A sztori a legkevésbé, mivel ez már a sokadik filmváltozata ennek a klasszikus történetnek, melyben a fiatal és gátlásos, a sztárságról csak álmodozó bakfist összehozza a sors a tapasztalt szupersztárral, aki elindítja a világhírnév felé, ezáltal pedig ő maga is új, kreatív lendületet kap karrierje alkonyán. A vége pedig a klasszikus, „mesteren túltevő” történet lesz, tragikus befejezéssel.

1937-ben Janet Gaynor és Fredric March, 1954-ben Judy Garland és James Mason, legutóbb pedig 1976-ban Barbra Streisand és Kris Kristofferson főszereplésével láthattuk ezt a már jól ismert mesét. Bradley Cooper rendezőként tehát egy mondhatni bejáratott alapanyaghoz nyúlt, mégis finom egyensúlyt kellett tartania az előző verziókkal, illetve a mai néző igényeihez igazítania ezt a korántsem új történetet. Remekül választott helyszíneket annak ellenére, hogy első filmes rendező: a hatalmas, telt házas stadionokat sötét, neonfényes transzvesztitabár magányos hangulata váltja, majd következik egy éjszakai parkoló diszkrét, bensőséges bája, végül pedig egy vidéki otthon melegsége. Ezek a tragikus történet helyszínei.

Fotó: Imdb.com

Hogy Lady Gaga nem lesz rossz, azt már jó korán sejteni lehetett. Odatette magát, ahogyan kell, szerintem senki sem várta, hogy lejátssza a többieket a vászonról, hiszen elsősorban zenész. Abban már nem voltam olyan biztos, hogy Bradley Cooper nem egy közepes és felejthető alakítást mutat majd be. Szerencsére éppen ő volt az, aki számomra a legemlékezetesebb marad a Csillag születikből. Cooper a lelki gyötrődésekből és a megfelelési kényszerből az alkoholizmusba menekülve próbál egyről a kettőre jutni a sztárság zűrzavaros világában. Kezdettől fogva kilóg mindabból, ami körülveszi. Züllött életmódját és későbbi megpróbáltatásait még nézni is fájdalmas, szívszorító. Lady Gaga pedig úgy válik gitáros-zongorás énekes kislányból mai tucatsztárrá a több mint kétórás játékidő alatt, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.
 

Ahol Coopernek még gyakorolnia kellett az éneklést, Lady Gaga éppen ott szárnyal. Kettejük játéka tehát tökéletesen kiegészíti egymást. Akik gyakran néznek filmeket, vagy olvasnak róluk, már többször megtapasztalhatták, hogy Hollywood kifogyott az eredeti ötletekből. Ma már azon sem csodálkoznánk, ha újraforgatnák például A keresztapát, a Casablancát vagy akár A remény rabjait. Nyilván sokan megnéznék őket, nem kapnának semmilyen díjat, sőt, a nézők két nap múlva elfelejtenék az egészet, mint egy kósza rémálmot.



A Csillag születik viszont szerencsére kivétel: már a zene miatt is úgy ragad el bennünket, mintha egy óriáskoncert első sorában tombolnánk. Egy olyan szerelmi történet részeseivé válunk, amely hihető, sőt, naturalista, ember- és piaszagú, tele csalódással, szenvedéllyel, gyermeki ragaszkodással és önfeláldozással. A zene és a betétdalok hipnotikus hatással vannak a nézőre, már akkor is, amikor Cooper még csak countryt játszik a gitárján, hiszen már mindenki a Shallow-t és az Always Remember Us This Way-t várja. Játszhatnak ők bármit a színpadon, a nézők már ezeket fogják dúdolni és várni a főcím után. Ettől még több kérdés is felvetődik majd, itt-ott talán kétségbe vonjuk azt, hogyan lett Ally hirtelen önmaga ellentéte. Miért hozott meg bizonyos döntéseket Jack, és miért ér véget a film úgy, ahogy? Ettől persze mindez egy olyan hullámvasúttá válik, amelyet nem tanulmányozni, hanem inkább hátradőlve élvezni kell.



A Csillag születik nyolc Oscar-díj várományosa, köztük a legjobb film, a legjobb férfi és a legjobb női színész kategóriában is. A Golden Globe-ot már korábban bezsebelték az alkotók, a legjobb eredeti betétdalért. Hogy megérdemli-e a díjesőt a Csillag születik, azt ki-ki döntse el maga. Az viszont biztos, hogy Bradley Cooper első rendezéseként, illetve Lady Gaga első szerepeként máris beírta magát Hollywood történetébe. Mindenképp elmondható róla, hogy klasszisokkal jobb, mint az elmúlt évek egykori sikereiből és legendáiból újramelegített borzadályok többsége.