home 2024. április 25., Márk napja
Online előfizetés
Hátrányból felállni
Fehér Márta
2021.11.08.
LXXVI. évf. 44. szám
Hátrányból felállni

Mindig is érdekelt, milyen lehet egy sportolónak vesztett helyzetből felállnia és nyernie. Mennyire kell többet küzdenie egy vajdasági magyar sportolónak, mint egy magyarországi magyarnak vagy egy szerbiai szerbnek? És igen, nőként a legjobban az érdekel: szükségszerű-e a választás a sportkarrier és a családi élet között? Éppen ezért élvezettel hallgattam végig azt a kerekasztal-beszélgetést, amelyet a közelmúltban Tóthfaluban tartottak meg a nemzeti összetartozás éve vajdasági zárórendezvénye keretében. 

Izgalmas vendégeket hívott meg a beszélgetésre Bognár Viktor, a Magyar Szó sportújságírója: Bajić Halasi Éva többszörös világ- és Európa-bajnok küzdősportolót, Bálint Zoltánt, a Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetőjét, Tóbiás Józsefet, a Potisje-Pletex Férfi Kézilabdaklub elnökét és ft. Utasi Jenőt, a tóthfalui Nyers István Akadémia Sportegyesület elnökét.

Bajić Halasi Éva, azaz Oroszlánszív különösen izgalmas és elismerésre méltó személyiség, hiszen a küzdősportok világában küzdötte fel magát a csúcsok csúcsára, világ- és Európa-bajnoki érmek büszke tulajdonosa, miközben az asztmáját is legyőzte — és talán saját magát is, amikor a családja kedvéért lemondott az olimpiai részvételről, pedig a kick-box időközben bekerült az ötkarikás játékok hivatalos sportágai közé. 


Bognár Viktor, ft. Utasi Jenő, Bajić Halasi Éva, Bálint Zoltán, Tóbiás József

— 2002-ben kezdtem reál aikidóval foglalkozni azért, mert asztmás vagyok, és ez nem olyan nehéz sportág, nem muszáj sokat futni, tehát én is könnyen részt tudtam venni az edzéseken, és fölkészülni a vizsgákra. Eleve hátrányból indultam, hiszen asztmásként nem tudtam úgy edzeni, mint a többiek, tehát amikor kacsingattam a kick-box, a nehezebb sportágak felé, akkor nagyon nehéz volt először is az asztmát legyőzni. Nagyon sokáig tartott, és nehéz volt az út, melyet a sikerekig bejártam. Amikor 2013-ban férjhez mentem, visszavonultam, bár azt el kell mondanom, hogy az az év nagyon sikeres volt számomra: akkor nyertem meg Brazíliában a kick-box-világbajnokságot, és profi bokszolóként márciusban megszereztem az IBF-címet. Úgy gondoltam, hogy ez egy szép befejezés. Decemberben férjhez mentem, és szerettünk volna családot alapítani. Az én sportágam sajnos nem szerepelt az olimpián, tehát mindent elértem, amit el tudtam. Azóta a kick-boxot beválasztották az olimpiai sportágak közé, viszont nem hiszem, hogy már az elkövetkezendő olimpián részt veszek. Erről le fogok maradni, habár az is megfordult a fejemben, hogy fölkészülök rá, de a család miatt befejeztem a karrieremet. Bevallom, a szívem nem igazán tudott nyugodni, ezért úgy gondoltam, hogy képes leszek a család mellett edzeni, majd újra versenyezni, de rájöttem, hogy anyaként ez nem lehetséges, tehát félre kellene tennem a családot ahhoz, hogy sportolhassak, tovább tudjak versenyezni. Nem akartam, hogy a családom kárát lássa a sportkarrieremnek. Ezt az utat nehéz volt kitaposni, ám a mostani és az eljövendő nemzedéknek egy kicsit könnyebb követni, és nagyon sok sikert kívánok a feltörekvő reménységeknek. 

A nyáron átadott Vajdasági Birkózóakadémiába az ősszel már be is költöztek az első diákok. Bálint Zoltán ügyvezető arról számolt be, hogy az intézményben az elvárásnak megfelelően alakultak a dolgok. 

— Tíz egyesületből érkeztek a fiatalok, mindenki más-más felkészülési szinttel, mi azonban hosszú távú programban gondolkodunk. A legfontosabb, hogy megtaláltuk azt az edzői gárdát, amelynek kellő tapasztalata, tudása van, és megfelelő eszményképként is a gyerekek elé tud állni. Ha van sport, melyben szó szerint létezik hátrányból való felállás, akkor ez éppen a birkózás, hiszen a versenyzőnek valóban arra kell törekednie, hogy felálljon. Ez egy nagyon nehéz sportág, melynek sokszor változtak a szabályai. Én még akkor kezdtem a birkózást, amikor háromszor 3 percet küzdöttünk, előtte viszont 20 percet, aztán volt olyan, amikor 5 percet, most pedig a kétszer 3-nál tartunk. Az az igazság, hogy a birkózás is próbált megfelelni a modern elvárásoknak, hiszen a világ is felgyorsult. A legnagyobb és legfontosabb dolog a küzdeni akarás, az önbecsülés, és akkor minden hátrányból föl lehet állni. Hogy hol leszünk tíz év múlva, azt nagyon nehéz megjósolni. Általában olimpiai ciklusokban gondolkodunk, reményeink szerint a párizsi olimpián legalább két-három magyar fiatalember fog a szerb válogatottban birkózni.

Tóbiás József az adai férfi-kézilabdaklubot vezeti, 2004-ben, tehát tizenhét és fél évvel ezelőtt vette át az egyesület irányítását, ahogyan fogalmazott, néhány barátja kezdeményezésére, rábeszélésével és közreműködésével.

— A NATO-bombázás utáni korszakban a klub szinte teljesen megszűnt létezni, voltak próbálkozások az utánpótlás-nevelésre, de nem nagy sikerrel, viszont ebben a tizenhét évben sok-sok szép dolog történt. Valahogy mindig felálltunk, pedig volt olyan időszak, amikor úgy tűnt, nem tudunk felnőttcsapatot indítani, vagy olyan kevés gyerekünk maradt, hogy megkérdőjeleződött az U14-es csapat fennmaradása, mert a gyerekek Magyarországra mennek sportolni. Nekünk az a gondunk, hogy nemcsak a legnagyobb tehetségek távoznak az általános iskola után, hanem az átlagos képességű gyerekek is, pedig számukra sokkal jobb lenne, ha itt maradnának. Akkor sem hagytuk abba, és később bebizonyosodott, hogy nagyon bölcs döntés volt, mert 2019 óta felkarolt bennünket a Magyar Kézilabda-szövetség, és szinte mindenhová, ahol magyar gyerekek kézilabdáznak, jut ebből az anyagi, erkölcsi és szakmai segítségből. Mindenképp azt tudom elképzelni, hogy egy sportakadémiai központ fog létesülni női és férfiágon egyaránt, illetve hogy az általános iskolások mellett a középiskolás-csapatoknak is jelentős képzést tudunk majd nyújtani.

Utasi Jenő tóthfalui plébános a település mozgatórugója, lelke, aki nagyon sokat tett azért, hogy Tóthfalu felkerüljön a régió sporttérképére — fogalmazott a kerekasztal-beszélgetés moderátora. A Nyers István Sportakadémia keretében több sporttevékenység is folyik a faluban: labdarúgás, kézilabda, cselgáncs. 

— Tízéves az idén az akadémiánk, a sportegyesületünk. Óriási utat tettünk meg, mert valóban hátrányból indultunk, hiszen még focipályánk sem volt, tavaly óta viszont már korszerű műfüves pályával is büszkélkedhetünk. Nagyon jóleső érzés, hogy egész Vajdaságból érkeznek hozzánk gyerekek, hiszen bentlakásos diákotthonunk van közép- és általános iskolások részére, sőt, a középiskolásokat mindennap saját iskolabuszainkkal szállítjuk Szabadkára, Magyarkanizsára, Törökkanizsára, Zentára. Száznál is több gyerek edz nálunk. Nagy reményeket fűzünk a felfutóban lévő cselgáncshoz, illetve a készülő sportcsarnokhoz, hiszen az épületnek köszönhetően más tartalmak is be tudnak majd kerülni az akadémia kínálatába. Ha tíz év múlva lesz gyerek, akkor sport is lesz. Erről nem mondunk le, hiszen ki kell vonni a fiatalokat a mobil világából. 

Fényképezte: Hodolik Boglárka

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..