Hazatért Olaszországból Varga Heléna. A jó hírt a kislány szülei osztották meg Facebook-bejegyzésükben.
„Hazaértem. Mostantól láthatsz engem Temerin és más vajdasági települések utcáin sétálni, biciklizni. Ha találkozunk, nem biztos, hogy tudni fogom, te ki vagy, és hogy te is segítettél, izgultál értem. Ezért szeretném itt még egyszer megköszönni neked mindezt. Az orvosok szerint nincs szükségem újabb kezelésre, most már csak háromhavonta fogok ellenőrzésekre járni. Remélem, hogy az elmúlt 9 hónap eseményei csak rossz emlékek maradnak számomra, és ezek után gondtalanul telik majd a gyerekkorom" – olvashatjuk a közösségi médiában.
Mint ismeretes, a temerini Varga Helénánál 16 hónapos korában olyan rákos daganatot diagnosztizáltak, amely csecsemők és kisgyerekek idegszövetében alakul ki. A műtétért és az esetlegesen szükséges utókezelésekért 360 ezer eurót kellett biztosítaniuk a szülőknek. A Budi Human Alapítványon keresztül , és a Vajdasági jótékonysági licit csoportban is gyűjtöttek a gyógykezelésre.
Nagyom örülünk, hogy az Olaszországban elvégzett műtét sikeres volt, és Helénának ezután csak ellenőrzésekre kell visszatérnie háromhavonta az olasz egészségügyi intézménybe.
Forrás: Facebook, Pannon RTV