home 2024. május 06., Ivett napja
Online előfizetés
Hazahozni a hírt — Médiatalálkozó volt Gyergyószárhegyen
Tóth Lívia
2012.09.26.
LXVII. évf. 39. szám
Hazahozni a hírt — Médiatalálkozó volt Gyergyószárhegyen

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete az idén is a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban tartotta meg évi közgyűlését. Az eseményhez A riport mint kordokumentum címmel szakmai tanácskozás, valamint a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának összejövetele kapcsolódott.

Gondolatébresztő előadást Bodolai Gyöngyi, a marosvásárhelyi Népújság munkatársa tartott, aki egyben bemutatta a Táltos erő című riportkötetét is. Összefoglalójában kitért arra is, hogy a reporto szónak a jelentése „hazahozni a hírt”, de magát a főnevet a puskadurranás, az ágyúdörgés kifejezésére is használják. Vajda György (Népújság) a fotóriportok fontosságát taglalta, Kacsó Sándor (Romániai Közszolgálati Televízió) pedig régi, az „átkos” időkből származó tévériportokból vetített részleteket. A téma boncolgatását a magyarországi MTVA szakemberei folytatták: Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió külpolitikai újságírója élményszámba menő beszámolót tartott arról, hogyan boldogulhat a riporter a háborús övezetben, valamint a jelenlévők figyelmébe ajánlotta új műsorát a Bábel — Hesnával a világ címűt. Havasi János a hadisírok kutatásáról és a tevékenységéhez kapcsolódó adásokról beszélt, Csermák Zoltán pedig azt fejtegette, mekkora a forrásértékük az interjúknak és a memoároknak. Barlay Tamás elnök a magyarországi közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó, nemrégiben alakult tanácsadó testületének, a Kós Károly Kollégiumnak a céljait vázolta.

A Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója Gyergyószárhegyen folytatta a júniusban Vajdaságban megkezdett tanácskozását, amelyen ezúttal a házigazda mellett a vajdasági és a horvátországi magyar újságíró-egyesületek képviselői vettek részt. A programnak ezt a részét megtisztelte jelenlétével Szili Katalin, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is. Mint elhangzott, kialakulóban van az az egységes magyar médiastratégia, amely a külhoni magyar nemzetrészek sajtójának a fennmaradását, fejlődését szolgálná. Első lépésként összeállították a jelenlegi állapotot tükröző Kárpát-medencei médiakatalógust, amely továbbra is a teljességre törekszik, vagyis folyamatosan új adatokkal bővül. Következő feladatként a tagszervezetek helyzetelemzést készítenek, amely tükrözi környezetükben a tájékoztatás állapotát, és feltüntetik a számukra legfontosabb stratégiai célokat. A kialakult vitában különféle vélemények hangzottak el: egyesek örömmel fogadták a kezdeményezést, akadtak viszont kollégák, akik szerint az anyaországi „kéregetés” helyett minden sajtóterméket gazdasági alapokra kell helyezni, és amelyik nem tud megélni a piacról, az szűnjön meg.

Az összejövetelen a helybeli Lázár-kastély lovagtermében átadták a MÚRE idei szakmai díjait, valamint a Tomcsányi Tibor Emlékdíjat és a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ elismerését. Az ünnepség keretében negyedik alkalommal osztották ki a KMÚEK Messzelátó-díját, amellyel Sándorov Péter újságíró emléke előtt tisztelegnek. A miniatűr távcsövet ezúttal Szili Katalin vehette át „a külhoni és magyarországi újságírók együttgondolkodásának és együttműködésének szorgalmazásáért és támogatásáért”.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..