
Gyermekeknek tartott természetvédelmi foglalkozást az Arcus Környezetvédő Egyesület a topolyai művésztelepen. Az Európai Unió társfinanszírozásával a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft. és a Pannónia Alapítvány – Pannon RTV közös projektjeként megvalósuló Ismerd meg – védd meg elnevezésű projekt keretében az Arcus Környezetvédő Egyesület általános iskolás alsó és felső tagozatos diákok számára szervez madár- és rovarvédelmi témában előadással, illetve gyakorlati foglalkozással egybekötött műhelymunkákat. A topolyai foglalkozáson a mesterséges fészekodúk jelentőségéről és azok elkészítésének módjáról, interaktív előadás keretében hallhattak a gyerekek, majd ezt követően lehetőség nyílt a gyakorlatban is megismerkedni az odúkészítéssel. A nagytestű odúlakó madárfajok, valamint a beporzó rovarok védelmére helyeződött a hangsúly az eseményen.
Az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Programnak köszönhetően, Európai Uniós támogatással, a HUSRB/23S/12/005 azonosító számú projekt keretében folyik a Kecskeméti Televízió és a Pannon RTV együttműködése.
A magyar-szerb együttműködés célja a közös természeti értékek védelme, megismerésük elősegítése a határmenti régiókban és hasznosításuk népszerűsítése a természet tisztelő turizmus keretében. Célja továbbá, hogy tovább erősítse a projekt kedvezményezettjeinek, a Kecskeméti Televízió Nonprofit Kft. és a Pannónia Alapítvány–Pannon RTV hosszútávú együttműködését, aminek már jelentős és sikeres múltja van. Szolgálva mind ezzel a természetvédelmet és a régió fenntartható fejlődését. A projekt megvalósításával a Kedvezményezettek az emberek szemléletmódján, a közös természeti értékekhez való hozzáállásán szeretnének változtatni. Ezt a célt egy közösen készített, kétnyelvű televíziós természet- és környezetvédelmi magazinműsor-sorozattal kívánják elérni.
A Természetvédelemhatárok nélkül című, 35 részből álló húsz perces magazinműsor kéthetente szombaton kerül bemutatásraa Kecskeméti Televízió és a Pannon Televízió műsorában. A közös természeti örökség bemutatása mellett a sorozat rendszeres tájékoztatást nyújt a környezetszennyezés elleni küzdelemről, az ökoturizmusról, a falusi turisztikai programokról, természetvédelmi akciókról és a regionális eredményekről is. A fiatalok erősebb bevonása érdekében különböző szabadtéri programokat szerveznek a határ két oldalán, amelyek tartalmas kikapcsolódást kínálnak az óvodások és kisiskolások számára. A projekt keretében többek között kiadásra kerül két mesekönyv, az egyik magyar, a másik szerb nyelven, valamint a mesekönyvekhez kapcsolódó foglalkoztatófüzet. A projekt teljes költségvetése 234 812,08 euró, ebből 199 590,26 euró az uniós támogatás.
A projekt együttműködő partnerei: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, KEFAG Zrt., Kecskeméti Vadaspark Nonprofit Kft., Palics-Ludas Közvállalat.
A projekt keretében megvalósuló tevékenységek mindenekelőtt szolgálják az IPA program céljait, erősítik a jószomszédi kapcsolatokat és ösztönzik a harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődést a régióban.