Újból szegényebbek lettünk egy értékes emberrel. Falubelinkkel, ki életének 78. esztendőjében adta vissza lelkét a Teremtőnek. Egy vérbeli alkotóművész és zenepedagógus. A pedagógus, akit mindenkor megkülönböztetett szeretettel és rajongással vettek körül tanítványai is.

A fotók 2013-ban készültek, Torontálvásárhelyen.

Béla bácsit tizenegy éves korában fogadta kegyeibe a zenék múzsája. Önéletrajzi vallomásaira alapozva emeljük ki, hogy sokrétű és szerteágazó, egymással párhuzamosan futó zenepedagógusi és zenészi tevékenységével mindenekelőtt szülőfalujának életébe visz színt. Diákjai előtt személyes példával is igazolva, hogy a muzsika, több mint egyszerű tantárgy (!), s bár a hangszertanulás bizonyos fokú lemondással jár, művelőinek hosszú távon többszörösen is megtéríti a hűséget. A helyi általánosban végzett pedagógusi éveit követően a belgrádi városi rendőrség fúvószenekarába 1972-ben „igazol át”, ahol előbb klarinéton, majd szaxofonon játszik, végül pedig karmestere lesz e formációnak. Nevét, hangszerpedagógusi és karnagyi minősítésben a pancsovai zeneiskola almanachjai is jegyzik. Külön hangsúlyozva a Temes parti kisváros Raspevano proleće gyermek dalfesztiválon való aktív és igen sikeres zeneszerzői részvételét is. Alapító tagja volt a szépemlékű 5+2 együttesnek, továbbá hosszú éveken keresztül pillére a helybéli magyar művelődési, illetve egyházi berkek zenei megnyílvánulásainak. Élő (zenei) kapocs a két testvértelepülés, vagyis szülőfaluja és az anyaországi Hódmezővásárhely között.

Részleges visszavonulása pedig, míg csak futotta erejéből, korántsem jelentett egyet a küzdelem feladásával. Mindenekelőtt ott voltak (s maradtak) az álmok. Az álmai,  amelyeket „bizony jó lenne merészen továbbálmodni! Mert a régi mestereknek, közöttük Béla bácsinak is, voltak tanítványai. Akik, bár némelyiküket más (zeneidegen) vizekre is rávitte a nagybetűs élet, még mindig hordoznak magukban elegendő továbbadható tudást és tapasztalatot. Támaszthatva ezáltal belátható időn belül nemcsak új hangszerszólistákat, de akár új énekkar(oka)t és zenekar(oka)t is. Kulturális és öntudaterősítő kapaszkodókat. Egy cseppet sem titkolt szándékkal:  a torontálvásárhelyi magyarság zenei életében beállt pangást sűrgősen fel kell számolni!“-  Ez utóbbi, kiemelt sorokat még a távoli 2013-ban vethettem papírra. Mintegy szakmai üzenetként. Egy családias hangulatú, tanítványt és pályatársat egybegyűjtő január deréki összejövetelnek. Kolingerék hajlékában. Azóta sajnos, csupán az idő homokszemei peregtek el.

A tanítómester munkásságát szélesebb körökben is méltató szándékkal egy nótaszerzői kompiláció anyaga is felkerült a világhálóra. Az eredeti hangfelvételek az Újvidéki Rádió hangstúdiójában készültek anno.

Nyugodjon békében, Tanár úr!