home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Hat év után újra megnyílt a fürdő
(T. T.)
2015.09.11.
LXX. évf. 36. szám
Hat év után újra megnyílt a fürdő

Bácskossuthfalva csütörtöktől vasárnapig ünnepelt, a mögöttünk lévő hétvégén tartották meg ugyanis a Falunapot és a Szüreti Napokat a településen.

Az eseménysorozat csütörtökön este Paskó Csaba Bácska íze című szakácskönyvének bemutatójával kezdődött. Pénteken, a 9 + 1 Nemzetközi Művésztelep tárlatának megnyitója után került sor a bácskossuthfalvi helyi közösség tanácsának díszülésére, melyen Seffer Attila, a helyi közösség tanácselnöke elismeréseket osztott ki azoknak a polgároknak és szervezeteknek, akik/amelyek sokat tettek a falu fejlődéséért. Az idén faluplakettet a Fácán-Trap Koronglövő Egyesület kapott, faludíjat pedig Radaković Rozália egészségügyi nővér, a Rák Info alapító tagja és Ágyas Zoltán, a helybeli Papp Pál Cserkészcsapat parancsnoka vehetett át. A jelenlévők ezután a Rekreációs Központba vonultak át, ahol Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke átadta rendeltetésének a közepes méretű medencét. Kiemelte, hogy ez a megnyitó kiváló példa arra, hogy az erőforrásokat egyesítve, ilyen nehéz időkben is megvalósítható egy ekkora projektum. 


A díjazottak

— A beruházás 25 százaléka a helyi járulék eszközeiből lett fedezve, 75 százaléka pedig a topolyai önkormányzat által. A topolyai községnek ez a része nagy lehetőségekkel bír: itt Bácskossuthfalvára és Pacsérra gondolok. Olyan fejlesztések kezdődtek el az elmúlt időszakban — akár a pacséri gyógyfürdő vagy a bácskossuthfalvi közepes méretű medence —, amelyek idevonzhatják, ha nem is elsősorban a külföldi, de a hazai, a községbeli és a távolabbról érkező turistákat. Ez munkalehetőséget kínál, a megélhetési esélyek javítását segíti. Régóta dolgozunk a vajdasági magyar közösség gazdaságfejlesztési programján. Ennek megvalósulása nemcsak az egyéni vállalkozóknak nyújt esélyt, hanem lehetővé teszi a Rekreációs Központ és a hasonló létesítmények további fejlődését is — mondta Pásztor, majd a szalagot átvágva megnyitotta a medencét.

A Rekreációs Központ tulajdonjogát a helyi közösség 2013-ban szerezte vissza. Először a csődből kellett kivásárolni, majd 2013 decemberében átadták a vadonatúj, négysávos tekepályát. Ezután felújították a tekepályának otthont adó épületet, majd újjáépítették a kismedencét. Tavaly kezdték el a közepes méretű medence kiépítését, az értéke meghaladja a 200 000 eurót. A medence körüli térkőlapok lerakására és a vizesblokkok kialakítására jövőre kerül sor, és a nyáron, hat év szünet után, a polgárok újra fürödhetnek a bácskossuthfalvi medencében. A korábbi, olimpiai méretű medence helyén sportpályákat és játszóteret alakítottak ki.

Seffer Attila, a helyi közösség tanácselnöke elmondta, hogy a beruházások sora ezzel még nem ért véget, hiszen a következő cél egy 60 négyzetméteres wellnessmedence kialakítása, majd megköszönte mindazok segítségét, akik támogatták a medence kiépítését. Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere kiemelte, hogy minden beruházás erőt ad az itt maradáshoz, a falvak, települések további fejlesztéséhez. A péntek a Republic együttes, majd a RetRock zenekar koncertjével ért véget.


Pásztor István átadja a medencét

A szombati nap legnagyobb eseménye a Kárpát-medencei református oktatási intézmények ünnepélyes tanévnyitója volt, majd a Káliz íjászegyesület bemutatója és a bácskertesi Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport előadása következett. Vasárnap főzőversennyel, őszi hálaadással és művelődési műsorral fejeződött be nemcsak a Falunap és a Szüreti Napok, hanem a bácskossuthfalvi Nyári Napok elnevezésű rendezvénysorozat is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..