home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
I am desiré
(gyg)
2013.11.06.
LXVIII. évf. 45. szám
I am desiré

November 23-án startol a Desiré Fesztivál

Az égtájak sorba vétele és a politikai-apolitikai témák után az ember és a színház kapcsolata kerül a Desiré Central Station nemzetközi/regionális kortárs színházi fesztivál fókuszpontjába.

A fesztivál fémjelezte gondolatiság mellett való állásfoglalásra buzdít a fesztivál idei jelmondata is: I am desiré, vagyis én vagyok desiré. És te vagy és mi vagyunk. Mert a desiré rólunk szól, mindannyiunkról, az emberről, függetlenül a tértől és időtől, amelyben létezik. Az idei mottó annak a rétegnek kíván hangot adni, amely — még ha szűk is, de — ugyanúgy jelen van Szabadkán, gondolkodásával, szenzibilitásával egy másik kultúrát képvisel, hiszen sokkal nyitottabban áll hozzá például azokhoz a dolgokhoz, amelyek túlmutatnak a konvencionális határokon.

A Desiré Fesztivál november 23-a és 28-a között immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Kosztolányi Dezső Színház (KDSZ) szervezésében. Urbán András társulat- és fesztiváligazgató elmondása szerint a rendezvény gyér anyagi támogatása nagyon megnehezíti a szervezést, az évről évre történő támogatáscsökkentés következtében ugyanis az öt évvel ezelőtti hatmillió dinár helyett már csak két és félmillió dinárral gazdálkodhatnak. Éppen ezért az idén fellépő társulatok csupán a régió szűkebb a területéről érkeznek. Az eddigi évekhez képest visszajárókkal és új fellépőkkel is találkozhatunk majd.

A legnagyobb produkció negyvenöt résztvevővel a zágrábi Montažstroj 55+ című előadása lesz Borut Šeparović rendezésében. A darab egy nagyobb projektum része, melyre 55 és 85 éves kor közötti személyek jelentkezhettek. Az előadás az ő életükről szól majd Jugoszlávia szétesésétől kezdve a tranzíciós időszakon át napjainkig. Zágrábból itt lesz továbbá a Hotel Bulić Színház, amely Senka Bulić rendezésében a Requiem a szervekért — bűnbánat című előadást mutatja be a szabadkai közönségnek. A társulat a tavalyi produkcióhoz hasonlóan ez alkalommal is Antonin Artaud szövegeivel operál.

A ljubljanai Via Negativának itt lesz a két legújabb produkciója, A fék és a Helyes úton című, valamint egy nem a klasszikus értelemben vett monodrámája, a MandićGép is. Ugyancsak kiváló színészi bravúrt láthatunk majd az Aradi Kamaraszínház Rudolf Hess tízparancsolata című előadásában is. Romániából, Temesvárról, a Hajdu Szabolcs rendezésében színpadra állított Békeidő című előadással a Csiky Gergely Állami Magyar Színház is bemutatkozik.

A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadának hallgatóival itt lesz az egyik legeminensebb magyar rendező, Zsótér Sándor, aki a Hamle-tet hozza el Szabadkára. Fellép továbbá a magyarkanizsai Jel Színház, amely Nagy József rendezésében a Tolnai Ottó szövegei alapján színpadra vitt Wilhelm-dalokat adja majd elő. Az idei Desirén két szabadkai előadást, a házigazda KDSZ produkciójában, Táborosi Margaréta rendezésében Az ember komédiáját, a Népszínház szerb társulata előadásában pedig az Urbán András rendezte Koštana című darabot láthatjuk.

A fesztiválnak az idén is lesznek kísérőrendezvényei. Az Off-programban neves színházi szakemberek bevonásával a Desiré-Akadémia, a testtartással és a mozgással foglalkozó workshop és barátkozós, bulizós esték is várják a fesztivál közönségét.

A Desiré Fesztivál főtámogatója Szabadka város; további támogatók: Szerbia Kulturális Minisztériuma, a Tartományi Kulturális és Tájékoztatási Titkárság, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Nemzeti Tanács. Partnerek: a szabadkai Népszínház, a Lifka Sándor Art Mozi, valamint a szegedi MASZK Egyesület.


Jegyfoglalás és jegyvásárlás
A Kosztolányi Dezső Színház pénztára (Fasizmus áldozatainak tere 5.): +381 24 531991
A Népszínház Jadran Színpadának pénztára (Reichl Ferenc park 12/a): +381 24 557436


A jegypénztárak nyitvatartási ideje:
Hétköznap: 10—13 óra és 18—19.30 óra
A fesztivál ideje alatt: 10—13 óráig és 17 órától az előadások kezdetéig
Bosnyák Natália +381 65 543 3203
ticket@desirefestival.eu

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..