home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hazafias fosztogatás (2.)
B92
2012.10.10.
LXVII. évf. 41. szám
Hazafias fosztogatás (2.)

A B92-n sugárzott Insider második részében azok az útvonalak kerültek bemutatásra, amelyeken keresztül a Kosovóba történő csempészés folyik. A nézők megismerkedhettek az események kulcsfiguráival is.

Mint már az első részben is szó volt róla, a hivatalos útvonalakon kívül számos alternatív útirány is visz a déli tartomány területére. A csempészés elsősorban ezeken át folyik. A szerb kormány tavaly rendeletileg visszaállította az áfa-fizetési kötelezettséget a kőolaj, a gépjárművek és a telefonkártyák esetében, a többi árucikk vonatkozásában viszont nem tette ezt meg. Emiatt továbbra is hatalmas károk érik a költségvetést.

A teherautók napjainkban is járnak az illegális utakon, s mint a sorozatból kiderült, ugyanazon a határátkelőhelyen az EULEX és a szerb fél teljesen eltérő szabályokat alkalmaz. Annak ellenére van ez így, hogy a tavalyi incidensek után Belgrád és Prština Brüsszelben megállapodott az egységes vámhelyek kérdésében. Az EULEX viszont kizárólag a Merdare határátkelőn hajlandó a szerbiai áruval foglalkozni, a többi átkelőhelyen azok Kosovóba történő beviteli lehetőségét megtagadja. A szerb fél viszont ignorálja az EULEX-nek ezt a döntését, s a szerb kormány rendeletére hivatkozva továbbra is engedélyezi a szerb árunak a rudnicai/jarinjei átkelőn való kivitelét. A teherautók tehát továbbra is használhatják ezt az útvonalat, s meg is kapják a szerb hatóságoktól a  szükséges dokumentációt arról, hogy az árut Kosovóba szállítják. Csakhogy ahelyett, hogy ezt követően az onnan 2 kilométerre lévő EULEX-es ellenőrzőpont felé vennék az irányt, a teherautók konvojba tömörülnek, és visszatérnek Szerbiába, hogy az illegális utakon lépjenek be Kosovóba. Az Insider újságírói rejtett kamerákkal több alkalommal is nekivágtak az útnak. Így derült ki, hogy a kamionkonvojokat a szerb rendőrség biztosítja a Raška—Novi Pazar szakaszon, s elkíséri őket egészen az illegális utak bejáratáig. Ezt követően a teherautók az út során több alkalommal is találkoznak a szerb rendőrség azon egységeivel, amelyek felügyelnek az alternatív útvonalakra. A rendőröknek kötelező lenne megállítani a teherautókat, mivel azok közlekedése ezeken az utakon még a szerb törvények szerint is törvényellenes. Csakhogy ez vagy nem történik meg, vagy ha mégis, akkor — ahogy azt az egy ilyen úton végigutazó újságírók is tapasztalták — csupán néhány rutinmondat váltódik, s a megállított teherautó máris mehet tovább.

Alig 200 méterre az utolsó ilyen helytől egy impozáns parkoló található. A kumanovói egyezmény alapján ezt a térséget egészen az adminisztratív határig a szerb rendőrség ellenőrzi. Csakhogy ebben a köztes zónában nincs se szerb rendőr, se KFOR-katona. Ez utóbbi azért, mert nekik nincs joguk belépni Szerbia területére. Maga a parkoló egyébként egyfajta piac, ahol az árut átpakolják az egyik tehergépkocsiból a másik, jóval kisebbe. A helyszínen az újságírók rövidesen arra is rájöttek, hogy az áru átpakolására azért van szükség, mert a kisebb, álcázott teherautók könnyebben ki tudják kerülni a KFOR katonáit.
Ezen a helyen állt meg a konvoj részét képező Knez Petrol teherautója is, amely üzemanyag-kereskedelemmel foglalkozik. A mintegy 30 tonna kőolajat 6 tonnás járművekbe szivattyúzzák itt át. A B92 újságírói megkeresték a kisebb teherautók tulajdonosát, Radomir Čekrlićet is, hogy adjon magyarázatot a látottakra. A cég igazgatója szerint minden rendben van, semmi törvényellenes nem történik, s tagadta azt, hogy a KFOR megtévesztése végett álcázzák a tehergépkocsikat. Ugyancsak felkeresték Srđan Kneževićet, a Knez Petrol tulajdonosát. Az ő állítása szerint azért van szükség a kőolaj átpakolására, mert a Kosovo területén található barikádok miatt kénytelenek azokat az alternatív útvonalakat használni, amelyeken a nagy teherautók képtelenek közlekedni.
Milan Rakić a magánbenzinkutasok szövetségének az elnöke szerint azonban a fenti cselekményeket az állami szervek védelme nélkül aligha lehetne kivitelezni.

Az adásból az is kiderült, hogy Knežević ellen még 2007-ben vádat emeltek hivatalos helyzettel való visszaélés miatt. Első fokon két és fél évi börtönbüntetésre ítélték, de az ítélet még nem jogerős. Ugyanakkor az egyszemélyes Knez Petrol cég az idén május 23-án megkapta a Belgrádi gazdasági Kamara rangos elismerését. A díjátadáson jelen volt Ivica Dačić belügyminiszter is...

A 2005. évi áfa-eltörlésnek köszönheti meggazdagodását Zvonko Veselinović, akit tavaly decemberben tartóztattak le a szerb hatóságok a Hipo Leasing tulajdonát képező 32 teherautó jogellenes birtoklása miatt. A nyomozás szerint Veselinović a kőolajat a kosovói alvilág egyik legismertebb alakjával, Mentor Bećirivel csempészte.

Naim Hurgulica, a kosovói vám igazgatója megerősítette az Insidernek, hogy a különféle bűncsoportok nemzetiségükre való tekintett nélkül közösen „dolgoznak”. Az UNMIK éppen ezért még a 2005 és 2007 közötti időszakban igyekezett feltérképezni azokat a módszereket, amelyek révén működtették a csempészést. Már ekkor látókörbe került a fent említett két személy is. Habár Bećirit többször le is tartóztatták, mindannyiszor elengedték, mert a kosovói hatalom védelmét élvezi.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..