home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Ismét a versénekeseké volt a színpad
Tóth Lívia
2018.05.15.
LXXIII. évf. 19. szám
Ismét a versénekeseké volt a színpad

Május 11-én és 12-én tartották meg az Énekelt Versek XXIII. Zentai Fesztiválját.

Az esemény a magyarországi Apró Anna győzelmével ért véget. A gálaműsorban a budapesti Kaláka együttes és Máté Gábor színművész lépett fel.


Herédi Krisztián felvételei

A zentai Művelődési Házban, a rendezvény versenyprogramjában, tizenkét magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági szólista, duó és együttes mutatkozott be. Produkcióikat a Kollár Árpád költő, műfordító, irodalomszervező (Zenta-Szeged), Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja (Budapest), Szögi Csaba író, költő (Zenta), Török Máté verséneklő, zenész, a Misztrál együttes tagja (Budapest) és Verebes Ernő zeneszerző, költő (Zenta-Budapest) összetételű zsűri értékelte.

Az első helyezést a Magyarországon élő és alkotó, viszont vajdasági gyökerekkel bíró Apró Anna érdemelte ki, a második helyen Molnár György és Csépai Eszter (Budapest), a harmadikon pedig Marcsák Gergely (Kincseshomok) végzett.

A bírálóbizottság a következő különdíjakat ítélte oda: a kötelező vers legjobb megzenésítése — Apró Anna, a legmerészebb zenei megközelítés — Vendéghang együttes (Budapest), Kaláka-különdíj — Jóbi Annamária (Csanádapáca) és Németh Viktor (Budapest), valamint Ambrus Hunor és Villányi Eszter (Keszthely), Misztrál-különdíj — Apró Anna, a legdinamikusabb előadás — Csirtapák együttes (Muzslya), a legjobb bárd — Rauscher Géza (Veszprém), a legkiválóbb balladai előadásmód — Szűcs Ruben Zoltán (Sepsiszentgyörgy), a legvidámabb szöveginterpretáció — Kőbéka együttes (Budapest). A közönségdíjat szintén Apró Anna, a diákzsűri díját pedig Molnár Aliz kapta.

A gálaműsor kezdetén az Énekelt Versek Zentai Fesztiváljának idei díszvendége, Kollár Árpád Zentán született, Szegeden élő József Attila-, Faludy György-, Sziveri János- és Makói Medáliák-díjas költő, műfordító, irodalomszervező válaszolt Máriás Endre újságíró kérdéseire. A folytatásban  Apró Anna lépett színpadra, majd az egybegyűltek a budapesti Kaláka együttes Akarsz-e játszani? című koncertjét hallgathatták meg, melynek vendége Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, egyetemi tanár, érdemes művész volt.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..