home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Időutazás Tácon: rómaiak álltak egykoron e helyen
MTVA
2021.08.11.
LXXVI. évf. 32. szám
Időutazás Tácon: rómaiak álltak egykoron e helyen

Az elmúlt 63 évben 104 római kori épületet tártak fel a táci Gorsiumnál, Magyarország legnagyobb régészeti parkjában, ahol, azokon a köveken járhat és azon oszlopok között sétálhat a látogató, ahol annak idején például fórumokat tartottak az itt élő rómaiak. Ezt a különleges atmoszférájú helyet a NYÁR 21 kamerája is bejárta.

Tác hírnevét az ország legnagyobb méretű római kori szabadtéri múzeumának, Gorsiumnak köszönheti. Az 1958 óta folyó ásatások nyomán a Duna-vidék egyik legnagyobb Régészeti Parkja jött létre, városfalakkal, fórummal.

A rommező, ahol a feltárt 104 épületből 42 látható, hat hektáron terül el, maga a régészeti park viszont nagyobb, 28 hektáron húzódik és még így sem éri el az 1 százalékát az egykori római településnek” – árulta el Kovács Loránd Olivér a Gorsium Régészeti Park igazgatóhelyettese, régész a Duna Televízió műsorában a történelmi romok között állva.

A múzeumban körülbelül 2 millió tárgyat őriznek e korból pici kerámia-töredékektől kezdve a több tonnás kőemlékig, kiállítva pedig kevesebb, mint 2 ezer tekinthető meg. Állandó tárlatuk, amely bemutatja a terület különböző évszázadokban betöltött funkcióját, hamarosan egy újdonsággal gazdagodik. Épül ugyanis egy római kori folyami őrnaszád replikája is, amelyet a parkba látogatók idén birtokba is vehetnek majd.

Hogy miként néz ki egy római kori gálya, kiderül a NYÁR 21 riportjából, amely IDE kattintva megtekinthető.

A közmédia nyári magazinműsora, a NYÁR 21 Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával várja a Duna Televízió nézőit hétfőtől szombatig 10.00-12.00 óra között, vasárnap pedig 6.50-től a heti adások legjobb pillanataival.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..