Egy rosszul felhelyezett vagy kiválasztott anyagtól a legstílusosabban berendezett szoba is stílustalannak fog hatni. Éppen ezért egy-egy jól megválasztott darab otthonunk legmeghatározóbb eleme lehet.
Harmóniát varázsol a lakásunkba, éppen ezért érdemes megtervezni a szín- és mintavilágot, hogy nyugalmat árasszon. Feladata még, hogy megakadályozza a kívülről való belátást, esetleg télen benntartsa a meleget, nyáron tompítsa a beáradó fényt, illetve nem utolsósorban, hogy díszítse az ablakot, ezáltal a helyiségünket.
A jó összhatás érdekében lényeges szempont a redők bősége, a szövet mintája, színe, valamint a felfüggesztési lehetőségek ismerete is. Egy otthon befüggönyözése manapság nem olcsó mulatság, és persze az is igaz, hogy nem néhány hónapra választunk, hanem akár sok-sok évre is.
A karnis magassága
A leggyakoribb hiba, hogy rossz magasságban van a függönytartónk. Előfordul, hogy rövid darabot vásároltunk, és a karnist ehhez igazítva alacsonyra tesszük, illetve fordított baklövés is megeshet, amikor is közvetlenül a mennyezet alá helyezzük.
Függönyhossz
Szintén gyakori hiba, ha a választott anyag túl rövid. Érdemes úgy számolni a vásárolt textil hosszúságával, hogy az 2 cm-rel a padló felett lebegjen — ekkor a mintája is szépen látszik.
A másik az úgynevezett érintő megoldás, amikor a textil alja megérinti a padlónkat. Ez a legnehezebb választás, mert hajszálpontos mérést igényel, ami az anyag hosszát illeti, és tökéletesen hozzá kell igazítanunk a karikák, görgők, kampók méretét is.
A harmadik variáció a buggyantó megoldás lehet — ekkor a függönyünk buggyanva ér földet. A hatása igazán romantikus, nőies. Ezt minél vastagabb és súlyosabb anyaggal is növelhetjük.
A függönytartó szélessége
Ügyeljünk rá, hogy a karnisunk hossza végigérje az ablakunkat, sőt, túl is érjen rajta. Ha túl rövidet választunk, akkor a textil megakadályozza a fény útját, és az ablaknyílásunk mérete is kisebbnek fog hatni. Az ablaknyílásnál minimum 20 cm-rel legyen szélesebb a tartónk, ebben az esetben, ha elhúzzuk a függönyt, az egész ablak nagysága látható lesz.
A függöny szélessége
Gyakori hibának számít, hogy túl kevés anyagot vásárolunk, ezért a függönyünk szinte ráfeszül az ablakunkra. Ennek a kellemetlenségnek az elkerülésére az ablakunk szélességének legalább a két, de inkább a két és félszeresét számoljuk anyagvásárlásnál, így lesz ugyanis szépen redőzött a függöny, valamint a sötétítő dekorfüggöny is. Az egyenletes redőket behúzószalaggal tudjuk elérni.
Fényáteresztő anyagok
A fényáteresztő anyagok esetében figyelembe kell vennünk a szoba stílusát, méretét, a falszínt és a többi dekorációs elemet, bútorzatot is. Az üzletekben mindenféle textúrájú, hímzett, nyomott mintás anyagokat találunk. A legnépszerűbbek a csipke és a batiszt — ezek könnyen tisztíthatóak, illetve vasalást sem igényelnek.
Sötétítők
A fényáteresztő függönyöket a sötétítőkkel tudjuk kiegészíteni. Kívánatos a falszínt, a tapéta és az egyéb lakástextilek színvilágát, a berendezés stílusát, nem utolsósorban pedig a szoba méreteit, belmagasságát is figyelembe véve döntenünk. A sötétítő anyagok lehetnek szatén, selyembrokát, velúr és egyéb hasonlóan vastagabb anyagok, melyeknek jó esésük van. A legfontosabb pedig, hogy antik stílusú bútorhoz ne vásároljunk például modern mintázatú függönyt.
Mintázat
Ha helyiségünk kis méretű, óvakodjunk a nagy mintázatú kelméktől, inkább apró mintás függönyt válasszunk. Ha kevés fény jut be a szobába, akkor arra is oda kell figyelnünk, hogy a színek halványak legyenek, hiszen az erős színek kisebbítik a teret.
Lapfüggöny
Ezt a függönyfajtát szinte minden tartóra fel tudjuk akasztani. Modern, minimál stílusú berendezésekhez ajánlott. Mellette szól, hogy kevés anyag szükséges hozzá — kiváltképp erkélyajtókhoz praktikus megoldás.
Ne feledjük, hogy egy-egy rossz méretű ablaknyílás is ellensúlyozható a függöny nagyságával, szabásával. Ha a kilátásunk szép, akkor az ablakra helyezett dekoráció lehet visszafogottabb, hogy a kinti tájra irányulhasson a figyelem. Igyekezzünk nagy körültekintéssel kiválasztani a számunkra legbarátságosabb, legtetszetősebb textileket, hogy harmóniát hozzanak otthonunkba.