home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Idillikus faházikó Spanyolhonban
Gyulai Özvegy Andrea lakberendező
2021.06.02.
LXXVI. évf. 21. szám
Idillikus faházikó Spanyolhonban

Az ezúttal bemutatott otthonnak a tulajdonosa gyermekkorában igencsak sokszor álmodott arról, hogy egyszer ez a ház az övé lesz, miközben időnként elkerékpározott előtte. Amikor évek múltán sikerült megvásárolnia, az épület elég romos állapotban volt, de a ház háromévnyi megfeszített munka után elérte a mostani fényes állapotát, miközben megőrizte a rusztikusságát.

Lenyűgöző, minden igényt kielégítő hétvégi házikó lett belőle, ahol a tulajdonosok néha a gyerekekkel, olykor csak kettesben bújnak el a világ szeme elől, de időnként az is előfordul, hogy vendégekkel töltik ott a hétvégéket.

Elsősorban az összenyitott terek teszik varázslatossá a faházat, melyben a konyha kapta a főszerepet. De vannak szobák is, ahol feltöltődni, pihenni, gondolkodni vagy akár dolgozni is lehet.

A nagy, hattagú család miatt a nappalit egy hatalmas, U alakú kanapé uralja, mely közvetlenül az ablak alá került, hogy zavartalanul lehessen gyönyörködni a kilátásban. Itt lehet csak igazán fontos családi beszélgetéseket folytatni! A másik uralkodó, látványos elem a szobában a fekete burkolatú kandalló, melyben igazi tűz ropog.

A konyha egy teljesen nyitott tér, és remekül alkalmazkodik a ház többi részéhez. Az alapkövetelmény a tervezés során az volt, hogy főzés közben egyaránt lehessen beszélgetni és a kilátásban gyönyörködni. A konyhasziget és az étkezőasztal egyetlen bútordarabból áll. A fa és a szürke szín kombinációja remekül kiegészítik egymást.

A házban minden a funkcionalitásról tanúskodik — a hálószobákhoz vezető közlekedőt is így szerették volna kihasználni. Ezért a folyosó ablak előtti részét beépítették munkaasztallal, mellé magas bárszékek kerültek, hogy dolgozni is lehessen. A természetes fény az ablakon át szűrődik be, de a tetőablak is elég világosságot ad.

A hálószobák esetében szintén fontos volt, hogy ébredéskor a természet látványa legyen az első, amit megpillantanak, mindez nagyon békés hangulatot varázsol a szobába.

A többi helyiség, a gardrób és a gyermekszobák szintén fából készült bútorzatot kaptak — ahogyan az egész épület is fába van öltöztetve. A gyermekágyak egyedi készítésűek, mindennek pontos helye van. Ezekben a helyiségekben is természetes fény árad, és ez meseszerűvé varázsolja a szobákat. A sok fa látványát puha, szőrös szőnyegekkel, párnákkal tették puhábbá. Majdnem mindenhol valamilyen trófea díszíti a falat.

A fürdőszoba szintén faborítást kapott, és hatalmas tükör rímel a nagy ablakokra. A helyiség különlegességei a lekerekített beton mosdótálak és a szürke faldekoráció. Az alacsony parapettel készült ablakok párkánya széles, így padként is funkcionál, le lehet rá ülni, és közben gyönyörködni a látványban. A pad alatt rakodóterület található.

Elsőre azt gondolhatjuk, túl sok a fa, ám ha összességében nézzük, a végeredmény nagyon élhető és szerethető otthon lett, melyben kellemes lehet élni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..