
Megnövekedtek a magyarországi, a tartományi és az önkormányzati források is, így a Magyar Nemzeti Tanács bevételei mintegy 45 millió dinárral növekedtek, a költségvetési keretösszeg 1 314 497 890 dinárra módosult. Fremond Árpád elnök, a Magyar Nemzeti Tanács 7. rendes ülésen aláhúzta, a tartományi többlettámogatás csaknem négymillió dinárt tesz ki. Mint mondta, ezt az összeget a tanács meghatározott arányban használja a működésre és a programjainak a finanszírozására. Ezzel együtt már több mint 28 millió dinárral támogatja a tartomány a testületet. Az állandó működési költségek, így a 2023. évi diplomahonosítás költségtérítése, a Vajdasági Jogászösztöndíj Program és a szülőföld szeretetét erősítő osztálykirándulások támogatási összege is növekszik, illetve a beérkezett magyarországi támogatások is tovább emelkednek. A költségvetés bővülése az önkormányzatok által jóváhagyott, megemelt támogatásoknak is köszönhető.
Az ülés egyik legfontosabb napirendi pontja a Tanyaszínház Alapítvány létrehozása volt, melyet azzal a céllal hívtak életre, hogy a Tanyaszínház hosszú távú támogatása megoldódjon. Az alapítványt öt alapító jegyzi, az MNT, a Tanyaszínház Egyesület, Topolya Község Önkormányzata, mivel a Tanyaszínház kavillói épületkomplexuma Topolya területén van, illetve a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Öt személyt neveznek majd ki az alapítvány igazgatóbizottságába, közülük választják majd meg az ügyvezetőt, aki menedzselni és segíteni fogja az épületkomplexum fenntartását.
A Magyar Nemzeti Tanácsot Hugyik Richárd, a tanács Végrehajtó Bizottságának kultúrával megbízott tagja képviseli majd.
A testület ülésén továbbá a vajdasági magyar kiemelt jelentőségű hivatásos és amatőr regionális rendezvények, illetve gyermek- és ifjúsági rendezvények meghatározásáról, számos oktatási témáról, iskolai hálózatokról, programokról, továbbá igazgatók választásáról is döntöttek.
Részletesebb beszámolót a Hét Nap július 19-ei számában olvashatnak.
Fényképezte: Kartali Róbert