Szabó Attila illusztrációja

Alaposan felborzolta a kedélyeket a Magyarok Világszövetségének legújabb akciója, mellyel a délvidéki magyarok - pontosabban a bácskaiak - lappangó magyar állampolgárságát kívánják ,,visszaszerezni'. A kérdés megosztotta a vajdasági magyar politikai elitet. Az anyaországi politikum pedig mélyen hallgat. Mit gondolnak minderről olvasóink? Ön élni fog-e az MVSZ által vázolt lehetőséggel, igényli-e a magyar állampolgárságot? A héten erre kerestük a választ.
DR. SÜREGI Zoltán zentai nyugalmazott jogász:
- Május 9-én, Patrubány Miklósnak, az MVSZ elnökének bejelentése után adtam át kérelmemet a kettős állampolgárságra. A szabadkai Magyar Főkonzulátuson kilenc dokumentumot nyújtottam be.
Édesapám és édesanyám születési és házassági anyakönyvi kivonatából látszik, hogy ők még Magyarország területén születtek. Édesapám mint magyar állampolgár részt vett az első világháborúban mint magyar katona, meg is sebesült, a háború végén Károly Kereszttel tüntették ki. Kétségtelen, hogy szüleim 1921. július 26-án, az akkor érvényes jogszabályok értelmében magyar állampolgárok voltak, és az 1921. évi, a XXXIII. törvénycikkbe iktatott trianoni szerződést követően váltak a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság állampolgárává. Mivel nem optáltak, elvesztették magyar állampolgárságukat. Házasságot 1925-ben kötöttek Zentán, és halálukig ebben a városban laktak, tehát 1931 és 1941 között is. Ennek alapján világos, hogy a második világháború alatt visszafoglalt délvidéki területeknek a Magyar Szent Koronához való visszacsatolásával és az ország egyesítéséről szóló 1941-i törvénycikk negyedik paragrafusa alapján, 1941. április 11-én kezdődő jogi hatállyal, a magyar állampolgárságukat hatósági intézkedés nélkül visszaszerezték. Ez a visszaszerzett magyar állampolgárság kiterjedt rám is. A magyar állampolgárságomat senki el nem vette, de nem is mondtam le róla. A háború befejezése után Zentán maradtam, sokat segítettem a kétnyelvű szerb és magyar adminisztráció fejlesztésében. A hetvenes években az akkor még József Attila Tudományegyetem, most már Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán doktoráltam. Tulajdonképpen az érdekes az egészben az, hogy ez a bizonyos 1941-es törvény nemcsak a bácskai, baranyai és a muravidéki magyarokra vonatkozik, hanem minden egyéb itt élő nemzetre is.
Tudomásom szerint Szerbiában nem létezik semmilyen jogszabály, amely tiltaná a kettős állampolgárság intézményét. Azt a tényt, hogy a vajdasági magyarok - akik a részletezett törvényes rendelkezések szerint - magyar állampolgárok is, a legújabb szerbiai állampolgársági törvény támogatja.
Senkit nem lehet önkényesen megfosztani az állampolgárságától, illetve állampolgársága megváltoztatásának jogától - áll a Magyar Köztársaság 1993-ban meghozott idevágó, hatályos törvényének első paragrafusában.
KOROM Mária szabadkai lakos, a Délvidéki EMI koordinátora:
- Még nem igényeltem. Úgy gondolom, hogy az MVSZ által kezdeményezett, a kettős állampolgárságra vonatkozó törekvés nagyon szép dolog, és örülnék, ha valóra is válna. Van valóságalapja, hiszen kitűnő jogászok dolgoztak és dolgoznak rajta, úgy látom azonban, hogy teljesen hiányzik a politikai akarat. Szinte az egész magyarországi politikai elit ellenzi a dolgot. Úgy gondolom, hogy amíg nincs meg a politikai konszenzus, addig reménytelen mindez.
TÖRÖK István palicsi festőművész:
- Személy szerint döbbenettel követtem a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazást. Érthetetlenül álltam mindazon hamis, populista és demagóg megnyilvánulások előtt, melyek ebben a témában felmerültek. Vegyes érzéssel, elsősorban fájdalommal fogadtam mindezt. Számomra nem világos, hogy egy állam hogyan képes elutasítani saját nemzettársait. Az MVSZ mostani kezdeményezéséről csak annyit tudok, amennyit a sajtó közölt. Éppen ezért egyelőre kivárok, s majd akkor igénylem a magyar állampolgárságot, ha a politikai viták elcsitulnak, s egyértelmű lesz minden kérdés.
N. N. szabadkai vállalkozó:
- Nyilatkozom, de csak név nélkül. Mert sosem tudja az ember, hogy ki él vissza a mondataival. Úgy látom, hogy mindez, ami a kettős állampolgárság körül kialakult, egy tarthatatlan és felháborító állapot. A magyarországiak ezzel szentesítették Trianont, s attól a bizonyos december ötödikétől szétváltak útjaink. Vannak ők - a magyarországiak - és vagyunk mi - délvidékiek, erdélyiek, felvidékiek... Nincs többé, ami összekössön bennünket. Az egész arra volt jó, hogy végre tisztán láthatunk, s tudjuk azt, hogy nem kellünk odaát. Mert az történt, hogy ezzel elveszítettük az utolsó támaszt, ami a mi esetünkben nagyon fontos volt. Tudtuk azt, hogy mögöttünk ott áll az anyaország, s vigyáz ránk. Amikor mi a fuldokló utolsó reményével nyújtottuk a kezünket, akkor kegyetlenül elfordultak tőlünk. Ennek pedig komoly következményei lesznek. Nincsenek illúzióim. Ezt egyesek nemzetárulásként emlegetik, s én is közel vagyok hozzá, hogy ezt mondjam a történtekről. Nekem ezek után ők sem kellenek. Éppen ezért nem is igénylek semmit. Nem érdekelnek. Számomra Magyarország ugyanolyan külföldi állam december ötödike óta, mint, mondjuk, Franciaország vagy Görögország.
KOVÁCS Franciska bácstopolyai nyugdíjas:
- Én magyar állampolgárnak születtem. Tőlem senki sem kérdezett semmit. Sem akkor, sem azután, sem most. Senkit sem érdekelt, hogy én erről mit gondolok, s most sem érdekel. Hallottam erről az egész kezdeményezésről, s nagyon meglepődtem, hogy a magyar nemzet nemet mondott ebben a kérdésben. Vagyis nem mondott egyértelműen nemet, de nem lett a kérdésben kedvező válasz. Nekem ez - úgy, mint a többieknek - bizony fájt. Örülnék annak, ha történne valami pozitív változás a dologban. Igaz, én már öreg vagyok, nem nagyon élnék az ezzel nyújtott lehetőségekkel. A fiataloknak viszont biztos jól jönne. Úgy vagyok vele, hogy én nem kérek semmit, de ha adják, s főleg jó szívvel, akkor elfogadom.