* Esperes úr, a papi szolgálat mellett miként került kapcsolatba a tanári pályával?
- Amikor tanulmányaim befejeztével Rómából hazaérkeztem, akkori püspököm, Matija Zvekanović, a szabadkai Szent György plébániára helyezett kisegítőlelkésznek. Egyévi káplánkodásom után, nagy örömömre, felkínálta a német nyelv tanításának lehetőségét a kisszemináriumban. A Rómában folytatott tanulmányaim alatt ugyanis a Germanicum et Hungaricum kollégiumban német volt a tanítási nyelv, elvárták tehát tőlünk a német nyelv tökéletes ismeretét. Ösztöndíjakkal lehetővé is tették ennek elérését, így két évben a nyári szünidő alatt a Goethe Intézetben tanulhattam, s a minősítő vizsgán a legjobb eredményt értem el. Így lettem én öt éven át a szabadkai Paulinum német szakos tanára. Majd miután a lelkiségi teológiából licenciátust szereztem, 1994-től az akkor indult Teológiai-Katetikai Intézetben tanítottam a múlt évig.
* Tanári tevékenységének tulajdonítható, hogy az iskolai hittanoktatás újraindítását követően azonnal élt a lehetőséggel, és azóta is az iskolatáskák megáldásával, tulajdonképpen tehát Veni Sanctével, a Szentlélek segítségül hívásával kezdik a tanévet?
- A római képzésem sok mindenben segített az itthoni lendületes munkában. Valószínűleg azonban az egyéniségem is olyan, hogy szeretek idejében lépni, szeretem mindig a lehető legtöbbet megtenni. A külső szemlélődők sokszor gondolhatják, hogy elsietem a dolgokat, ám én úgy tartom, hogy a lehetőségeket azonnal ki kell használni, és amit lehet, azt meg kell valósítani. Így került sor mindjárt a társadalmi változások évében, 1990 karácsonyán a Temerini Harangszó c., római katolikus lap megjelentetésére. Közösségteremtő szándékkal vágtam bele egymagam a plébániai újság szerkesztésébe, igyekeztem mindenkit megszólítani, és hála Istennek, sokan felkínálták segítségüket. Nekik köszönhető, hogy egyházközségünk tájékoztatója már két évtizede rendszeresen megjelenik. A jól szervezett támogatói rendszer pedig lehetővé teszi, hogy minden számot teljesen ingyen juttassunk el olvasóinkhoz.
A táskaszentelést valóban az első tanítási nap reggelén tartjuk, és a gyerekek így indulnak iskolába. Nem is kell külön magyaráznunk, hogy a hívő ember a munkaeszközt mindig is áldásban részesítette. A tanulók számára pedig a táska jelképezi azt a mindennapi keresztet, amit hátukon visznek az iskolába, hogy feladatukat tisztességgel végezhessék.
* Temerinben mennyien jelentkeznek iskolai hittanoktatásra?
- Örömömmel látom, hogy jó összhangban van a mindennapi élet és a hitvallás. A szülőket már az iskolai hittan beindításának tervezésekor előkészítettem arra, hogy a keresztségben vállalt kötelességük most valójában beteljesedhet azzal, hogy az iskolában hittanra íratják be gyermekeiket. A szabad választás nálunk Temerinben nem azt jelenti, hogy polgári nevelés és hittan között választunk, hiszen a keresztségnél már a szülő választott, ezzel pedig meghozta a döntést, mégpedig, hogy magyar katolikus. A felekezeti hittan lehetőségét az iskolában mi így fogjuk fel. Nálunk tehát választott tantárgyként csak a hittan létezik, polgári nevelés egyelőre nincs.
* Miként sikerül kapcsolatot kialakítani a plébániai közösség és a temerini társadalmi szervezetek között?
- A II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy a plébános nemcsak azoknak a papja, akik templomba járnak, hanem küldetése az egész községhez köti. Ilyen értelemben tehát mindenkihez kell legyen egy-két jó szava. Sokszor az apróságok is tekintélyt hozhatnak nemzeti közösségünknek, vagy éppenséggel a katolikus magyar papságnak.
Már a plébánosi szolgálatom megkezdésekor, a nyolcvanas évek elején felvetettem a faluvezetőknek az évszázados gyökerekkel Temerinhez kötődő Illés napjának az újra ünneplését. Javaslatom akkor ugyan nem talált meghallgatásra, de azt azért sikerült elérnem, hogy az akkoriban szokásos vásári kavalkádot a templom környékéről az őt megillető helyre, a vásártérre vigyék. Az egypártrendszert követően pedig a civil szervezetekkel való együttműködésünk eredményeként Illés napja ma már a településünk szentmisével egybekötött legnagyobb ünnepe.
* A történelmi múlt emlékének ápolását mennyire tartja fontosnak?
- Korábban említettem, hogy a Temerini Harangszó elindítása után sokan felajánlották segítségüket egyházközségünk felvirágoztatásához, köztük helytörténészek is, akik a számunkra fontos jelen és múlt eseményeit vagy építményeinek történetét gondosan feldolgozták. Segítségükkel készült el és jelent meg 2006-ban, a Szent Rozália-plébániatemplom 200. évfordulójára, Az idők emlékezetére címmel a templom monográfiája. Az építmények felújításán kívül nagyon fontos a faluközösség életét alakító történelmi személyiségek emlékének ápolása. A Szent Rozália-templom altemplomában nyugvó Szécsen grófi családnak emléktáblát emeltünk. A honfoglalás 1100. évfordulóját pedig a telepi emléktemplomnál - amelynek építését 1991-ben kezdtük, de nem készült el 1996-ra - elhelyezett és megszentelt tábla hirdeti. Tavaly pedig Vondra Gyula plébános úr születésének századik évfordulójára jelentettünk meg egy kötetet, amely ismerőinek a róla való megemlékezéseit tartalmazza.
* Esperes úr meglátása szerint fontos-e a tanulóifjúságnak megismerni történelmünk helyi emlékhelyeit?
- A jelenünk megértése és helyes értékelése szempontjából fontos múltunk tisztelete. Tisztelni valamit pedig akkor tudunk igazán, ha élmény fűződik hozzá, személyes kapcsolatba kerülünk valamiképpen vele. Évekkel ezelőtt vezettem be, hogy pünkösdkor az elsőáldozókkal Tekijára zarándokolunk. Temerinhez ez a zarándokhely van legközelebb, és valamikor nagyon sokan gyalogosan mentek a Havas Boldogasszony-napi búcsúra.
A bérmálkozásra készülőkkel pedig ellátogatunk Bácsba, az egykori érseki központba, ahol vidékünk ősi katolikus temploma, a ferencesek temploma található, amelyben ma is miséznek. Ezen kívül pedig ellátogatunk az aracsi Pusztatemplom romjaihoz. Ezzel szemléltetem, hogy nekünk ezen a vidéken milyen mély gyökereink vannak. Így tapasztalják meg fiatalok, hogy hitében és nyelvében él a nemzet. Ám ehhez elengedhetetlen a múltunk ismerete. Gyökereink általa tápláljuk hitünket, nyelvünket, de kultúránk ismeretében válik életvitelünk, értékrendünk részévé is.