Hamar felébredtek az adorjáni iskolások a Szent Lászlóról szóló, kora reggeli, interaktív irodalmi-történelmi előadáson. Csillogó szemekkel hallgatták a lovagkirályt megidéző legendákat, a Tordai-hasadékról szóló történetet, és lovagi tornán is részt vettek. Közben tudásukat is megcsillogtathatták, hiszen nagyon sok kérdésre tudtak okosan felelni. Adorján után Horgosra vitt a versvándor útja, a két állomás között pedig elmesélte, 75 településen járt Vajdaságban az elmúlt években (csak ezen a héten négy nap alatt 11-en), így átvettük a vezetést az eddig leglátogatottabbnak számított Kárpátaljától, és arról is beszámolt, hogy úgy ismeri régiónkat, mint a tenyerét.

— A határátjárás nagyon nehéz, így a Magyarország körüli országokból Szerbiába lehet jönni programokkal. Február végén is jártam itt, és most örülök, hogy vissza tudtam jönni. A Szent László-előadást hoztam a kicsiknek, mert az alsó tagozatosokat ritkán szoktam meglátogatni, és feltett szándékom volt, hogy egy kicsit a kisebb korosztálynak is tartsak előadást. Szent László talán közelebb áll hozzájuk, mint Radnóti Miklós. Nagyon örülök, mert 11 települést látogattam meg négy nap alatt, és annak is örülök, hogy új helyszínekre is eljutottam. A Kárpát-medencében a Délvidéken látogattam meg a legtöbb települést, 75 helységben jártam több mint 200 előadással. Kárpátaljától átvette a vezetést a Vajdaság — persze ez nem verseny. Ott 73 településen jártam. A Magyarság Háza támogatja ezt a körutat, helyben sokat köszönhetek a Cnesa igazgatónőjének, Nadrljanski Tornai Erikának az előadások megszervezéséért.

* Szinte minden kérdésére okosan és ügyesen feleltek az adorjáni kisiskolások. Mindenütt ilyen sokat tudnak a gyerekek?

— Szokták kérdezni tőlem, hogy látok-e különbséget a magyarországi és a határon túli gyerekek között, illetve a külhoni régiókon belül, avagy falun vagy városon. Én nem tapasztalok kiugró eltéréseket. Minden előadás más: valamikor nehezebb az aktivitást elérni, van, amikor könnyebb. Mindig van olyan gyerek, aki egy kicsit olvasottabb, felkészültebb, mint a társai. Szerintem az a lényeg, hogy mindenütt nyitott szívvel fogadják az előadást, hogy megérintse őket. Ma például a csodákról volt szó a Szent László-legendák kapcsán, arról, hogy ezek igaz történetek-e, vagy sem, és az egyik kis srác azt mondta, aki nem hiszi, járjon utána, mint a mesében. Megmozgatja a fantáziájukat, és ez a legfontosabb.

* Készül újabb előadással?

— Petőfire készülök gőzerővel. Jó lenne egy olyan előadást összeállítani, amely nemcsak a nagy forradalmárt mutatja be, a szabadság, szerelem témakörét, hanem egy kicsit a költő emberi oldalát is, a humorát, a vagányságát, azt, hogy soha nem beszélt kétfelé, hanem amit gondolt, azt mondta ki. Én mindig így dolgozom fel a múltat, hogy olyan példákat hozok, amelyeknek a mához kell szólniuk, amelyeket a mában kell megélnünk. Ezeket a szálakat szeretném majd megtalálni Petőfinél is. 2023-ban ünnepeljük majd születésének 200. évfordulóját, és a következő két évben 200 településre szeretnék eljutni a Kárpát-medencében. Folytatni szeretném a versvándorlást.

* Amikor ilyen sűrű a program, mint most, és ennyire kis települések sokaságát keresi fel, mennyire tudja, hogy éppenséggel mikor melyik településen jár, és azok hogyan kötődnek egymáshoz földrajzilag?

— Mindig tudom, hol járok. Tóthfaluban négy-öt évvel ezelőtt voltam, ám rögtön megismertem egy-két focista gyereket a kollégiumban, merthogy annyira bennem maradt az akkori József Attila-előadás. Itt, az adorjáni iskolában a tanítónő nagyon jól mondta, hogy emlékezetes volt a múltkori találkozás, mert számomra is az volt. Ezekben a kis falvakban nagy szeretettel fogadnak. Egy alkalommal Hajvert Ákos barátommal beszéltünk, hogyan jutunk el Topolyára, és mondtam neki, hogy tudod, Bajmoknál, majd Bácskossuthfalvánál elmegyünk balra. Ő meg erre azt felelte, ember, hát nem is itt laksz, mégis hogy tudod?! Hát igen, mert annyit jártam, hogy valóban belém ivódott. Hála istennek, nem veszek el a Kárpát-medencében.