Tarantino legendás filmes, alkotásaira bármelyik sztárt megnyerheti, kezdetben mégis azzal vívott ki figyelmet és tiszteletet, hogy a sok-sok éve elfeledett vagy inkább félrerakott színészeket újra foglalkoztatni kezdte. Így volt ez John Travoltával a Ponyvaregényben vagy Pam Grierrel a Jackie Brownban. A ’90-es évek legnagyobb hatású filmjeit rendezte, írói Oscart és Arany Pálmát is kapott. Apja olasz színész, édesanyja pedig háztartásbeli volt, ír és cseroki indián gyökerekkel. Már tinédzserként forgatókönyveket írt, de az áttörés csak később, egy kerti partin történt meg, amikor Lawrence Bender producernek elmesélte az egyik filmötletét — ez volt a Kutyaszorítóban —, melyhez maga Harvey Keitel adott pénzt, sőt szerepelt is a moziban. Tarantino íróként és rendezőként is megjelenik a filmben, továbbá ő játssza Mr. Brown karakterét is. A kis költségvetésű, mintegy 1 millió dollárból forgott alkotás meglehetősen sikeres lett, felfigyelt rá a szakma, és feltette QT-t a nagy hollywoodi térképre.

Vitán felül a legjobb és leginkább rajongott filmje — bár az elmúlt harminc év távlatában már egyre nehezebb ezt kijelenteni, mivel azóta rengeteg jó filmet csinált — a Ponyvaregény volt. Nincs még egy olyan alkotás, amelynek mozzanatai az Ezékiel-idézettől Zed motorjáig ne ivódtak volna be a populáris kultúrába. Később mérsékelt sikert hozott a Jackie Brown, mellyel a ’70-es évek fekete filmjeinek szellemét próbálta megidézni Samuel L. Jacksonnal és Pam Grierrel, a blaxploitationhullám szexszimbólumával, aki a Jackie Brownban már egy középkorú, de nem kevésbé szép nőként tér vissza a vászonra. Kalandozásokat tett a western műfajba a Django elszabadullal, Jamie Foxx és Leonardo DiCaprio ikonikus alakításaival, emellett ki ne ismerné a Tarantino múzsája, azaz Uma Thurman főszereplésével bemutatott Kill Billt? A kétrészes, japán animebetétekkel és tengernyi művérrel leforgatott akcióorgia parádésra sikerült, és ami a legjobb, hogy önmaga briliáns paródiája is. A teljesség igénye nélkül ott van még a Kurt Russell főszereplésével bemutatott Halálbiztos, valamint a Tiszta románc, melyet ugyan nem ő rendezett, de a forgatókönyvét ő írta.

Egyszer azt nyilatkozta, hogy filmjeinek legfontosabb építőeleme a zene, mely esetében már az első filmötlet kipattanásától végigkíséri az alkotói folyamatot — a hangulatához illő lemezek lejátszása közben írja forgatókönyveit, és mindaz bekerül a filmbe, amit közben hallgat. Ezért a Tarantino-mozik zenéi szinte kizárólag a ’60-as, ’70-es évek nagy klasszikusai, de dolgozott már Ennio Morriconével is az Aljas nyolcas című westernen.

QT teljes életművére jellemző az homage, azaz klasszikus műfajok előtt rója le tiszteletét, illetve fáradhatatlanul küzd azért, hogy a saját Hollywoodját is a nézők elé tárja. Ezen törekvésének egyik iskolapéldája a saját maga által életműve legfontosabb filmjének kikiáltott Volt egyszer egy… Hollywood, melynek központi témája a hírhedt Sharon Tate-gyilkosság, azaz Roman Polanski terhes feleségének megölése, melyet a Manson-szekta hajtott végre. Ez volt az a film, amely tíz Oscar-jelölést hozott neki (ezekből kettőt váltott be), és még azok számára is vonzóvá tette QT-t, akik eddig a rengeteg vér miatt idegenkedtek a műveitől. Margot Robbie, Brad Pitt és Leonardo DiCaprio elképesztően erős alakításokat nyújtanak, a zenei betétek zseniálisak, a cselekmény pedig, nos, nem tükrözi túl hűen a történelmi eseményeket. Tarantino hasonló „merényletet” hajtott végre a II. világháborús Becstelen brigantikkal is, mely ugyan a felszínen a zsidók üldöztetéséről és a nácik kegyetlenségeiről szól, központi témája viszont valójában a mozi — a rendező ezért a saját igazsága alapján próbálta helyre tenni a dolgok erkölcsi rendjét, és bosszút állni Hitleren vagy a Volt egyszer egy… Hollywood esetében Sharon Tate gyilkosain. Mert QT ezt is megteheti.

Következő filmje a The Movie Critic munkacímen fut, a ’70-es években játszódik majd, és egy női filmkritikus lesz a főszereplője. A bemutató dátuma egyelőre ismeretlen. Emellett van még egy titokzatos terve is egy nyolcepizódos sorozatról, ennek részletei azonban egyelőre nem nyilvánosak. Annak ellenére, hogy többször is azt mondta, leteszi a lantot és befejezi a rendezést, úgy érzem, a hatvan év még korántsem sok ahhoz, hogy a tarsolyából ne hulljon ki még néhány instant klasszikus. Boldog születésnapot, QT, és várjuk az újabb filmélményeket!