A kijutás reményét látom a szemükben, amikor az egyik önkéntes végigvezet a magyarkanizsai Komunalac kommunális közvállalat befogadóállomásán. Az utcáról, lakatlan házból vagy egy rossz tulajdonostól mentették meg azokat a négylábúakat, amelyek az eddigi életükhöz képest szabadabban élnek, de mégis igazi szabadságra, szerető otthonra vágynak. Ideális esetben hét, de jelenleg ennél is több ebet tartó állomáson olyan kutyasorsokról hallok, amelyeket alig hiszek el. Nem akarom elhinni, hogy az ember az állatnál is állatibb tud lenni. Felakasztott, de idejében megmentett, alkoholista gazdától agresszívvé vált, költözéskor otthagyott kutyák, melyek kénytelenek eltűrni a kiszolgáltatottságot és a kínzást. Mert egyesekben nincs felelősségtudat, nincs empátia, hiányzik belőlük az érzelmi intelligencia.

A magyarkanizsai Mancs Állatvédő Egyesület 2010-ben alakult meg azzal a céllal, hogy segítsen a rossz körülmények között élő vagy otthontalan állatokon. Nincs menhelye, és önkéntese is mindössze kettő. Ők fáradságot, pénzt és energiát nem sajnálva orvoshoz viszik, ivartalanítják a kutyákat, eledelről gondoskodnak számukra, és ha tehetik, a hivatalos munkaidő lejárta után foglalkoznak velük. Az egyik önkéntes — aki megkért, hogy névtelenül említsem — arról is mesélt, hogy attól fél, nincs önkéntes-utánpótlás, az emberek többsége ugyanis érdektelen. Vallja, hogy ez egy lelkileg nehéz munka, melyet nem lehet sokáig csinálni, de csodálatos érzés segíteni az állatokon.

— Fontos lenne, hogy a községbeli polgárok tudják, mi nem gyűjtjük be a kutyákat, ezt a kommunális közvállalat végzi. Ők gondoskodnak a helyről, ahol a gondozó eteti őket és kitakarítja a helyüket. Az egyesület támogatóinak köszönhetően szalmát teszünk az állatok alá, de mondanom sem kell, hogy minden adomány mennyire nagy segítség, hiszen az oltásokat, az etetést is ki kell fizetni valamiből. Nehéz a helyzetünk, hiszen nem egy államilag támogatott egyesületről van szó, így kénytelenek vagyunk a saját zsebünkbe nyúlni, hogy ezeknek a négylábúaknak ideiglenes otthonuk legyen nálunk — meséli az önkéntes, akitől azt is megtudtuk, hogy a befogadóállomáson kívül a másik önkéntessel az otthonukban is gondoznak ebeket, időnként kiscicákat, valamint etetik a kóbor kutyákat. Ha felszabadul egy hely, akkor egy kóbor kutya lehetőséget kap arra, hogy bekerüljön az állomásra, ahonnan remélhetőleg valaki majd hazaviszi, és így nyújt számára méltó életet.

Bundás (a szerző felvételei)

Míg Nyugaton szigorú szabályok vannak előírva a kutyatulajdonosok számára, ezzel is felelősségteljes és következetes gazdivá nevelve az embert, addig nálunk semmiféle következménye nincs az állatkínzásnak. Nehéz rábizonyítani az illetőre a tettét, és az önkéntesek sem tudják hosszú távon ellenőrizni, hogy megfelelő helyre került-e a befogadott eb.

A gond forrása teljes mértékben az embertől és a nem megfelelő kutyatartásból ered, hiszen vagy alkalmatlan személyeknél sínylődik az állat, vagy pedig nem ivartalanítják a négylábút, és a kiskutyáknak nem lesz, aki a gondját viselje.

— Úgy gondolom, hogy ha az emberek kifizetnék az ivartalanítás díját, mely egy egyszeri költség, akkor sokkal kevesebb kóbor állat mászkálna az utcákon. Számtalanszor befogadtam már vemhes ebeket, aminek meglett az eredménye, hiszen lecsökkent a kóbor állatok száma. Nagyon fontosnak tartom az ivartalanítást, és mindig megörülök, ha erre kapunk nagyobb összeget. Ha valaki nem szeretné ivartalanítani a négylábúját, akkor gondoskodjon a zárt udvarról, a kerítésről, hogy ne tudjon kiszökni. Ha az emberek odafigyelnének arra, hogy a kutyák ne szaporodjanak ennyire, az jelentősen megkönnyítené a munkánkat, illetve az utcán sem kellene félni a kóbor ebektől. Mi minden felnőtt egyedet oltva, ivartalanítva, csippel, kizárólag szerződéskötéssel adunk ki, és az újdonsült kutyatulajdonosok bármikor fordulhatnak hozzánk segítségért, közreműködünk, amiben tudunk — mondta az önkéntes.

Sky

Be kell látni, hogy a kutyaválasztás terén sznobok vagyunk, a már említett Nyugaton ugyanis sokkal több keverék kutyusnak van gazdája, mint nálunk, mert ott nem szempont az, hogy fajtatiszta legyen a négylábú. Az egyesület tapasztalatai alapján a fekete színűeket keresik a legkevésbé, illetve a többség az alacsony növésűeket szeretné örökbe fogadni. Testi hiányossággal szinte esélyük sincs. Az egyszemű Bodza a telep legrégebbi lakója, három éve várja, hogy valaki eltekintsen a hiányosságától, és magához vegye.

— Szeretnénk, ha nem kellene hosszú időt eltölteniük nálunk, de bárhova nem adjuk őket. Meg kell győződnünk arról, hogy a jelentkező igazán szeretne négylábút, hogy valóban megtörténik az ember és a kutya között az egymásra találás, hogy gondoskodni tud a megfelelő körülményekről, nem láncon fogja tartani az állatot, hanem megőrzi a szabadságát, hiszen erre van a legnagyobb szüksége — hangsúlyozza az önkéntes, aki elmondta, hogy sajnos sok olyan esettel találkoztak, amikor az örökbefogadó valamilyen okból meggondolta magát, és visszavitte az állomásra az állatot.

Az egyesület arra biztatja az embereket, hogy alaposan fontolják meg, tudnak-e megfelelő otthont nyújtani a házi kedvencüknek, és ha úgy vélik, hogy készen állnak az önzetlen szeretetre, gondoskodásra, akkor ne várjanak sokáig, mert minden egyes nap reménytelen várakozás a telepi kutyák életében.

Bodza

Alma