksandar Vučićtyal, valamint a szerb kormánnyal szemben. Szerintük manipulálták a hivatalos járványügyi adatokat annak érdekében, hogy megtarthassák a június 21-i parlamenti választásokat - amelyeken elsöprő győzelmet aratott Aleksandar Vučić pártja -, és az államfő még inkább kiterjeszthesse hatalmát. Az ellenzék szerint emellett az is hozzájárult a koronavírus-fertőzöttek számának drámai növekedéséhez, hogy a március közepén bevezetett szükségállapot és a drákói szigorú intézkedéseket követően május elején egyik napról a másikra feloldottak minden korlátozást, engedélyezték a tömeges rendezvényeket, és a választások alkalmával sem voltak szigorúak az elővigyázatossági intézkedések.
Újvidéken és Nišben a tömeg megrohamozta az Aleksandar Vučić szerb elnök által vezetett Szerb Haladó Párt irodáját.


Tanjug/Andrija Vukelić/bs


Kedd este azt követően vonultak utcára főként fiatal tüntetők, hogy Aleksandar Vučić államfő bejelentette, a rossz járványügyi mutatók miatt feltételezhetően ismét hétvégi kijárási tilalmat vezetnek be. A demonstrálók rendőrautókat gyújtottak fel, és összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel. A szerbiai rendőrfőkapitány elmondása szerint az éjszakai összecsapásokban legalább hatvanan sebesültek meg, közöttük 43 rendőr, 23 tiltakozót előállítottak.
A heves tüntetésre reagálva a szerb elnök szerdán már arról beszélt, a tiltakozás voltaképpen nem is a tervezett szigorító intézkedések miatt alakult ki, hanem az ellenzék szervezte. Mint mondta, olyan ellenzéki politikai erők szervezték a kedd esti belgrádi tiltakozást, amelyek nem tudtak bejutni a szerb parlamentbe a június 21-i választásokon, és a koronavírus-járvány miatt bejelentett korlátozó intézkedések csupán ürügyként szolgáltak számukra az erőszakos fellépéshez. Hozzátette, mégsem lesz kijárási tilalom, más korlátozó intézkedések azonban továbbra is várhatók.
Az államfő azt is elmondta, hogy állítólag a bejelentett hétvégi kijárási tilalom miatt szervezték a demonstrációt. „De ha azt mondom, nem lesz kijárási tilalom, ők akkor is tüntetni fognak” - magyarázta, előrevetítve, hogy szerdán is tömegdemonstrációkra lehet számítani.
Az utóbbi 24 órában 357 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a nyugat-balkáni országban, ahol már több mint egy hete háromszáz körül mozog a napi új fertőzöttek száma. A Covid-19 betegség szövődményeibe szerdára 11-en haltak bele, az áldozatok száma összesen 341. Jelenleg 3173 aktív esetet tartanak nyilván, közülük 118-an szorulnak lélegeztetőgépre.

Markovics Annamária, az MTI tudósítója

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..