
Uborkaszezon a javából
Az emberek továbbra is meg-megfordulnak Szabadka város nyugdíjas-egyesületének otthonában, főleg amióta felépült az egyelőre csak tetővel ellátott terasz. A nyári melegben meg lehet itt pihenni, s jókat beszélgetni, pláne akkor, ha a Magasságos némi hűvös szellővel teszi tűrhetőbbé a kánikulát.
Az uborkaszezon kifejezés nem a fentiekre vonatkozik. Inkább arra, hogy augusztus folyamán elmarad a szolgáltatások egy része. Például kevesebben látogatják a fodrász-, a masszázs- és a manikűr-pedikűr szalont. Augusztusban elmarad a szem- és a vérvizsgálat, mivel ezek a szakemberek évi pihenőjüket töltik. Megjegyzendő, hogy az utóbbi fogadónapokon alig volt vizsgálatra jelentkező. A legközelebbi szem- és vérvizsgálat szeptember 4-én lesz.
A nyugdíjasok azonban továbbra is leadhatják feleslegessé vált gyógyszereiket a központban és a helyi szervezetekben, így segítve a nehéz anyagi körülmények között élő idős társaikat. Közismert tény ugyanis, hogy a vércukorszint- és vérnyomásvizsgálat alkalmával az egyesület ingyenes gyógyszereket oszt a rászorulóknak.
A nyugállományba lépés napja
Napjainkban is sokat és sokféleképpen beszélnek a nyugdíjról. Lesz vagy nem lesz, emelik vagy csökkentik, igaz-e, hogy kénytelenek vagyunk elviselni a Nemzetközi Valutaalap diktátumát? — ilyen kérdések is fölmerülnek. Az egyik például az, hogy a biztosító melyik naptól kezdve köteles megkezdeni az ellátmányok kiutalását.
Nos, ha nem lennének olyan munkaadók, akik hosszú időn át „elfelejtik” a járulékok befizetését — a döntés és a kiutalás zökkenőmentesen zajlana. Sajnos, nem ez a helyzet. A biztosító átveszi a kérelmeket és a szükséges okmányokat, rögzíti a kifizetés kezdőnapját, s ha van rá mód, azonnal megkezdi bizonyos összeg átutalását. Ha azután mindent rendben talál, hozzálát a járandóságok pontos összegének a rendszeres folyósításához visszamenőleges hatállyal.
Röviden
3855 DINÁR A DIABETIKUSOKNAK. Már többször beszámoltunk a nyugdíjas-egyesület és néhány általános iskola közös emberbaráti vállalkozásáról. A kisdiákok a műanyag kupakokat gyűjtik iskolájukban. A Gróf Széchenyi István iskola ebben a legjobb. Amikor jelentős mennyiséget összeszednek, átadják a nyugdíjas-egyesületben, amely kapcsolatban áll különféle szervezetekkel, s ha néhány mázsányi flakon összegyűlik, eladja a felvásárlóknak. A minap begyűjtött 259 kilónyi kupakért 3855 dinárt kaptak, s azonnal átutalták a Diabetikusok Egyesületének.
MAGYARKANIZSÁRA LÁTOGAT A LUSA. A Vajdasági Képzőművészeti Kör szalmakép-kiállítást rendez augusztus 9-én 19 órai kezdettel a magyarkanizsai városháza előcsarnokában. Erre az alkalomra olyan észak-bácskai és bánáti kézműveseket hívtak meg, akik szalmakép-készítéssel foglalkoznak, több tárlaton vettek már részt, és sok elismerést, díjat érdemeltek ki. A szabadkaiak nem vonulnak ki szervezetten és testületileg, mivel a tagság egy része évi szabadságon, a másik része pedig művésztáborokban tartózkodik.
SAJNÁLATTAL VESZI TUDOMÁSUL Szabadka idős társadalma, hogy egyes kórházak — közöttük a belgrádiak is — vérhiánnyal küszködnek, s kénytelenek elhalasztani a műtéteket, mivel a kevés tartalékot életmentő beavatkozásokra tették félre. Szabadka egészségügyi intézményeiben sohasem volt vérhiány. Egyrészt, mert a gyűjtést tervszerűen bonyolítják le, másrészt, mert mindig van elég donor. A város és Észak-Bácska munkaszervezeteiben és településein sok olyan ember él, aki 50-nél is többször adott már vért. Az egyesület sok tagja 100-nál is többször volt véradó, s megalakíthatnák a rekorderek klubját. Kár, hogy a 65 évnél idősebbek már nem adhatnak vért.