Meglátjuk — ha megérjük • Kupakokat a nyugdíjasotthonba! • Röviden
Meglátjuk — ha megérjük
Nyakunkon a 2013. esztendő, itt vannak a nagy keresztény ünnepek, illik tehát szépeket mondani és ígérni a népnek. Már csak a lelkek megnyugtatása végett is. Attól tartok azonban, hogy polgáraink immár nem hisznek sem a világi, sem az egyházi hatóságoknak, ha életszínvonaluk javulásáról vagy legalább megőrzéséről beszélnek. Pláne, ha ellentmondásokba keverednek...
Krkobabić kormányalelnök igen tevékeny részt vállal a beszédek megtartásában, a legkülönfélébb helyeken. Mivel ő egyben a nyugdíjasok gyámolítója és a legszegényebbek szószólója, egyszer sem mulasztja el bejelenteni: mint eddig, jövőre is a megszokott időben kifizetik a nyugdíjakat és a szociális segélyeket. Sőt mindkét embercsoport emelésre számíthat, a nyugállományúak például kétszer két százalékos emelésben részesülnek. Ilyenkor mindig megjegyzi, hogy ezt ő harcolta ki a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel folytatott tárgyalásokon, mivel ebben a tekintetben hatalmi szervünkben nem volt teljes egyetértés. Amikor pedig ezt mondja, félreérthetetlenül afelé a tárca felé tereli a figyelmet, amelyik a gazdasággal és a pénzügyekkel foglalkozik.
Kedves idős polgártársaim, tessék nyugodtnak lenni: lesz rendszeres nyugdíj, sőt egy év alatt összesen 4 százalékos emelés. Mégsem tudok lelkesedni. Nem tudok, mivel az idei két-két százalékot máris jócskán felemésztette a csaknem 15 százalékos infláció. Így tehát máris kemény mínuszokkal érkezünk a boldognak ígért új esztendőbe, amikor a „kedvesebb” közgazdászok legalább 5,5-6 százalékos inflációt ígérnek, a kemény szívűek viszont ennek a dupláját.
A munkanélküliség növekedését, sajnos, egyik oldal sem vonja kétségbe! Akkor pedig a nagy országos adósságok közepette a nyugdíjalapnak se növekedhet a bevétele...! Hogyan jön így össze akkor a kifizetésekhez szükséges, államilag ígért 500 milliárddal együtt (ami 26 milliárddal több, mint az idei volt) a biztosító által kiszámított további csaknem 600 milliárd...?
A remények kapcsán egy adat: honnan lesz az államnak jövőre pénze, ha a kormány már az idén kénytelen volt 1,5 milliárd euró hitelt felvenni?
Kupakokat a nyugdíjasotthonba!
A nyugdíjasok városi otthona — de a helyi szervezeteké is, közülük a Peščaráé a legeredményesebb — hosszú időn át volt a műanyag kupakok gyűjtőhelye, s ezt a tevékenységét nemrég újra elindította. Nem túlzás a megállapítás, hogy idős embereink a családtagjaikkal együtt az elmúlt évek folyamán több tonnányi kupakot gyűjtöttek össze. Ezeket a nyugdíjas-egyesület értékesítette, s az eladás révén több száz millió dinárt kapott — amit aztán szétosztott a humanitárius szervezetek között.
Az idén a fogyatékos emberek szervezete kérte fel az egyesületet, hogy újítsa fel a gyűjtést, s a bevétellel ezúttal az ő munkájukat, műhelyeik felszerelését segítse. A kérés meghallgattatásra talált, s bejelenthetjük, hogy mintegy 400 kilónyi kupak gyűlt össze, azt meg, ami még várható, 20-án értékesítik. Így a pénzt karácsony előtt átvehetik a kérelmezők.
RÖVIDEN
ELNÖKSÉGI ÜLÉS LESZ 18-án, 9 órai kezdettel az otthon kistermében. A többi között határozat születik a jövő évi tagsági díjakról és az otthon kedvezményes a szolgáltatási díjairól. Hogy ez utóbbiak tekintetében némi változás lesz, azt néhány héttel ezelőtt bejelentettük rovatunkban. Az egyesület körkérdést intézett tagjaihoz a javaslat összeállítása végett.
INGYENES SZEMVIZSGÁLAT LESZ az egyesület székházában (Savo Šumanović u. 2.) a tagok számára 12-én, 9-től 11 óráig. Az érdekeltek vigyék magukkal tagkönyvüket, s ha van, orvosi leletüket, akik pedig háromhavi hitelre kívánnak vásárolni, igazolványukat is. A vizsgálatot komputer segítségével Mića optikus végzi.
LEGGYORSABBAN NAGYKIKINDÁN ÉS ZENTÁN végzik el a formaságokat, ha valaki nyugdíjba kíván távozni, és megvannak hozzá a szükséges okmányai. Vajdasági viszonylatban a kérvények 90 százalékát veszik azonnal kezelésbe, a végzést 60 nap után adják ki. A kérelmezők 98 százaléka kapja meg a végzést Nagykikindán, Zentán pedig egy nappal hamarább.
A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK szolgáltatásait igénybe vevő emberek novembertől a folyó negyedévben egy százalékkal kevesebb járulékot fizetnek, mint az előző három hónapban. Ezt a keresetek csökkenő átlaga teszi lehetővé. Ezek a pénztárak a befizetések arányában 13 osztályba sorolják a tagjaikat, s a 20 022 dináros nyugdíjra pályázók havi járuléka 4404, a legmagasabb: 286 035 dinárra pályázóké pedig 62 927 dinár.