home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hogyan utaznak a törökbecsei középiskolások?
Zséli Ágnes
2020.11.23.
LXXV. évf. 47. szám
Hogyan utaznak a törökbecsei középiskolások?

Törökbecse Önkormányzata az idén is támogatja az ingázó középiskolások utaztatását. Erről tizennégy éve hoztak döntést, mivel magyar nyelven a bánáti település diákjai főként Óbecsén vagy Nagybecskereken folytathatják tanulmányaikat. Azok a középiskolások pedig, akik vonattal jutnak el a tanintézménybe, ötödik éve ingyen utazhatnak.

A koronavírus-járványra való tekintettel több középiskolában minden második héten szerveznek tantermi oktatást, mindennek ellenére azonban az utazó diákoknak a teljes havi buszbérletet ki kell fizetniük. Az utaztatás mellett az önkormányzat a diákotthonban elszállásolt tanulók költségéhez is hozzájárul, aminek aránya attól függ, hogy a családban hány középiskolás van. 

A bánáti falu tanulóinak többsége a mindössze 15 km-re található óbecsei középiskolák valamelyikébe jár. Bakos Kornélia, az óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola negyedikes tanulója azt mondja, a havi buszbérlet teljes ára 5200 dinárba kerülne, mely a támogatással sem sokkal kevesebb, de mégis segítség. A 25%-os árengedménnyel a jegyre 3900 dinárt kell elkülöníteniük.

A Nagybecskerekre utazó diákok közül kevesen választják a buszjáratot, hiszen a mindössze 40 km-re található városba a havi buszbérlet teljes ára több mint 11 500 dinár, a sínbusz viszont 2200 dinár. Ezért sokan inkább vonattal utaznak, mivel az önkormányzat jóvoltából az ingyenes. A Szaniszló család immáron harmadik éve ezt a lehetőséget választja, habár a másfél éve tartó vasútvonal-felújítás miatt rendszertelen a járat, a diákoknak azonban olyankor gondoskodnak ingyenes buszjáratról.

A támogatás az önkormányzatnak, valamint a tartományi oktatási titkárságnak köszönhetően valósul meg — emelte ki Dragana Milošev, Törökbecse Község közigazgatási hivatalának oktatással megbízott tagja. Hozzáfűzte, a községi költségvetésben minden évben előirányozzák a diákok utaztatásának ösztöndíjazását, és az illetékes titkárságnál is rendszeresen pályáznak erre a célra.

— Egyébként a több mint tíz éve előírt szabályzatunk nem változott, vagyis minden évben az anyagi lehetőségeinknek megfelelően hozunk határozatot a támogatás mértékéről. A jogosultság megállapításához a középiskolásoknak szeptemberben a községi közigazgatási hivatalban az űrlap kitöltésén kívül egy bizonylatot kellett benyújtaniuk. Ha a családban két középiskolás gyermek van, függetlenül attól, hogy utazó-e, vagy diákotthon bentlakója, az önkormányzat a havi buszbérlet, valamint az intézmény szolgáltatásának 45%-át téríti meg. Ha a családból egy gyermek jár középiskolába, az önkormányzat a költségek 25%-át fizeti, ha azonban a tanintézmény székhelye 60 km-nél távolabb van, a havi buszbérlet árának a 45%-át törlesztjük. A vonattal utazó diákoknak a menetjegy árát teljes egészében kifizetjük. A diákotthonra ugyanazok a kritériumok érvényesek, mint az utazó tanulókra. A koronavírus-járvány miatt vannak középiskolásaink, akik mindennap, mások minden második héten járnak tanítási órákra. Az önkormányzat a havi bérlet összegét ösztöndíj formájában támogatja, mivel a diákok csoportosítása hosszabb ügyintézést igényelne. A rendkívüli helyzetben, március 16-ától a középiskolások nem utaztak, az érettségizőknek azonban voltak kötelességeik, melyek miatt utazniuk kellett, s az útiköltség összegéhez az önkormányzat az érvényben lévő szabályzat alapján járult hozzá. A 2020/21-es tanévben 50 középiskolás lakhatását, valamint 244 utaztatást támogatunk. Ebből vonattal Törökbecséről 43-an, Kumánról 23-an utaznak Nagybecskerekre, összesen 66 diák, míg a különféle településekre 178-an busszal jutnak el az iskolába.

A törökbecsei középiskolásokra vonatkozó programot az illetékes tartományi titkárság az idén 1 672 000 dinárral támogatja, míg a községi költségvetésből 15 millió dináros keretösszeget irányoztak elő erre a célra.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..