home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
„Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz”
Tóth Lívia
2017.02.25.
LXXII. évf. 8. szám
„Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz”

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének szervezésében Bácsfeketehegyen megtartották a XII. József Attila nemzeti vers-, énekelt vers és prózamondó verseny elődöntőjét.

A megmérettetésen három kishegyesi, valamint egy-egy bácsfeketehegyi, szabadkai és csókai középiskolás vett részt: Paulyuk Jenifer, Dupák Fanni, Major Lili, Balley Ingrid, Bojko Andrej és Hodik Annabella. Ez a szám sokaknak bizonyára kevésnek tűnik, de tudni kell, hogy nagyon rangos és komoly szemléről van szó, amelyre öt verssel vagy prózával kell készülni, és ezt a próbatételt csak azok vállalják, akik nagyon szeretik a versmondást. A jelentkezők József Attila két költeményével nevezhettek be, valamint egy verset vagy prózát választhattak az egyetemes magyar irodalomból, egy műfordítást a világirodalomból, valamint A Jó szerencsét! Emlékév alkalmából egy verset vagy prózát az Új Forrás című irodalmi folyóiratból, vagy a József Attila Megyei és Városi Könyvtár által összeállított bibliográfiából.

Az elődöntő zsűrije, Mess Attila színművész, Domány Zoltán Radnóti-díjas versmondó és Wischer Johann színművész, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója, két művet hallgatott meg, az egyik József Attila költeményt és az egyetemes magyar irodalomból választott verset vagy prózát. Az elhangzottak mérlegelése után úgy döntöttek, hogy április 6-án, 7-én és 8-án Tatabányán az ifjúsági csoportban a csókai Dupák Fanni, valamint a bácsfeketehegyi Hodik Annabella és a kishegyesi Major Lili képviseli Vajdaságot.

Továbbjutók: Dupák Fanni, Hodik Annabella, Major Lili

Sok sikert kívánunk nekik a vetélkedőn, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Versmondók Egyesülete, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, a József Attila Megyei és Városi Könyvtár, az Agora Nonprofit Kft. József Attila Elégia című versének egy részletével népszerűsít:

„Igazán
csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
Magaddal is csak itt bírhatsz,
óh lélek! Ez a hazám.”

Borítóképünkön az elődöntő résztvevői.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..