Sándoregyháza. A Kárpát-medence legdélebbi, magyarok által is lakott települése, melynek római katolikus hitvallású székelysége 1883 és 1886 között telepíttetett át ide a messzi Bukovinából, illetve maradt meg benne állhatatosan mindmáig. E helyt. A tíz évvel ezelőtti népszámlálás idején a vizekkel körülölelt falunak hivatalosan 1053 lakosa volt. És bár a legfrissebb hiteles demográfiai adatokra még várni kell egy-két versnyit… No de inkább hagyjuk a számolgatást!

A XXIV. Dél-bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléje házigazdájaként 2013 májusában

Sándoregyháza. Államnyelven és bolgárul/paltyénül Ivanovo. A település székely magyar lakosai a szép emlékű templomépíttető, szolgálatát 1860 és 1889 között betöltő csanádi püspök, Bonnáz Sándor után választottak nevet lakóhelyüknek. Sok-sok évtizeddel később ugyanezzel a névvel ruháztatik fel a helyben élő magyarságot egybegyűjtő kultúrinstitúció is. Az ezredforduló évének jégbontó havában, az akkori plébánosuk, ft. Mellár József kezdeményezésére és közbenjárására.

„Erős ernyőszervezetet kívánt teremteni a faluban élő magyarság anyanyelvét, szokásait és hagyományait ápoló, az akkortájt csupán a katolikus egyházközség keretében működő kézimunkacsoportnak és gyermekkórusnak, továbbá az iskolai anyanyelvápolók színjátszó csoportjának. Idetartozott mintegy nyolc éven át az egyesület ifjúsági tánccsoportja is, illetve annak megszűnése után az egyesület asszonykórusa” (Naplójegyzet, 2013. május 29.).

Öltésekbe mentett hagyományőrzés

Az egyesület korábbi elnökei — 2000 és 2013 között — (időrendi sorrendben szemrevételezve) Székács András, Lőcsei József és Basa Katica voltak.

„A falu az egyesület révén előbb a XII. Dél-bánáti Szemlének — 2001-ben —, majd egy év múlva a VI. Karácsonyi szokások és betlehemes játékok dél-bánsági találkozójának volt a házigazdája. 2003-ban a bukovinai székely magyarok idetelepítésének 120. évfordulóját ünnepelték, […] 2007-től a Pancsova község területén évente megrendezett anyanyelvi világnap központi ünnepségének társszervezői” (Naplójegyzet, 2010. augusztus 18.).

Generációs összefogódzás kórussal és anyanyelvápolókkal 2017 decemberében Fejértelepen

A pandémia miatt végül Sándoregyházán is több magyar vonatkozású és közösségépítő eseményt kellett lemondani a mögöttünk maradt esztendőben. 2020 tavaszára terveztetett például a magyar kormány támogatásával, vagyis a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán nyert pénzösszeg felhasználásával megvásárolt, leendő Székely-Magyar Ház helyi épületének hivatalos átadása is. Anno. Mintegy nyitányául egy egész évre kiterjedő eseménysorozatnak, benne a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Bonnáz Sándor Magyar Művelődési Egyesület jubileumával.

Ebből adódóan aztán, a soron következő XXXI. Dél-bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléje, illetve a XXIV. Dél-bánáti Betlehemes és Karácsonyi Népszokások Találkozója megszervezését is felvállalta az egyesület vezetősége. Mégpedig ugyanarra az évre! 2019 őszén e gesztus magától értődő volt. Emberi léptékkel mérve…

Német András

A pillanatnyi, áldatlan helyzet áthidalására tett egyesületi igyekezeteikről Német Andrással, a sándoregyházi Bonnáz Sándor MME elnökével beszélgettem. Az egyesületi választmány vezetőjével, aki dátumilag 2013 februárjában vállalta fel ezt a tisztséget. A velejárókkal egyetemben. Hivatalosan mindössze harmincöt főre apadt egyesületi tagsággal. Akkortájt. Ebből a felhozatalból kiindulva kellett gazdálkodnia. Hét évvel később, közvetlenül a globális járvány kitörése előtt, a Bonnáz tagsági létszáma negyvenkét fő volt. Plusz egy kisebb, hat-tíz tagú gyermekcsoport. A várva várt újrakezdés „gerince” tehát már/még megvan. A többi meg majd alakul. Lépés közben. Ja, és egyelőre marad a várakozás is, hogy újból tisztességes numerus fölé emelkedjen a zárt térben engedélyezett ësszegyülekëzők létszáma. Mert a felvállalt rendezvényeknek mindenképp meg kell történniük.

Az élet persze a napjainkban is időszerű közösségi kényszerpihenő idején sem állt meg a faluban. Az események ugyan elmaradtak, de az emberi kapcsolatok állták a sarat. Minderről (a közösség jelen-létéről, köz- és ünnepnapi aktivitásairól, küzdelmeiről és tenni akarásáról) alkalmi riportműsoraik által több tévéház forgatócsoportja is referált. Szerb és magyar nyelven egyaránt. Egyébként 2019 decemberének eleje és 2020 márciusának közepe között az anyaországi Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának beszámolói révén (is) adódott lehetőség betekintést nyerni az itteni szórványmagyarság létébe. Az innen messze, sőt egyre távolabb lakó érdeklődőknek is.

Végül, bár az anyagiakról mindig necces szólani, néhány gondolat erejéig Német úrral az általa vezetett művelődési egyesület gazdálkodási (alap)koncepcióját is érintettük.

Akarat és kedv. Ha e kettő megvan, mondta, akkor pénz is „kerül a házhoz”. Sajnos gyakori jelenség errefelé, hogy az egyesület a működéséhez szükséges pénzt főleg tagjainak hozzájárulásaiból teremti elő. Viszont igenis előteremti! Ilyen nyerő kombinációnak bizonyultak például a különböző lokális és vidéki rendezvényeken való (inter)aktív részvételek, melyeken az egyesület nőtagjai saját kezűleg (és saját zsebükből megvásárolt alapanyagokból!) készített süteményeiket árusították, a portékákból befolyt pénzösszeget viszont beadták a közös kasszába. Közösen megfogalmazott álmaik megvalósításához.

A leendő sándoregyházai Székely-Magyar Ház