home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Interpingpong
(T. T.)
2013.07.31.
LXVIII. évf. 31. szám
Interpingpong

Mint ismeretes, a Zenta és az ATSK Szeged közösen nyert egy határokat átívelő IPA-pályázaton, melyet Interpingpong néven hirdettek meg az 2012—2013-as esztendőre. A program a profi, az amatőr és a fogyatékkal élő sportolók számára készült.

A közelmúltban minitornát rendeztek Zentán a fogyatékkal élő sportolóknak, melyen a szerbiai és a magyar válogatottak mérkőztek meg. A rendezvényt Kosiczky András, az önkormányzat sportfelelőse nyitotta meg, a program megvalósításáról pedig Takács Kornél zentai projektmenedzser szólt.
— A tavaly januárban kezdődött projektum finisében vagyunk már, hiszen ez a kerekesszékes torna az egyik utolsó rendezvényünk. Célunk ezzel az, hogy a zentaiak előtt is bemutassuk az ilyen asztaliteniszt is, hogy ráébresszük az embereket: van lehetőség ezzel foglalkozni Zentán. Egy edzőtábor is lesz majd augusztusban, és egy záróprogram decemberben. Másik projektumunk a jövő év augusztusáig tartó Interpingpong II., ez az iskolásokat mozgatja meg. Magában foglal egy amatőrtornát is, valamint itteni és szegedi iskolákban tartandó versenyeket is, a legvégén pedig egy döntő keretében mérkőzhetnek majd meg egymással a fiatalok — nyilatkozta a zentai koordinátor.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..