home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Hat éve új forgatókönyvet kapott a vajdasági magyarság
Kartali Róbert
2021.12.30.
LXXVI. évf. 52. szám
Hat éve új forgatókönyvet kapott a vajdasági magyarság

A Prosperitati Alapítvány honlapján elérhetőek a legújabb pályázati eredmények. Az adatok közzétételét közös sajtótájékoztatón jelentette be Szabadkán, az alapítvány központi irodájában Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Az évzáró sajtóeseményen a politikusok egyúttal az alapítvány, illetve a vajdasági gazdaságfejlesztési program első hat évét is összegezték.

— Ha számokban kellene összefoglalni az elmúlt hat évet, akkor 40 milliárd dinárnyi megvalósult, illetve megvalósulás alatt álló beruházásról van szó, ami a vajdasági magyar közösséget illeti — mondta felszólalásában Magyar Levente. — Az a vállalás, amelyet hat évvel ezelőtt maguk elé tűztek, sikeres volt. A vajdasági magyar közösség életében egy olyan lépést tudtunk közösen tenni előre, amely egy minőségileg új világot nyitott számára, és amelyik úton még nem érkeztünk el a végponthoz, de egy nagyon fontos mérföldkőhöz talán igen. Ezt abból is le tudjuk szűrni, hogy soha korábban nem volt olyan szervezett és olyan erős, érdekérvényesítő képességében annyira magabiztos ez a közösség, mint ma. Ez ennek a sikersorozatnak nyilván egyrészt eredménye, melyet a gazdaságfejlesztéssel elértünk, ugyanakkor oka is, hiszen szervezett közösség, magabiztosság, vállalkozókedv és a jövőbe vetett hit nélkül mindazt, amit magunkra vállaltunk, nem tudtuk volna megvalósítani. Ez is rámutat arra, hogy ennek a közösségnek a jóléte és az érvényesülése nem Budapesttől és nem Belgrádtól függ, hanem a közösséget alkotó személyeknek az elkötelezettségéből az iránt, hogy szülőföldön maradjanak, megkapaszkodjanak, és keményen dolgozzanak mindennap egy szép magyar jövőért itt Vajdaságban. Azzal az optimizmussal tekintek a következő évek elé, hogy meg tudjuk ismételni ezt a sikersorozatot, amely nemcsak a gazdaságfejlesztési program keretében megvalósult beruházásokból áll, hanem abból a többtucatnyi iskolából, óvodából, templomból, kultúrházból is, amelyet sikerült megépítenünk vagy felújítanunk az utóbbi években, és amely fejlesztések folyamatosak.

Magyar Levente arra is rámutatott, hogy Szerbiában megjelentek a magyarországi vállalkozók, és már több tucat olyan magyar cég van, amely felfedezte a szerbiai piacot.

— Ezek a vállalkozások szintén a kormány segítségével 53 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre. Ennek a nagy részén, 75-80 százalékán, a Vajdaságban munka lett teremtve, és hozzásegíti Vajdaságot s ezáltal egész Szerbiát ahhoz, hogy az Európa felé vezető úton nagy lépésekkel tudjon haladni.

A miniszterhelyettes megállapította, hogy a vajdasági magyar közösségre intenzív választási időszak vár, de az anyaországra is. Mint mondta, sorsdöntő jelentőségű országgyűlési választáson fog megmérettetni a nemzeti oldal a baloldali ellenzékkel az idén tavasszal Magyarországon. Arra kérte a vajdasági magyarokat, hogy szavazatukkal támogassák a Vajdaságban is tapasztalt nemzetépítési munkát. Kiemelte: a most lezárt hatéves fejlesztési ciklus talán Vajdaság történetében az elmúlt száz évben a legsikeresebb időszaknak mondható, ahogyan Magyarország is az elmúlt száz évben most éli a legsikeresebb időszakát. Hozzátette, lesz folytatása a vajdasági gazdaságfejlesztési programnak.

— Azt gondolom, hogy el tudunk indítani kiírásokat a jövő év első negyedévében. A magyarországi választások mindent új megvilágításba helyeznek majd. Ha folytatja munkáját a nemzeti kormány — és azon leszünk, hogy tudja folytatni, s ebben várjuk a vajdasági segítséget —, akkor ezek a programok sem szűnnek meg. A tervek pedig még nagyra törőbbek, mint amilyeneket eddig láttunk — zárta szavait Magyar Levente.

— Hat év alatt a vajdasági gazdaságfejlesztési programban tíz pályázati körben ötvennégy pályázati felhívás jelent meg. Ez a 40 milliárd dinár, ami annyi, mint egy egész éves vajdasági költségvetésnek a fele — összegezte Pásztor István. A VMSZ elnöke elmondta, hogy 16 158 pályázó volt, ebből 14 169-en jártak sikerrel. Az egyetlen mérce az elbíráláskor az ötlet életképessége volt, nem pedig az, hogy valaki VMSZ tag-e, vagy sem. Ez idő alatt 5376 hektár termőföldet sikerült megvásárolni, 1110 család jutott új otthonhoz, 667 új cég indult el, és több mint 2000 vállalkozást, illetve 5600 mezőgazdasági termelőt segítettek. 180 településen a 45 vajdasági önkormányzatból 39-ben. Ahol nincs sikeres pályázó, abban az önkormányzatban nem élnek magyarok. — Most négy pályázatról van szó. A közepes és nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztéseknél 80 projektet adtak be, 53 támogatására kerül majd sor, mintegy 5,064 milliárd dináros támogatás igénybevételével. Ebből 21 gabonafeldolgozó, 9 zöldségfeldolgozó, 8 húsfeldolgozó, 7 állattenyésztési projekt, 3 tejfeldolgozó, 3 szőlő- és gyümölcsfeldolgozó és 2 tojástermelési technológiai felszerelést beszerző vállalkozás vagy elképzelés van. A másik, a közepes, illetve nagyléptékű fejlesztés a szolgáltatóipari fejlesztést célozta meg, itt 70 projekt volt, ebből 45 került támogatásra, mintegy 2,25 milliárd dinár értékben. 12 építőipari, 7 autóipari, 6 logisztikai, 4 nyomdaipari, 5 mezőgazdasági fejlesztés, 3 víz-, gáz- és fűtésrendszer, 3 vendéglátóipari, 2 fémipari, 1 innovációs és 1 textilipari szolgáltatást nyújtó vállalkozás, illetve elképzelés. Ezek a támogatandó projektek 413 új munkahelyet teremtenek, illetve a meglévők biztonságát, kiszámíthatóságát, megtarthatóságát eredményezik. Emellett 12 közepes, illetve nagy vajdasági magyar vállalkozás létrehoz egy olyan logisztikai bázist Belgrádban a Duna-parton, ahonnan egyszerűbben elérhető a belgrádi, illetve az attól délebbre fekvő piac. Lezárult az idegenvezetői, turisztikai projekt is, 5 sikeres pályázó volt. Az eddigi pályázati kiírások során összesen 1600 munkahely megnyitását vállalták a nyertes cégvezetők, de ezt túlszárnyalva mintegy 1800-at hoztak létre. A mostani körben az új munkahelyek száma mintegy 410. Ami miatt fontosak ezek a fejlesztések, hogy az a mintegy 100 vállalkozás, akik most sikeresen pályáztak, meg tudják erősíteni a piaci pozícióikat, illetve meg tudják tartani azokat a munkahelyeket, amik ebben a pillanatban náluk léteznek.

— A vajdasági gazdaságfejlesztési program összességében több tízezer emberhez jutott el — egészítette ki az elhangzottakat Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője. Mint mondta, 2000 vállalkozást támogattak, mely 12 500 munkavállalónak nyújt megélhetést, ehhez kell hozzászámolni az új állásokat. — Egy tartós új munkahely megteremtését az Európai Unióban egyébként 50 000 euró összegre teszik a szakértők. Ez nálunk valamivel több mint 20 000 euró per munkahely támogatásból valósult meg. Azt gondolom, hogy ez az eredmény kiemelten jó. A program sikerességét pedig a fészket rakó családok száma is tükrözi, valamint azok a családok, amelyek gazdálkodóként dolgoznak, hiszen több mint 5600 gazdálkodó részesült támogatásban.

Pásztor István a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a vajdasági magyarok érdekérvényesítő ereje abban érdekelt, hogy segítsen azoknak, akik itt kívánnak magyarként boldogulni, a reális körülményeket figyelembe véve. A VMSZ-ben emellett abban is érdekeltek, hogy a jövő évi politikai megmérettetések sorában a vajdasági magyar közösség meg tudja őrizni azt a kondíciót, amellyel ebben a pillanatban bír. Továbbá, hogy méltó módon járuljanak hozzá a Fidesz—KDNP győzelméhez.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..