Nem. Ezúttal sem akarom tutira megmondani a frankót! Már azért sem, mert más-más szemszögből figyelve, egyazon dolgoknak is más és más a vetületük. Függetlenül attól, lesz-e, akad-e ebben az árnyékvilágban egyetlen elem is, aki nemcsak az el-, esetleg el nem végzett munkák végkimenetelét tudja majd értékelni (magyarán: kritizálni), de az odáig vezető utakat is, bennük s rajtuk megannyi akadállyal, kétellyel és buktatóval.

„Miért lobog örökkön életünk lángja; / Nem érti, ki a földön áll, bilincsbe zárva. / »A sorsot kísértik — mondja —, de ugyan mi végre, / Mért hajtja az embert nyughatatlan vére?« / Várjuk talán merengve, míg leszáll az alkonyat? / Nem nyerünk egyebet, csak elveszett álmokat.”

Ez utóbbi idézet, mely töredéke a hegymászók hitvallásának, állítólag egy Mont Blanc-i márványtáblán is megtalálható. Ott, ahová tudom, jómagam sohasem fogok feljutni. Egyrészt azért nem, mert egy ekkora kaliberű kihívástól eleve elhatárolódtam, másrészt pedig azért — és azt hiszem, ez utóbbi a döntő! —, mert idehaza, a Temesköz áldott síkságának és dombvidékének mezsgyevonalán is volt szerencsém megtapasztalni a cselekvések, illetve az újabbnál újabb kifogásokat kereső dagonyázások közötti esszenciális különbségeket. 

Jókedv és kacagás a tisztességes, jól elvégzett munka után. Emberhez méltó sikerélmények után. Olvastam nemrég, sőt, polgárpukkasztó szándékkal meg is osztám ama bölcseletet, mely szerint ha netántán valakire rátelepedne a búval… béleltség, fogyasszon el izibe egy kisebb fej savanyú káposztát, esetleg néhány szál, napon savanyított uborkát. Majd mindezt fejelje meg egy pohár hideg tejjel. Húzóra! Eredmény? Nos, percek alatt garantáltan lesz lényegesebb gondja is, mint a melankólia.

Istennek hála, kicsiny csapatom ezen fondorlatosságok nélkül is hozta a formáját! A természetjáró kirándulás — melynek élet- és hangulatképeiből válogatott beszámolója ehelyt kiteríttetett — előtti időszakban diákjaim háztartástani és környezetvédelmi akciókban jeleskedtek. Hétről hétre igyekezvén szebbé és tartalmasabbá tenni lak- és munkahelyük egy-egy szeletkéjét. Alkalmasint pihenőpadot is barkácsolva ez utóbbiba. S ha időközben nem is esett éppenséggel minderről hír a féjszön vagy bármelyik mozgó képes lokális/regionális hírblokkban, attól még…

Nos, igen! Reméljük, hogy attól még mások számára is fontos lészen e parányi gyermekgesztusok észrevétele, becsületes megőrzése. Reméljük. Egyebet aligha tehetünk. Legfeljebb folytathatjuk. A többszörösen kiérdemelt nyári vakáció után. Lévén most hivatalosan idényzárás van.

A természetjáró kirándulás helyszíne ezúttal a dél-bánsági Alibunár és környéke volt. Az expedíció szellemi és részben anyagi védnöke a torontálvásárhelyi Debelyacsa — a Természet Szolgálatában Környezetvédelmi és Fejlesztési Egyesület volt. Köszönjük a lehetőséget, a többieknek pedig a bizalmat.