Károly Róbert királyunk 1326-ban alapította meg Visegrádon a Szent György Lovagrendet, mely társaságnak annak idején egyszerre csupán ötven tagja lehetett összesen. Vitézei fekete, térdig érő, csuklyás posztóköpenyt viseltek, és a belsejébe írták jelmondatukat: „Valósággal igaz vagyok e baráti renddel szemben” (lat.: In veritate iustus sum huic fraternali societati.).

A rend alkotmányát 1990-ben régi szellemben, de a XX. század végi követelményeknek megfelelően felújították. A lovagrend több területen tevékenykedik: hagyományápolás, ezen belül a történelmi évfordulók megünneplése, a középkori kutatások elősegítése és publikálása; oktatás, tudományos összejövetelek szervezése; lelkigondozás; adományok és segélyek gyűjtése. Azon obligát személyeket pedig, akiket közéleti tevékenykedésük folytán a rend rangidős tagjai méltónak találnak, évi rendszerességgel soraikba iktatják. Hivatalos avatási szertartás keretében, melynek helyszíne a visegrádi fellegvár lovagterme.

Az idei inaugurációra a lovagrend Délvidéki Nagypriorátusából ez alkalommal hat várományos érkezett: Csizmadia János Bácskertesről, Budai István Zomborból, Lengyel Anna Padéról, Koncz Gyula Óbecséről, Link Lajos Törökbecséről és Kiss Samu Hertelendyfalváról.

Csoportkép az elöljárókkal (Kiss Krisztina fotója)

A hetedik, ugyancsak lovagi titulus viselésére jogosulandó várományos – a torontálvásárhelyi Bakator János sajnos, családi okokból adódóan nem tudott jelen lenni az ünnepi szertartáson.

Ez utóbbiak felterjesztését jómagam fogalmaztam meg. 2019 októberében.

„Kiss Samu. Született 1975. március 15-én Hertelendyfalván (Vojlovica). Nős, két leánygyermek édesapja. Hertelendyfalvi lakos. Végzettségét és szolgálatát tekintve zenész és zenepedagógus, a pancsovai Jovan Bandur Zeneiskola tanára, klarinét szakon. Népzenész (a pancsovai Csörömpölő zenekar klánétása), művelődésszervező, a Temes-parti kisváros Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesülete vegyes karának művészeti vezetője. Ízig-vérig ember a talpán és bukovinai székely, aki nemcsak önnön életében tartotta meg ősei nyelvét, kultúráját és keresztyén kálvinista hitvallását, de teljes családját is maradéktalanul áthatja ez a szellemiség és ragaszkodás. Egy olyan szórványvidék rengetegében, ahol intézményesített keretek között kihunyóban a magyar nyelv…”

Lovag Kiss Samu, Hertelendyfalva (Martinek Imre fotója)

“Bakator János. Született 1967. február 1-jén, Torontálvásárhelyen (Debeljača). Özvegy, egy fiúgyermek édesapja. Torontálvásárhelyi lakos. Végzettségét és szolgálatát tekintve osztálytanító-pedagógus, tanítóbácsi a torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskolában. Mindez mellett gitáros, aki zenei tehetségét több helyi zenekarban is kamatoztatta, egyaránt szólaltatva meg választott hangszerén népzenét, magyarnótát, klasszikus- és táncdalokat, megzenésített verseket, pop- és rock-műveket. A tantermen kívül is aktív oktató, aki diákszínjátszó növendékeivel minden eddigi szolgálati helyén életre tudta hívni a csodát. Nevéhez fűződik többek között a falu szellemi hagyománykincsét képező ún. kecskézés felelevenítése is, illetve több, felnőtt amatőröket egybekapcsoló színdarab rendezése.”   

Bakator János, Torontálvásárhely (Martinek Imre fotója)

 Lengyel Anna, Padé (fotó: Facebook)