home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Herceg Jánosra emlékeztek Zomborban
Kartali Róbert
2021.05.12.
LXXVI. évf. 19. szám
Herceg Jánosra emlékeztek Zomborban

Herceg János akadémikus íróra, műfordítóra emlékeztek kedden a zombori Szent Rókus temetőben, az író síremlékénél. A Dunatáj Egyesülés szervezésében az író születésének 112. évfordulója alkalmából megtartott visszaemlékezés után a résztvevők elhelyezték a síron a kegyelet virágait.

Herceg János életéről hallhattak részleteket az író sírjánál megjelent tisztelői. Az 1995-ben, nyolcvanöt éves korában elhunyt író csaknem hét évtizeden át alkotott, munkássága pedig kivételesen gazdag volt. Munkásságáról barátja és pályatársa, Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tiszteletbeli elnöke, a Hét Nap nyugalmazott főszerkesztője osztott meg gondolatokat, kiemelve, hogy Herceg a mai napig az egyik legnagyobb vajdasági írónk.

Móger Tímea költő, újságíró Dudás Károly Nem éltünk gyöngyszigeten című kötetének Herceg János emlékét megidéző, Szentkút utca hatvankettő című írásából olvasott fel, majd bejelentette, hogy a Herceg Jánosról elnevezett irodalmi díjat az idén a doroszlói származású, napjainkban Szegeden élő Hász Róbert írónak, szerkesztőnek adományozzák. A rangos díj ünnepélyes átadása az ősszel megrendezendő Dunatáji Herceg János Nap keretében esedékes.

Herceg János sírját a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Kuckó Gyermeksarok, a zombori Magyar Polgári Kaszinó és a Dunatáj Egyesülés képviselői koszorúzták meg.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..