home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hol is van?
LAJKÓ Fanni
2015.06.29.
LXX. évf. 25. szám
Hol is van?

Nemrégiben már beszámoltunk róla, hogy a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium harmadik osztályos polgáris csoportja a Hogy is mondjam? elnevezésű projektumába bevonta a Jovan Jovanović Zmaj és a Đuro Salaj Általános Iskolák elsős tanulóit, hogy megismerkedjenek négy — a gimnáziumban tanult — nyelvvel. Az első találkozás sikerén felbuzdulva került sor egy újabb foglalkozásra.

A zmajos elsősök ezúttal egy Szabadkát felfedező kvízen vettek részt. A háromfős csapatoknak — két-két gimnáziumi tanuló kíséretében — különféle helyszínekre kellett ellátogatniuk. A feladat az volt, hogy a papírlapon szereplő feladvány kitöltendő mezőibe idézetek, nevek, szavak meghatározott betűit írják. Azok, akik pontosan dolgoztak, megoldásul a VAKÁCIÓ 2015 feliratot kapták meg.

A kis nebulók nagyon élvezték a sétát, valamint a munkáért járó jutalomfagyizást. Megígérték, hogy ha legközelebb szüleikkel a városban járnak, az ő figyelmüket is felhívják a játék során megismert nevezetességekre.


A csapat indulásra kész


Öt lány a rajt előtt


„Ez a tábla mióta van itt?! Én mindennap itt járok el, és még sohasem láttam!” — hangzott el az egyik kisgyermek szájából. Már megérte a városfelfedezés!


A szabadkai zsidók deportálásának mementót állító emlékműről is le kellett olvasni egy adatot


Te minek látod?


A Szép Ferencnek emléket állító szobor talapzatán is szerepelt megfejtendő betű


A 2011-ben leleplezett Lifka Sándor-emléktábláról számot kellett leolvasni, majd a mezőbe beírni


A c betű már megvan! Bravó!


Munk Artúr mellszobráról az a betűre volt szükség

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..