home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hol épül a fizetőkapu?
Tóth Tibor
2014.07.09.
LXIX. évf. 28. szám
Hol épül a fizetőkapu?

A Szerbiai Utak Közvállalat a Horgos—Újvidék-autópályán, a tervek szerint Királyhalomnál fizetőkaput létesítene. A munkálatok évekkel ezelőtt megkezdődtek, de egy idő után felfüggesztették őket.

A helyieknek pluszkiadás lenne az autópályadíj, ezért a fizetőkapuk elkerülése végett az autópálya helyett a falvakon keresztülvezető utakat használnák. Ez maga után vonná a környező falvakban a forgalom és a zaj növekedését, a levegőszennyezést, és a baleset-veszélyességi kockázat is sokkal magasabb lenne. Ennek elkerülése érdekében a szabadkai és a magyarkanizsai önkormányzat közös kérvénnyel fordult a Szerbiai Utak Közvállalathoz, amelyben azt szorgalmazzák, hogy a már épülő fizetőkaput Királyhalomról helyezzék át az autópálya Szabadka déli kijáratához.

A fizetőkapu létesítése talán Hajdújárás polgárait érintené leginkább. A külföldről érkező autós a horgosi határátkelő átlépése után a fizetőkaput elkerülve csatlakozna az E-75-ös regionális útra, majd Hajdújárást elhagyva, a gólyafészeknél térne rá újra az autópályára. Így az egész forgalom Hajdújáráson keresztül zajlana, akárcsak az autópálya megnyitása előtt, amikor a Nyugat-Európából haza- és visszautazó vendégmunkások hada vonult át a falun.

— Nagyon nem örülnénk egy fizetőkapunak Királyhalomnál, hiszen drasztikusan megnövekedne falunkban a forgalom. Gyakran negyedórát is kellett várni, ha az ember át szeretett volna kelni az út egyik oldaláról a másikra, két fiatalt pedig a gyalogátkelőn gázoltak el a figyelmetlen és száguldozó autósok. Attól tartok, hogy ez újra megismétlődne. A fizetőkapuval Hajdújárás járna a legrosszabbul, hiszen az átmenő forgalom Királyhalmát, Horgost és Kispiacot sem érintené ennyire. Ha Magyarországon el tudták intézni, hogy Szegedig ne kelljen fizetni, akkor ezt itt is meg kellene valósítani. Sokan járnak át Szegedre tanulni és dolgozni. Ne büntessék már ezeket az embereket a fizetőkapuval is! A nagyobb forgalom következtében a levegő is szennyezettebb lenne, arról nem is beszélve, hogy az autósok kidobálnák a szemetet az út mellé. Szemét szemét hátán. Elképzelhető, hogy ugyanaz a gépkocsivezető, aki Németországban és Ausztriában nem dobja ki a szemetet az autóból, itt — és ilyet már többször láttam — szemrebbenés nélkül megteszi. Jobb lenne, ha a fizetőkapu a békovai lejáratnál épülne, ahogyan előzetesen is tervezték. De az is előfordulhat, hogy az illetékesek már eldöntötték: Királyhalomnál lesz, hiszen a közvállalat ezzel jelentősebb bevételhez jutna — mondta Lőrincz Gábor, a hajdújárási helyi közösség tanácsának elnöke.

A határátkelőn még nagyobb lenne a torlódás

A megnövekvő átmenő forgalom Ki-rályhalomnak csak egy részét érintené: a falu központját és környékét nem igazán, az E-75-ös út mentén lakókat viszont igen. Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség elnöke szerint a forgalom akár a százszorosára is megnőhet, ami alaposan felborítaná a nemzetközi út mentén lakók életét.

— Emellett a királyhalmi határátkelőn is minden bizonnyal megnövekedne a forgalom, amely a nyár folyamán már így is nagy, hiszen gyakran kilométeres sorok alakulnak ki. A királyhalmi lakosok nem használták az autópályának azt a részét, ahol a fizetőkapu megnyitását tervezik, mivel Horgoson és Hajdújáráson van csak feljárat az autópályára, de ettől függetlenül semmi jót nem látok abban, ha itt fizettetik meg az autópálya-használati díjat.

Több mint egy éve nyitotta meg kapuit a Királyhalom—Ásotthalom határátkelő. Akkoriban sokan a gazdasági élet felélénkülését várták az új átjáró megnyitásától, ez azonban még nem történt meg.

— A vállalkozások indítása még várat magára. Úgy tűnik, az emberek óvatosak, nem mernek vállalkozni. Egy határátkelő megnyitásának csakis kedvező hatása lehet, erre alapozható egyebek között a vendéglátóipar, a falusi turizmus. A forgalom nagy, vannak napok, amikor négy-ötszáz autó kel át a határon, azaz a falun egy-kétezer személy halad át. Ennek gazdasági előnye kellene és kell is, hogy legyen, csak a vállalkozások lassan indulnak be.

A megnövekedett forgalom egyelőre nem okozott semmilyen gondot a faluban. Igaz, a határátkelőhöz vezető egyenes úton a sofőrök gyakran a gázpedálon felejtik a lábukat, nem tartják be az előírt sebességet. Szerencsére még nem történt baleset.

Katona elmondta még, hogy szorgalmazzák a határátkelő nyitvatartási idejének meghosszabbítását 22 óráig, s reméli, hogy erre a közeljövőben sor fog kerülni.           

 

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..