home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Határok nélkül
MTVA
2021.02.13.
LXXVI. évf. 6. szám
Határok nélkül

A Határok nélkül szombati adásában százhúsz éves súgópéldányokba „pillanthatunk bele” jelképesen korabeli jegyzetekkel, rajzokkal, sőt bírálatokkal a nagyváradi Szigligeti Színház kiállításán.

 

Fotó MTI/Kovács Attila

2020 október 15-én Hamlet előadással ünnepelte a nagyváradi Szigligeti Színház alapításának 120. esztendejét, ám a kapcsolódó rendezvények a járványhelyzet miatt elmaradtak. Ezért úgy határoztak, hogy az egész idei évet a jubileumnak szentelik, mellérendelve egy kerek évfordulót is, hiszen tíz éve lett újra önálló az intézmény. Ionescu Nikolett a helyszínen tekintette meg a páholyok előcsarnokában rendezett kiállítás érdekességeit.

Kortárs képzőművészeti tárlat nyílt Gyergyószárhegy 2020 címmel Marosvásárhelyen, a  Bernády Házban. A kiállított alkotásokat a Gyergyószárhegyi Művésztelep tavalyi két alkotótáborának munkáiból válogatták. Erdei Edit Zsuzsánna a Bernády Ház galériájában járt.

Csókás Ferenc, Bény néphagyománygyűjtője február 23-án lenne 95 esztendős. A jelentős életműről és a gyűjtemény legérdekesebb darabjairól Koczka Katalin népművelő mesél Benkei Ildikó mikrofonja előtt.

Felvidéken, a betléri Andrássy-kastély mai arculatát a 200 éve született Andrássy Manó gróf formálta ilyenné. Társadalmi rangja kötelezettséget is jelentett: Zemplén és Torna vármegye főispánja volt, és haláláig Rozsnyó országgyűlési képviselője. Palcsó Zsóka idézi fel alakját.

Boldogasszony ablakában címmel készült film a vajdasági magyar kultúráról. Az alkotást a nemzeti összetartozás éve apropóján forgatták, de tisztelegnek vele a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok előtt is. Dr. Silling István néprajzkutató, egyetemi tanár a kupuszinai népi imádságokat és ráolvasásokat tartalmazó kötetének címét emelte át Kálló Béla rendező kisjátékfilmének névadójául, az alkotást a magyar kultúra napján mutattak be. A rendezővel Németh Ernő beszélget.

„Szeretem bizony én szabadságát a szónak.” – Életének 77. évében elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas erdélyi költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Háromszék folyóirat korábbi főszerkesztője. Egy 2005-ben készült műsor részletével veszünk búcsút tőle.

Adás: Kossuth Rádió 2021.02.13. (szombat) 18.01-18.30.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..