home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Ilyen volt a Roncsák Marcell feat. Phrenia zenés est!
2015.04.10.
LXX. évf. 14. szám
Ilyen volt a Roncsák Marcell feat. Phrenia zenés est!

Ez történt. Április 9-én. Szabadkán. A Raktárban. Zene. Interjú. Videoklip-bemutató. Képkiállítás. Vendégzenekar. Éld át! Reéb Zsófia összekötő szövegével. Szalai Attila fotóival.

Egy kis bemelegítés:

Egy kis közönség:

Egy kis kísérőrendezvény:

Az est ötlete Roncsák Marcell, fiatal szabadkai zenésztől származik, akinek elsődleges célja az volt, hogy egy színpadra állítsa a művészeket, akikkel a közelmúltban közös projekten dolgozott. Mivel a csapat javarészt virtuálisan alkot, ez remek lehetőséget biztosított a közönséggel való közvetlen kapcsolat kialakítására.

Marcit már egészen fiatal kora óta nyomon követhettük a szabadkai rock-metál együttesek dobosaként, majd gitárosaként. Műfaji sokoldalúságát bizonyítja, hogy dzsessz-formációival fellépett a szabadkai Jazziken, a Mester és tanítványa rendezvénysorozat keretében pedig játszott a Budapesti Jazz Clubban is. Ütőhangszeresként évek óta részt vesz a Szabadkai Filharmónia munkájában.

Nem csak zenész, hanem zeneszerző is. Jelenleg három felállásban játszik: a Roncsák Marcell szólóprojekben, a Fault in our Stars együttesben (Joó Bence, Gordán Julián, Sebők Szabolcs, Roncsák Marcell), illetve a kéttagú Planetary Divide online-együttesben, melynek kuriózuma, hogy énekes-szövegírója az amerikai Bryson Beert.

Marci tavaly benevezett a Blessthefall amerikai metálbanda online versenyére, melynek keretében az együttes egy számát kellett feldolgoznia. A tagok és a közönség szavazatai alapján egyaránt legjobbnak bizonyult, ez az egyik legnagyobb elismerése. Mostanában leginkább az online videómegosztón és közösségi portálokon követhetjük nyomon munkásságát, jelenleg a Vienna Konservatorium hallgatója jazzgitár szakon.

Bevallása szerint jelenleg a hozzá legközelebb álló stílus egy igen érdekes, újszerű próbálkozás: a népzenei elemek és a metál keveréke. Ennek apropóján készült el a Harmathasadás c. dal és videoklip, melynek ez alkalommal volt a bemutatója. A zeneszerző Marci, a szöveget és a dal vezető szólamát Torok Orsolya írta, ő alakítja a videóban szereplő lányt is.

Orsi a Svetozar Marković Gimnázium természeti szakán fejezett, jelenleg a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanulója. Tanulmányai mellett végig foglalkozott zenéléssel. Zenekarával több alkalommal nyerte meg a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének megzenésített versekkel foglalkozó szekcióját, és szerepelt kiválóan a Zentai Megzenésített Versek Fesztiválján. Már hét éve aktív tagja a Népkör Magyar Művelődési Központ Szalagfűző énekcsoportjának, mellyel többek között a Šljivik szerbiai népzenei tehetségkutató döntőjéig is eljutott. A Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület három citeracsoportjának vezetője. A videoklip elkészítéséért köszönet a Kopó Duó filmes alkotócsapatnak, akik már harmadik alkalommal voltak Marci segítségére egy klip elkészítésében.





Marci a legfrissebb formációban, a Fault in Our Starsban dolgozik együtt a Phrenia együttessel, ezen kívül több dalt készítettek már közösen. Ők 2012-ben alakultak pop számokat feldolgozó trióként. Így akarták egymáshoz közelebb hozni a két eltérő szubkultúra kedvelőit. Egy évvel később a felállás hat tagúra bővült, így a feldolgozásokat folytatva megkezdték a saját számok írását, amelyekhez nemrégen két videoklip is készült. Jelenleg első lemezükön dolgoznak.

Az est második klippremierje a Wallflower c. számhoz köthető, a videót Nagy Dávid készítette. Dávid a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon végzett, elsősorban videó- és animáció-készítéssel foglalkozik. A zenélés sem áll tőle távol, hiszen egyéb kisebb projektek mellett öt évig az ismert Silence Limit együttes gitárosa volt.Elsősorban a vizualitás és a hang kapcsolata érdekli, amivel a jövőben mesterképzés keretében is foglalkozni szeretne. Diplomamunkáját is ehhez kapcsolódóan írta: Weöres Sándor versekhez készített kép és hanganyagot. A Wallflower, azaz Sárgaviola, egy kis törékeny virág, a beforduló, magába zárkózó személyiséget szimbolizálja. A videó képisége kiválóan követi a virtuóz gitárjátékot, illetve alkalmazkodik a borítóterv stílusához, melyet Nagy Kornélia készített.

Az est kísérőrendezvénye szintén Kornélia nevéhez köthető, aki szintén a Svetozar Marković Gimnázium természettudományi szakán végzett, jelenleg első éves egyetemista Pécsett, tervezőgrafikát tanul. Rajzai illusztrációszerűek, főként fekete tollal, tussal dolgozik. Most is ilyeneket láthattunk tőle, különböző tematikával, kiemelve egy téli amszterdami kirándulás emlékét. Tavaly, első nagyobb elismerésként megnyerte a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének pályázatát, így övé volt a rendezvénysorozat hivatalos plakátja.

Az est mindenképpen bizonyította, hogy ami a művészetet és kreativitást illeti, Szabadka nem állóvíz! Izgatottan várjuk az alkotócsapat további munkáját.


Hasznos linkek:
Roncsák Marcell: https://www.youtube.com/user/metalzone77
https://www.facebook.com/marcell.roncsak
Planetary Divide: https://www.facebook.com/theplanetarydivide
Phrenia: http://www.phreniaband.com/
https://www.facebook.com/PhreniaBand
Kopó Duó: https://www.facebook.com/KopoDuo
Nagy Dávid: https://www.youtube.com/user/d4w1dslfe
























Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..