Mindez már valóság: a robotok és a gépek folyamatos adatgyűjtésre, feldolgozásra is képesek, majd pedig azok egymás közötti cseréjének lebonyolítására is alkalmasak. Az ilyen rendszereket — a folyamatosan begyűjtött adatok alapján — optimálisan lehet irányítani. Talán nem kell külön hangsúlyozni, hogy a gyakorlatban miben nyilvánul meg ez a gazdálkodás az ipari tevékenységek területén. Valóban igazi forradalom zajlik.

A pénz szerepe is jelentősen megváltozott. Nem veszítette el alapfunkcióit és azzal együtt a jelentőségét, de a szerepe sok szempontból átalakult. A pénzbőség korába léptünk, amikor már nem minden esetben korlát a mennyiség. A gyors, hatékony felhasználás azonban mindennél fontosabb. A pénzforgalommal kapcsolatos törvényszerűségek továbbra is működnek, de sok esetben a hatások már más mechanizmusok révén érvényesülnek. A világban számos példa igazolja, hogy a felzárkózás motorjai a gazdaságot hatékonyan ösztönző, erős nemzetállamok. A jól megválasztott és kellően flexibilis stratégia a hatékony kormányzás ismérve.

Az információs gazdaság az információs társadalommal együtt alakult ki, és nem lehet egyiket a másik nélkül elképzelni sem. Az információ megszerzése, birtoklása, terjesztése és felhasználása felértékelődött, a gazdaság meghatározó részévé vált. Valójában egy mindig is létező trend felerősödéséről beszélhetünk, hiszen az információ, a tudás mindig is előny volt. Az információs társadalomban az információ különleges értéket képvisel, melynek birtoklása gazdasági, politikai, hadászati és egyéb előnyökkel jár. Ilyen szempontból fegyvernek is tekinthető.

Az információk túltengése okozhatja, hogy ma már nincsenek olyan kutatók, akik egymaguk képesek forradalmian új dolgok feltalálására. Annyira kiszélesedett az emberi tudás, hogy még a kutatócsoportok sem tudnak számítógépes rendszerek nélkül eredményeket elérni.

Gyakran találkozhatunk olyan írásokkal, tanulmányokkal, amelyekben információs túlterheltségről olvashatunk. Ennyi adatot már nem lehet feldolgozni, abszurddá vált a helyzet, összeomlás következik — ezzel riogatnak bennünket. Azt hinnénk, ez egy újabb kori jelenség. Pedig nem igazán. Már az ókori filozófusok is ezzel ijesztgettek. A XVII. században élt, ír katonaorvosról Barnabe Rich-szindrómának nevezték el az irodalom, a szakirodalom, a felhalmozott tudás megszaporodása, exponenciális túlcsordulása, féktelen burjánzása miatti aggodalmat. Barnabe Rich (1540—1617) csaknem ötszáz évvel ezelőtt már úgy vélte, hogy az emberiség nehéz helyzetbe hozta önmagát egy feldolgozhatatlan, áttekinthetetlen tudásmennyiség felhalmozásával. Vajon mit mondana Barnabe Rich, ha megismerné az internet adta lehetőségeket?

Az egyébként valóban elképesztő információáradatra úgy is tekinthetünk, mint egy hatalmas könyvtárra, melyből nem kell minden kötetet elolvasnunk. Az viszont valódi veszélynek vagy legalábbis megoldandó problémának tekinthető, hogy az adatok áttekintésének, kezelésének módszerei lassabban fejlődnek, mint amilyen tempóban növekszik az elérhető információ mennyisége. A jövőben az igazi gondokat ez okozhatja majd.