Márpedig a versenyhorgászat valóban sport. Nem a horgász és nem a hal az ellenfél, sőt nincs is ellenfél. Vetélkedés van. A versenyhorgászok abban vetélkednek, hogy ki tud több halat odacsalni a horgászhelyére, ki tudja ügyesebben kezelni a felszereléseket, ki tud (mondjuk, három óra alatt) egy úszós készséggel legtöbb halat fogni.

A versenyhorgászat fizikai értelemben is sport, hiszen nagy kitartást, önfegyelmet és jó fizikumot követel a versenyzőtől.

Az a kérdés is feltehető, hogy van-e, s ha igen, mi a haszna a versenyhorgászatnak. A válasz: a leleményesség, az önuralom, a gyors reflexek és az állóképesség fejlesztése, továbbá az is, hogy egyre többen kezdenek finom készséggel, sportszerűen és eredményesebben horgászni. Nyugodtan leszögezhető: a versenyhorgászat nem más, mint sport, játék, hasznos és értelmes időtöltés.

Ahogyan a sportok zömének, a versenyhorgászatnak is Anglia a szülőhazája. Később terjedt át a szárazföldi kontinensre. A franciák, a belgák és a német horgászok csakhamar megkedvelték, majd Olaszországban meg a többi országban is népszerűvé vált.

Meg kell emlékeznünk arról is, hogy a versenyhorgászat nálunk milyen hatással volt — és van is — a horgászat általános fejlődésére.

A versenyeket — kivált a nemzet-közieket — már korábban is érdeklődők tömege látogatta. A horgászok nagyobb mozgásterének kialakítása érdekében szükségessé vált egy, a nézőket a versenyzőktől elválasztó kötél-, illetve szalagkordon elhelyezése. A közönség többségének szemében csak szórakoztató „attrakció” a versenyzők igyekezete — a halfogás.

A nézők egyre lelkesebb érdeklődésének egyik oka talán az, hogy a versenyen alkalmuk nyílik szemügyre venni a profik felszerelését, illetve ellesni módszereiket, melyekkel később saját, szabadidős horgászatukat tehetik az addiginál jóval eredményesebbé. S valóban: elsősorban az úgynevezett fehérhalak horgászatában nőtt meg ugrásszerűen az eredményesség. Immár az álló– és a folyóvizek partján is találkozhatunk ilyen „mesterré” vált horgászokkal.

Visszatérve a versenyhorgászatra, az is gyakran felmerülő kérdés, hogy mi lesz a kifogott halak sorsa.

Majdnem minden versenyzőnek van egy vízbe süllyesztett, legalább 3 méter hosszú, 50-60 centiméter átmérőjű, műanyag karikákkal kimerevített szákja, amelyben a kifogott halak vígan lubickolhatnak. A verseny után a helyszínen lemérik a halakat, mindvégig életben tartják, végül pedig kíméletesen visszahelyezik őket a vízbe.

A versenyhorgász-felszerelésről csak annyit, hogy manapság már szinte minden versenyhorgász elengedhetetlen kellékei a legkülönfélébb spiccbotok „arzenálján” kívül a rakós botok is. Igazi eredmény, mondhatni maximális teljesítmény csak ilyen készséggel érhető el.